Egymás mellett feküdtek, az ágytámlának döntött nagypárnákon. A nő megmozdult, közelebb húzódott a férfihoz, fejét a mellére támasztotta, hosszú hajával beterítette.
Szántó T. Gábor
Egy ismerősömnek megemlítettem, hogy olyan érzésem van, mintha figyelnének. Röhögött, hogy üldözési mániám van, de egy pasas állandóan feltűnt a környezetemben: utcán, üzletben, a munkahelyem előtt. A negyedik vagy ötödik alkalommal megszólított, hogy beszélni akar velem.
„Olyan nagy könyvtárról álmodoztam, amilyet addig csak politikusok, tudósok és írók dolgozószobájában készült fényképeken láttam.”
Mi tagadás, félve készültünk a vizsgára, de nem a szóbeli része, hanem az írásbeli beugrókérdések miatt, ami egyfajta előszűrő volt, ki juthat egyáltalán az előadóteremből a tanszéki szobába, a Professzor színe elé.
Nemegyszer fordult elő a Tüzér utcai uszodában, hogy edzőnk a gumipapucsát vágta hozzánk a vízben, ha nem úsztunk kellő gyorsasággal.
A vádak csak az Államvédelmi Hatóság központjában hangzottak el, ahová lefüggönyözött Pobeda szállította. Gyéren világított helyiségben vették le róla a csuklyát, amit még a kocsiban rángattak a fejére.
„Meglesz minden, amit kíván. Van viszont itt valami. De lehet rajta segíteni. Valaki megátkozta magát. De az átok eltávolítható. Adjon még egy kis pénzt, és akkor leveszem magáról.”
Tél van, hideg, és nagyon félek attól, mi lehet Csöpivel.
Félek, mi lesz vele télen, ha nem tud bejönni a házba a hideg elől, meg ha nem lesz, aki enni adjon neki, csak a részeges gazdája.
Esténként, amikor mami és papi lefekszik, felkelek, és összeragasztom leukoplaszttal Csöpi fülét, ne mondhassák rá, hogy korcs. A nácik is valami ilyesmit mondtak, csak emberekre.
1954 márciusának első vasárnapján, amikor Kolozsváron minden megbolondul a hirtelen melegtől, és az emberek kirajzanak a szabadba, a Farkas utca 13.-ban a város új helyettes párttitkárát, Gheorghe Popot ünneplik kollégái, pártbizottsági elvtársai.
A fiú verseket írt. Félve mutatta meg írásait egy ősszel gimnáziumi magyartanárának.