Álláspont

Meghasonlás

Meghasonlás

Szent István identitásválasztása egyértelmű volt, mai vezetőink ellenben a szövetségesi kötelékeket formálisan nem megbontva keresnek barátokat a nyugati értékek tagadói között. Amivel kínai, orosz, török és ki tudja, milyen érdeket szolgálnak.
A megszállt állam

A megszállt állam

Fontos a regnáló hatalom számára a kuruc hagyomány ébren tartása, a gerjesztett indulat becsatornázása. Nehogy észrevegye a nagyközönség, hogy az az állam, a magyar haza, amiről tanultunk, ami a tudatunkban él, amiről öröklött képzetünk van, nagy bajban van.
Térdre, de nem imához

Térdre, de nem imához

Magyarország szuverenitását az ócska színjáték szerint a permanens erőszak biztosíthatja. És ha erre belső forrásból nem jutna, a kínai akkumulátorgyárak és az orosz atomerőművek szolgáltatnak majd kellő energiát. Még letérdelnünk sem kell hozzá.
Ius murmurandi

Ius murmurandi

Nem biztos, hogy minden esetben tudatosan történik, de úgy fest, az orbáni hatalom építkezése arra a pontra jutott, amikor már a Fidesz és holdudvara önmaga ellenzékének a szerepét is megpróbálja eljátszani.
Egy pad között

Egy pad között

A világ számos pontján áll szivárványszínű pad, és az emberek többnyire ugyanazzal az identitással kelnek fel ezekről, mint amivel leültek. Csak közben kipihenik magukat. Nálunk erre egyelőre nincs lehetőség.
Hazafiság kamatra

Hazafiság kamatra

Nem mondhatja el a színtiszta igazságot Orbán, azt, hogy pénzszűkében van a kormány, amit ráadásul döntő részben saját magának köszönhet. Ezért teszi azt is, amivel az ellenfeleit vádolja: háborús pszichózist gerjeszt.
Politika a mocsárban

Politika a mocsárban

A Berlusconi-féle populista kihívás megrengeti a nyugati világrend civilizációs alapjait. A demagógia és a bulvár mocsarába rángatott, korrupt és eszközökben nem válogató politika kevés helyen tud olyan akadálymentesen teret hódítani, mint hazánkban.
Ha nem jön a pénz…

Ha nem jön a pénz…

Mire alapozza Nagy Márton és a kormány azt a prognózist, hogy Magyarország belátható időn belül az EU-átlagnál fejlettebbé válik? Ha itt rosszul kalkulálnak, amire készülnek, az valóban a magyar gazdaság tönkretételét, az emberek lehetetlen helyzetbe hozását jelentené.
Jégkorszak

Jégkorszak

Miután egyelőre nem sok jelét látni annak, hogy a jövő évi európai parlamenti választás elhozza az illiberális áttörést, a kormány uniós elszigetelődése irányváltás híján csak tovább mélyül.