1945 óta nem volt olyan jelentős a magyar népességfogyás, mint 2021-ben
A nagykanizsai köztemető mindenszentek napján, 2021. november 1-jén (Fotó: MTI/Varga György)

Az utolsó másfél évszázadban soha nem fogyott egyetlen év alatt annyival a magyar népesség békeidőben, mint 2021-ben, és ennyi halott sem volt 90 éve, mint tavaly – írja a Telex.hu. A KSH hivatalos év végi adatai még nem jöttek ki, de az év első 11 hónapjának számaiból is látszik, hogy közel 60 ezerrel lettünk kevesebben.

Ez a fogyás nagyobb mértékű, mint bármikor békeidőben a megbízható adatszolgáltatás kezdete, vagyis 1876 óta. Mint a cikkben írták, ennek fő oka a kiugróan rossz tavalyi halálozási mutató. Bár valószínűleg tavaly született a legtöbb gyerek az elmúlt évtizedben, minden valószínűség szerint több mint 150 ezren hunytak el. Megjegyezték: abból bizonyosan lesz vita, hogy ebből mennyi írható a koronavírus számlájára, A feltételes mód pedig azért indokolt, mert – mint arra már fentebb utaltunk – a KSH még nem publikálta a decemberi adatokat.

A portál azt is írta, hogy a rendszeresen használt hasonlat szerint Magyarország egyetlen év alatt egy Veszprém, Kaposvár vagy Békéscsaba lakosságának megfelelő számú embert vesztett el. Ennyivel utoljára a második világháború idején, 1945-ben lett kevesebb magyar.