10 500 pedagógusnak bruttó 500 ezer forintot ad a kormány

10 500 pedagógusnak bruttó 500 ezer forintot ad a kormány

Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere az iskolai tankönyvkiszállításról és a köznevelési intézmények járványügyi protokolljáról tartott sajtótájékoztatóján az Emberi Erõforrások Minisztériumának Tükörtermében 2020. augusztus 25-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kormány úgy döntött, hogy bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásban részesül 400 hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus és az oktatást segítő kolléga – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán.

Mindezt a hátrányos helyzetben levő diákjaik felzárkóztatásáért kapják – tette hozzá a miniszter.

Elmondta, a nyár azzal telt el, hogy a koronavírus miatti esetleges lemaradásokat próbálták pótolni a hátrányos helyzetű települések iskoláiban a pedagógusok, és ez így lesz a következő időszakban is. Ezt a munkát ismeri el kormány – tette hozzá.

https://www.facebook.com/emberieroforrasokminiszteriuma/videos/230648821611396