A 2010-es választások után létrejött rendszer teljes lebontása nem kerülhető meg.
Rakusz Lajos
A XXI. század harmadik évtizedébe mi, magyarok úgy lépünk be, hogy csaknem mindenben csalódnunk kellett.
Az ország vesztésre áll. Az ellenzéki pártok minden nyilatkozatukat azzal zárják, hogy „minden jobb lesz, mert győzünk. 2022-ben”. Valóban?
Tényleg lehetséges, hogy Magyarországon az egyetemek önállóságának felszámolása, a sok évszázados múltú autonómiájuk elvesztése a XXI. században kormányzati stratégia legyen?
Az érintettek semmibevétele, a párbeszéd, a közös gondolkodás hiánya, a nyers erőszak oda vezetett, hogy a kulturális, művészeti élet, az egyetemisták a NER eróziójának új dimenzióját hozták és hozzák létre.
A mostani EU-csúcs Orbán számára siker. Továbbra is ömlik a pénz. Ő pedig Magyarországgal továbbra is azt csinál, amit akar, legfeljebb nehezebb lesz lopni.
Nézzük meg, hogy a magyar kormányt milyen teljesítmények bátorították uniós kapcsolataink gyökeres átértékelésére.
Mind többen fogalmazzák meg, hogy vezéregyéniség nélkül nem lehet győzni. Én is ezt tettem e lap hasábjain korábban. Ma már van vezére az ügynek.
Nagy kérdés a járvány idején, hogy a szűk baráti körnek a támogatása milyen társadalmi reakciókat vált ki? Annál is inkább, mert most a középosztály lecsúszása is beindult.
Sem a klímaváltozás, sem a digitalizáció hatásai nem állíthatók meg, nemzetközi presztízsünk morzsálódik.
Az intellektuálisan leépülő társadalom olyan kihívásokkal kényszerül szembenézni, amelyeknek a NER keretei között az ország évről évre csökkenő mértékben tud megfelelni.
A rezsim az oka annak, hogy nem jut elég pénz az oktatásra, az egészségügyre, a szegénység, a kiszolgáltatottság felszámolására.