Nyomozás indult az uniós pénzből épült vendégház miatt

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tényi István a Hír Tv riportja alapján tett feljelentést költségvetési csalás miatt július végén – lapunknak most megküldte az értesítést, amelyben az ügyészség azt írja: már egy hónappal korábban, június 22-én nyomozást indítottak az ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt.

Tényi István a Hír Tv oknyomozó műsora, a Célpont Vendégházra pályázott, családi ház lett belőle című, májusban leadott riportjára alapozta a feljelentést. Itt a Debrecen melletti Bocskaikert egy vendégházát mutatták be, amelynek építésére a helyi polgármester pályázott. Nyert is rá 34,5 millió forintot. 2015-ben adták át az épületet, amely ugyan elviekben a turizmus fellendítését szolgálta, ám a Hír Tv információi szerint turista nem járt ott. Az EU-s pénzből épült házat a szomszédság állítása szerint életvitelszerűen lakják, és egyikük a polgármester sógornőjét nevezte meg lakóként. Szőllős Sándor, a polgármester viszont azt állította a tévének, hogy vannak vendégek a házban, és hogy a sógornője csupán a gondnok. Úgy tűnik, most mégis nyomoznak az ügyben.

Vendégházra kapták a pénzt, a polgármester családi házként használja

Vendégházra pályázott, családi ház lett belőle. Célpont című oknyomozó műsorunk bukkant rá a Debrecen melletti Bocskaikertben arra a vendégházra, amelynek építésére a helyi polgármester pályázott. Nyert is rá 34,5 millió forintot. 2015-ben adták át az épületet, amelyben turista még sosem járt. A polgármester sógornője viszont beköltözött az EU-s pénzből épült házba.

Ha így van, nem ez lenne az első eset, amikor uniós támogatásból magáncélra épít házat egy településvezető. A Hír TV is felidézte: tavaly januárban Izsák fideszes polgármesteréről derült ki, hogy egy uniós támogatásból épült vadászházban lakik. Mondok József egyik cége úgy nyert 35 millió forintot turizmusfejlesztésre, hogy ő maga is benne volt a bírálóbizottságban, azóta pedig a házat is ő lakta. Később a szintén fideszes Becsó Zsoltról derült ki, hogy a saját vendégházában lakik, amelyre testvérével közös cége nyert 34 millió forintos uniós támogatást. Becsó Zsolt az előző ciklusban volt országgyűlési képviselő, testvére, Károly a mostani parlament tagja.

Az Index július végén írt arról, hogy a választás előtt a kormányzat 623 jelentkezőnek osztott EU-s pénzt falusi szálláshelyre, nagy részüknek a maximálisan megítélhető 49 millió forintot. Van falu, ahol 1800-an laknak, de most tíz darab, egyenként 60–80 milliós panzió épülhet. Másutt a polgármester két különböző rokona kapott kétszer ötvenmilliót.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.