Az országot zsákutcába vezető, hitelét veszített politikai kurzus elutasítása mellett számos oka lehetett a választónak 2010-ben arra, hogy a Fideszre szavazzon. Az előzményekből például bátran következtethettünk arra, hogy kormányon a nemzeti önérdeket képviselni igyekvő, a piaci fundamentalizmust a szociális szempontokra is kiemelt figyelmet fordító szemlélettel felváltó, a polgárosodás annyiszor megakasztott folyamatának új lendületet adó politikát fog megvalósítani. Akkoriban sokan – ki gúnnyal, ki elismeréssel beszélt erről – fedeztek fel baloldali elemeket a jobboldali Fidesz megnyilvánulásaiban: az emlékezetes 2008-as szociális népszavazás azt üzente, hogy a társadalmi érdek előbbre való a profitnál, a közösség érdeke a magánérdeknél.
Az Orbán-kormány egy darabig igyekezett megfelelni ennek a várakozásnak, még ha gazdaság- és társadalompolitikája a kezdetektől valamiféle sajátos, egyetlen jelzővel nehezen leírható mixtúra volt is. Az egykulcsos adó – amelynek bevezetését a 2010-es választás előtt nem hirdette meg a Fidesz – tipikus neoliberális megoldás, eredendő társadalmi igazságtalanságát azonban nagyban enyhítette a családi kedvezmények rendszere. A kormány a különadókkal a közteherviselést – helyesen – kiterjesztette a profitot hazautaló multikra és a bankszektorra. A mérleg másik serpenyőjében ott van a pénzintézeteket kímélő felemás adósmentés, a főként német beruházóknak adott bőkezű támogatás és a Munka törvénykönyvének döntően a munkavállalók pozícióját gyengítő átírása. (Azóta a különadókat is kivezették.)
Orbán Viktor, az SZDSZ és a magyar nép | Magyar Hang
Orbán Viktornak jelenleg minden oka megvan a magabiztosságra, de a lelke mélyén ő is érezheti, hogy hatalma ingatagabb alapokon nyugszik, mint kívülről látszik.
A túlórakeret emelésére tett fideszes javaslat története pőrén mutatja meg az orbáni kormányzás igazi tartalmát és természetét. A képviselői indítványként, vagyis a társadalmi vita megkerülésével a parlament elé került módosítás jelen állás szerint 250-ről 400 órára emelné a keretet – a rabszolgatörvényt emlegető szakszervezetek szerint ez lényegében a hatnapos munkahét bevezetését jelentené –, elszámolni pedig a jelenlegi egy helyett három éven belül kell a dolgozókkal.
Ráadásul a korábbi ígérettel szemben vélhetőleg nem a reprezentatív szakszervezetekkel kötött kollektív szerződésben, hanem üzemi megállapodásban lehet rendezni a kérdést (a legújabb verzió szerint pedig még abban sem, hanem egyéni megállapodásban – a szerk.). Egy ilyen módosítás még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná az egyenetlen munkarendben dolgozókat. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem is titkolta, hogy a német autóipari lobbi szája íze szerint való a fideszes indítvány. A szakszervezetek szombatra tüntetést hirdettek; meglátjuk, tudnak-e majd békésen, de olyan eredménnyel fellépni, mint a franciák az üzemanyagadóval szemben.
Rabszolgasors - Négyszáz óra túlmunka és az alig létező érdekképviselet | Magyar Hang
Ha Kósa tényleg úgy gondolja, hogy a dolgozók alkupozícióban vannak, képzelje el a saját politikusi jövőjét, ha azt mondaná a miniszterelnöknek, hogy „Viktor, ehhez az aljassághoz nem adhatom a nevemet!”
Miközben a Fidesz megfosztja a tartós felemelkedés, a polgárosodás lehetőségétől a társadalom jelentős részét, precízen adagolt juttatásokkal sokak szavazatát megvásárolja a döntő pillanatban. A „rabszolgatörvény” letépi az álarcot a cinikus, neoliberális, a közjó helyett magánérdekek szolgálatában álló, az ország gyarmati státusát elfogadó hatalomról, amely úgy érzi, nincs mitől tartania. Ha most sem ütközik komoly ellenállásba, felkészülhetünk a még durvább és kegyetlenebb lépésekre.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 30. számában jelent meg, 2018. december 7-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 30. számban? Itt megtudhatja!
