Csikós Attila

Emberek percepció nélkül

Emberek percepció nélkül

Sorsok, fák, novellák és emberek tűnnek el észrevétlenül, míg mások megdicsőülnek a maguk végeláthatatlan és bántóan unalmas családregényeikben s a létüket, működésüket igazolni látszó borzalmas cselekedetekben.
Beköltözés a tájleírásba

Beköltözés a tájleírásba

Évek óta hallom barátaimtól, ismerőseimtől, hogy leköltöznek vidékre, kiköltöznek a városból, felköltöznek a hegyre. Mintha az élet csak igekötők kérdése volna. Végül persze valóban csak annyi, elhatározás kérdése.
Népsziget

Népsziget

Néztem a sarat, és tudtam, mit láthatok bele. Tudtam hatévesként, az érettségi után, az első könyvem megjelenésekor, aztán egyszer csak elfelejtettem. De most jó.
Bele az életlen térbe – Apámnak

Bele az életlen térbe – Apámnak

Elég sok fotót készítettem, anyámról, apámról, barátokról, nőkről, házakról és éjszakákról, az utóbbi időben magamról is. Aztán majd egyre kevesebbet fogok. Az életet majd nem zsánerekben akarom látni, hanem megnyugtató összefüggéseiben.
A rengetegben végre magunkra ismerhetünk

A rengetegben végre magunkra ismerhetünk

Szöllősi Mátyás könyvévben nosztalgia nélkül kénytelen szembesülni az olvasó a maga traumaélményeivel, és a megbocsátás vagy legalábbis a megértés lehetetlenségével, az élet újrakezdhetetlenségének tragédiájával.
Сарaтов

Сарaтов

Összesen három oroszt ismertem személyesen. Allát, Rakétát és Szaratovot. Rakéta egy porszívó volt. Az ötvenes évek végén látta el vele a KGST-országok háziasszonyait a szovjet ipar, de még a hetvenes években és később is sok háztartásban alkalmazták ezt a korai droidot.
Silver Band

Silver Band

Abigéllel harminc éve találkozott az első szabad augusztus 20-án, egy meggondolatlanul elvállalt soltvadkerti hakni után. Abigél a koncert után megvárta a düledező színpad mögött, mely színpadon nem Bartókot vagy Chopint játszott, hanem Roxette-et.
Leopárd

Leopárd

Az egykori bánya alatt, a tóra néző telkeken sorra nyitottak a panziók, fogadók, a műveléshez fáradt vagy lusta helybéliek pedig egymás után adták el régi présházaikat, hogy a szőlők helyén új, pazar nyaralók épüljenek. A polgármester ebben a fejlődés jelét látta.
Olyannak lenni

Olyannak lenni

„Mit tudtok ti? Háború van, emberek. És nem rátok, hanem azokra van szükség, akik nem hódolnak. Akik nem adják meg. Akik küzdenek. Bátrak.”