Nincs messze a nap, amikor kínai rendőrök büntetik gyorshajtásért az indonéz buszsofőröket, betanított filippínók vívnak ökölharcot begőzölt román futballdrukkerekkel, így aztán Pest vármegye határán Lázár Jánosnak jócskán lesz alkalma videó blogban panaszkodni az arab gettóra.
Verebes István
Idegesít, de mégis belátom: egyre indokoltabb, hogy hazudjanak. Csak így, a vége felé araszolgatva, nem lehetne mégis kicsit szerényebben?
Hasznosabb, ha mindenki saját vétségeivel, saját bűneivel, saját meghasonlásaival, saját alternatív hazugságaival és kauzális mellébeszéléseivel szembesítve rendül meg, és esetleg némileg attól tisztul lelkiismerete.
Az elmúlt hat hétben olyan színdarabbal foglalkoztam, amelynek több jelenete az 50-es évek elején, majd egy kifejezetten 1956. november 4-én játszódik. Emlékeimből ástam elő 8 esztendős magam impresszióit.
Az államelnök asszonynak elég, hogy hány és hány külhoni államfőt kell felköszöntenie, mindenki nem férhet a szórásba – kivéve Gáspár Győzőt, a hazai cigány kisebbség jeles blama mesterét, ő valami oknál fogva, ki tudja, miért, rákerült az államelnök asszony protokoll-listájára.
Puzsért becsülöm, mert az a ritka fajta értelmiségi, aki nem ködösít, nem kertel, nem leptet, nem beszél mellé, mondja, amit gondol, és amit mond, azért vállalja is a felelősséget.
Demokrácia csak ott van, ahol megkérdőjelezhető, vitatható bármi, és ezzel azok is számolnak, akik döntéseiket nem – nem –, még csak nem is hozzák, hanem még csak latolgatják! Demokrácia ott van, ahol a döntéseket a döntéshozók eleve vitára kínálják.
Kivel konzultálna Verebes István és mit kérdezne tőle?
Segítségnyújtást minden állampolgár és minden közösség igényelhet, ha nem kerül pénzbe, nem kíván munkaerőt, és nincs vele túl sok hivatalos bogarászás.
Amikor a minap megint csak szerettem volna belelátni egy-egy politikai vezetőnknek az agyába, arra jutottam, bizony, nagyon is megérett az idő, hogy az országos közönség meghallgathassa közéletünk főszereplőinek egy-egy monológját – és máris hallottam őket.
Mint a csócsózásnál, a lölőzésben is mindenki – a lölőzők éppúgy, mint maga a lölő – észvesztve teker. És mi a haszna? A lölőzők senkit nem ráznak fel az országban, mert a többség elmegy fölötte – vagy pontosabb, ha azt írom: alatta –, lölő meg tör előre, mint az amuri partizánok.
„Gyere, Lölő, állj ide a szőnyeg szélére, beszélni akarok veled!” – mondja majd valaki olyan, aki képes is hatni a nagyvállalkozóra?