Hogy miért éppen Krakkó? Mert a magyar történelemhez kapcsolódóan annyiszor hallottam emlegetni a hajdani Lengyel Királyság egykori székhelyének nevét.

Hogy miért éppen Krakkó? Mert a magyar történelemhez kapcsolódóan annyiszor hallottam emlegetni a hajdani Lengyel Királyság egykori székhelyének nevét.
Feszültség és konfliktus csupán nyomokban föllelhető, az igazi szikrákat a vissza-visszatérő szójátékok adják.
A kvasz, ha jól tudom, orosz eredetű, én viszont Ukrajnában találkoztam vele, tíz évvel ezelőtt, egy már akkor is szokványosnak mondható, klímaváltósan forró nyáron, amikor különösen jólesett ez a gabonából erjesztett, ízében sörre és limonádéra egyaránt emlékeztető...
„Mindenkitől akar valamit. A Bencétől például azt, hogy fejezze le a húga tengerimalacát, de minél előbb, ha nem szeretne veszélyt hozni a családjára.”
A hosszabb-rövidebb, valutakeretes ausztriai és NSZK-kiruccanások után Skóciában néztünk először szembe a fogyasztás és a konzumlét mibenlétével.
Döbbenetes, hogy egy halálos pandémia árán kell viszontlátnunk régmúlt világunkat, ahova pedig szívünk mélyén vágytunk mindig is.
Nyár volt, harminc évvel ezelőtt. A határok csak nemrégiben nyíltak meg, de mi máris tódultunk kifelé, hogy lássuk, amit addig nem mindenkinek lehetett.
Ment-e a pestis vagy a spanyolnátha által a világ elébb? Jobb lett-e utánuk bármi is?
A harminc évvel ezelőtti télutón Karcsi bácsiék kerítésén plakátok jelentek meg. Karcsi bácsi pedig piac helyett pártaktívákra és választási gyűlésekre járt, valamint interjúkat adott.
Miként írhatok én magyar tematikájú regényt egy horvát kikötővárosról. És miként lehet az, hogy a román kolléganő városának van eredeti magyar neve is?