Egy 13 éves kislány és egy 19 éves fiatal is meghalt abban az öt halálos áldozatot követelő balesetben, amely kedd este történt Miskolc és Szerencs között, a 37-es út 24-es kilométerénél – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu honlapon. A 46 éves szerencsi sofőr autójával az óránkénti 60 kilométeres megengedett sebességet jelentősen túllépve átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező, szabályosan haladó autóval, amelyben négyen utaztak. A balesetben mindenki meghalt – írták.
A balesetet feltételezhetően okozó férfi nem használta a biztonsági övét, mint ahogy a másik autó hátsó ülésén ülő 38 éves bekecsi nő és a 13 éves megyaszói kislány sem – írta a rendőrség. A karambolt nem élte túl a kislány 37 éves megyaszói apja és 19 éves alsódobszai rokonuk sem. A szerencsi rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a halálos közúti baleset pontos körülményeit.
(MTI)