Trauma – a Szent János Kórház állapota a kormány elé is tükröt tart

Trauma – a Szent János Kórház állapota a kormány elé is tükröt tart

A Szent János Kórház (Fotó: György Zsombor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Jelentős beruházásokat végeznek a budai Szent János Kórházban – jelentette be nemrégiben a Miniszterelnökséget vezető miniszter, akit Gulyás Gergelynek hívnak. Nem mellesleg ő a térség országgyűlési képviselője, és ő az, aki még előző politikusi és emberi korszakában brutálisnak és borzalmasnak nevezte a gyógyintézmény állapotát, és mi ebben messzemenőkig egyet is értettünk vele. Most az a furcsa helyzet állt elő, hogy – alig néhány nappal a „nagy” bejelentés előtt, amelyet már nagyon sok másik „nagy” bejelentés előzött meg, de egyetlen „nagy” megvalósítás sem követett – kérdéseket küldünk a kórházi ügyekben leginkább illetékes minisztériumnak. Az Emminek.

Levelünk apropója az volt, hogy akkor már két hete nem működött a lift a traumatológiai osztályon, és sem a kórházi dolgozóknak, sem a betegeknek nem tudta senki megmondani, mikorra lesz kész. Ez ugye egy olyan emeletes épületben, ahol az egy főre jutó töröttlábúak száma kettő – már elnézést –, komoly probléma, a betegfelvétel meg nem szünetelhet. A minisztériumtól természetesen semmiféle válasz nem érkezett. Nem szokott: nekik a pitiáner sajtóbojkott sokkal fontosabb, mint a magyar emberek hiteles informálása – csak tájékoztatásul jelzem azoknak, akiknek ez eddig nem lett volna egyértelmű.

Már azzal életeket lehetne menteni, ha az állam közölné a kórházi fertőzéses adatokat - Magyar Hang

Azok nyilvánossá tétele mind a szolgáltatás színvonala, mind pedig a gazdálkodás szempontjából kulcskérdés – vélik szakértők.

Na most, az ugye elvileg örömteli hír, hogy lesz felújítás. Állítólag. Mégpedig Gulyás miniszter (és Varga miniszterelnök-helyettes) bejelentése alapján 495 millió forint értékben. Hogy mire elég ez a pénz, nagy kérdés, ezt is felvetettük aztán az illetékeseknek, csak választ nem kaptunk. Ahogyan meghívót sem arra a sajtótájékoztatóra, ahol ezt bejelentették. Ami nem meglepő, a végén még kérdezhettünk volna. Például azt, hogy ez a 495 millió vajon mennyiben tér el attól a forintra, fillérre ezzel megegyező összegtől, amelyet már nyáron belengettek, mint új forrást az intézmény labordiagnosztikai szolgáltatásainak fejlesztésére, MRI és más nagy értékű gépek beszerzésére? (A Népszava írt erről.) Meg úgy általában: ismerve, mekkora komplexumról van szó, s milyen rettenetes állapotban… Mire elég egyáltalán ez a pénz?

A bejelentésen – amelyre összesereglett a fél Fidesz – olyasmi is elhangzott, hogy teljesen megújul az intézmény középső része, és lesz rehabilitációs részleg is. A gond ezzel az, hogy a János kórház pavilonos elrendezésű, nincs központi épülete; vagy ha a bejárati tömböt tekintik annak, akkor ott irodák találhatók, aligha azokkal kell kezdeni a felújítást. Rehabilitációs osztály pedig már most is létezik, ráadásul talán az a tömb van a legjobb állapotban, nemrégiben újították fel belülről, nem úgy, mint a traumatológiát, a három belgyógyászati osztályt vagy éppen a sebészetet.

A kórházigazgatóknak is hadat üzent a NER - Magyar Hang

Az alulfinanszírozottság teszi működésképtelenné az egészségügyi rendszert – vélik a Magyar Hangnak nyilatkozó szakértők.

Szóval ne beszéljünk mellé. A nagy büdös igazság a jelek szerint az, hogy a budai Fidesz – de meglepő – teljesen hülyének néz minket! Azt pedig nem hagyja, hogy kérdéseinkkel visszarántsuk őket párhuzamos valóságukból az igaziba. A sajtótájékoztatón – az MTI beszámolója szerint – repkedtek a százmilliók, büszkén beszéltek arról, hogy az Orbán-kormány ténykedése óta 77 kórházat újítottak fel. Arra azonban egyetlen szót sem vesztegettek, hogy a főként vidéki épületek felújításával az eszközpark nem feltétlen cserélődött le, a szakembergárdát nem sikerült itthon tartani. És arról sem tettek említést, hogy ha a nagybetűs KORMÁNY ilyen jószívű a magyar néppel, vajon mit keres az összes nagyobb ívű beruházás mellett a kis, kék zászló, közepén körben csillagokkal. Valójában éppen az amúgy viszonylag fejlett, ezért uniós felzárkóztatási forrásokra nem jogosult régióban fekvő Szent János Kórház állapota tükrözi azt, mennyire fontos a kormánynak az egészségügy.

A minap egy kilencvenéves asszony, akinek a lábát műtötték, közös imára hívta betegtársait. Mielőbbi gyógyulásukért fohászkodott és arra kérte a Jóistent, bocsássa meg Orbánéknak azt a sok bűnt, amit a magyar emberek ellen tettek. Azon a folyosón, a Szent János Kórház valóságában senki sem látta az öltönyös fiúkat a hegyről.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 26. számban? Itt megnézheti!