Különösebb magyarázatra nem szoruló, rövid bejelentést tett hétfőn a miniszterelnök: január 11-éig meghosszabbítják a jelenleg hatályos járványügyi korlátozásokat. A szilveszteri mulatságokról le kell mondanunk, s december 21-én várható döntés arról, hogy szenteste lesz-e valamilyen enyhítés. Ez praktikusan és ésszerűen a kijárási tilalom kezdetének kitolása lehet, hogy a szűkebb családi összejöveteleknek ne kelljen idő előtt véget vetni.
Magától értetődő a korlátozások fenntartása, hiszen a hivatalosan megismerhető adatok alapján már politikailag is vállalhatatlan lett volna bármilyen lazítás, hiába áltatták korábban ennek lehetőségével kormánypárti szereplők a természetes módon a megszokott, békebeli karácsonyi ünneplésre vágyó társadalmat. Miközben Orbán Viktor a demokratikus világban szinte példa nélküli hatalommal rendelkezik, és egészen tág a mozgástere a járvány elleni védekezés irányítójaként is, mintha minden lényeges döntésnél igyekezne másokkal megosztani a felelősséget.
Ahogy ősszel a méregdrága nemzeti konzultáción véleményt nyilvánító kisebbségre hivatkozva próbálta elkerülni a szigorú korlátozásokat, előtérbe helyezve a gazdaság védelmét, hiába, úgy a szabadjára engedett járvány miatti korlátozások meghosszabbításakor a tudósok mögé bújik. Holott tudjuk, a szuverenitására felettébb érzékeny politikai vezetőként nem mindig tekinti irányadónak a véleményüket.
Nem vagyok szakember, így nem tudom, hogy az e heti adatsorok valóban a járvány tetőzését jelentik-e. Ha igen, a korlátozások fenntartásával elvileg lassan kilapítható lesz az a bizonyos görbe. Ám az ünnepi készülődés ideje kockázattal jár; az áruházláncok remélhetőleg speciális szabályok bevezetésére készülnek, s megfontolandó lenne az üzletek nyitva tartásának meghosszabbítása a zsúfoltság enyhítése végett. Utóbbi persze a kijárási tilalom kezdetének átgondolását is maga után vonná.
A járvány elleni küzdelem legfontosabb szereplőjének, a magyar egészségügynek a tényleges állapotáról a kívülállók nem rendelkezhetnek pontos képpel. A rendészeti irányítás alá vont intézmények szinte teljes elzárása a nyilvánosságtól a magyar járványkezelés egyik sajátos eleme. Éppen lapunk múlt heti riportja mutatta be, hogy Székelyföldön mennyire más a gyakorlat, ott nem ütközik akadályba a kórházban forgatni kívánó stáb. Nálunk eközben a szórványos beszámolók, segélykiáltásként kijutó információk és a kormányzat által közöltek között finoman szólva érzékelhető némi ellentmondás. Így viszont nem tudhatjuk biztosan, meddig bírja a rendszer a rendkívüli terhelést.
A kényszeres titkolózás, az adatok kozmetikázása amúgy minden területre kiterjed: a Portfólió beszámolója szerint például csak most közölte a KSH, hogy júniusban, az első hullám végén csaknem 400 ezren vallották magukat munkanélkülinek, miközben a hivatalos adat 215 ezer volt. Egy tudományos kutatás pedig érdekes megállapításra jutott: a tavasszal megjelent fertőzések továbbterjedését sikerült megfékezni, lokalizálni, a második hullám viszont a nyár közepétől behurcolt fertőzések belföldi szétterjedéséből alakult ki, országos kiterjedésű láncolatot is létrehozva. Vagyis az osztrák laboratóriumra sok esetben hamisan hivatkozó magyar vezetés késlekedése nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy a második hullám már nemzetközi összehasonlításban is sok áldozatot szed.
A valódi, hosszú távú áttörést a megbízható vakcina tömeges elérése hozhatja el. Feltéve, ha a társadalom nagy többsége hajlandó is lesz beoltatni magát vele. Ilyenkor jönne jól egy hatalom, amely nemcsak szinte korlátlan jogosítványokkal, hanem hitelességgel, valódi tekintéllyel is rendelkezik.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/50. számában jelent meg december 11-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/50. számban? Itt megnézheti!
