„Ez a rendszer már összeomlott” – Ki fog az óvodákban dolgozni?

Puszira vállalt túlórák, életet megnyomorító adminisztráció, kezelhetetlen kisgyerekek és eltúlzott szülői elvárások. Az óvodapedagógusoknak a megalázó fizetés és a csekély erkölcsi megbecsültség mellett ezekkel a problémákkal is meg kell küzdeniük. Mindez a frissen végzett fiatalokat sem vonzza a pályára; főleg úgy, hogy ma többet kereshet egy óvodai dajka és egy pedagógiai asszisztens, mint a frissen pályára lépő óvodapedagógus, aki élete első, munkában töltött hónapjában mindössze 121 ezer forintot visz haza. Ez nem lényegesen magasabb, mint a minimálbér (jelenleg nettó 91 700 forint), és körülbelül annyi, mint a végzettség mellett garantált bérminimum (nagyjából nettó 120 ezer forint).

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint felemás, tűzoltásszerű megoldásokkal, ad hoc jelleggel nyúlt a kormányzat a pedagógusbérekhez, miközben a bértábla hosszú távú rendezése elmaradt. Újabb béremelésről nem volt szó az idei költségvetésben, de a 2019-es terveiben sem. A bérek továbbra sem a mostani minimálbérhez igazodnak, az úgynevezett vetítési alap a 2014. évi minimálbér szintjén maradt, amely 101 500 forint.

Óvodapedagógusi körökben nem csak az alacsony bérek borzolják a kedélyeket. Nagy hullámokat vetett például nemrég az újbudai rémtörténet, amelyet egy kislány édesanyja hozott nyilvánosságra. Hároméves lányát arcon és nemiszerven harapta két társa az óvodában. A Népszavának az önkormányzat azt válaszolta: pedagógiai asszisztenst alkalmaznak a problémás csoportokban. Az édesanya viszont úgy látja, egyszerűen kevés az óvónő. Tény: nem sikerült megvédeni a gyermeket a bántalmazástól. Az interneten felháborodott kommentözönnel reagáltak a felhasználók, ami számos lelkiismeretes pedagógust megviselt: nekik azzal kell megküzdeniük, hogy hiába vannak problémás gyerekek a csoportjaikban, az ő speciális igényeikre nem tudnak plusz időt, figyelmet szentelni, a szakképzettségük sem erről szól.

A nyár kezdetén csaknem nyolcszáz óvodapedagógusi állás volt meghirdetve a kormanyzati állásportálon. A szakszervezet alelnöke erről azt mondta a Magyar Hangnak: a pedagógushiányt nem feltétlenül nyár közepén érdemes mérni, mert aki menni akar egy intézményből, általában tanév végén távozik. Jó esetben a tanévkezdésre találnak embert a helyükre. Októberben egy hasonló szám már nagy hiányt jelezne. Ilyen esetekben helyettesítésekkel és dajkák, pedagógiai asszisztensek bevonásával próbálhatják megoldani a helyzetet az óvodavezetők.

A Magyar Hang felhívása valóságos lavinát váltott ki, tucatnyi óvodapedagógus jelentkezett, hogy szívesen beszámol a problémákról, a legtöbben név nélkül. A kivételek egyike Kóber György. Talán azért is, mert korábban politikai aktivistaként is megmutatta magát – a megszűnt Együtt önkormányzati képviselőjelöltje is volt – így hozzászokott a nyilvános szerepléshez és ahhoz is, hogy ezt nem mindenhol díjazzák. Férfi óvodapedagógusként ritka madár: országszerte mindössze hetven olyan kollégáról tud, aki nem nő.

György szereti a munkahelyét, a kispesti, hatcsoportos óvodát, ahol 12 pedagógusra lenne szükség, de szeptember óta nyolcan dolgoznak. Keresnek embert, nincs jelentkező. A hiányzók munkájának egy részét a többiek látják el „puszira” – külön juttatást nem kapnak. De vettek fel pedagógiai asszisztenst, és visszahívtak nyugdíjból két kolléganőt.

György szerint a rendszer arra épül, hogy próbálja az utolsó bőrt is lehúzni a benne dolgozókról, miközben gyakorlatilag már össze is omlott – csak nem ismerjük be magunknak.

25 évével ő a legfiatalabb a kollégái közül, korban a következő negyvenéves kolléganője, a többiek ötven körüliek vagy idősebbek. Hármuknak három éven belül meglesz a negyven év munkaviszonya, elmehetnek nyugdíjba.

A PDSZ elnöke szerint utolsó óráiban van a magyar oktatás

Ha nem történik gyökeres változás, akkor néhány éven belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson – véli Szűcs Tamás.

– Ha nem történik valami, tizenöt év múlva ketten maradunk. Én és a negyvenéves kolléganőm – de ha megmarad a Nők 40, akkor ő is a nyugdíj közelében lesz – így az óvóbácsi. György már most is 45–50 órát tölt munkával a csoportjaiban. Erre hivatalosan 32 órát kellene szánnia, plusz nyolc órát felkészülésre, adminisztrációra. Így jönne ki a negyvenórás munkaidő. György helyzete egyébként sokat elárul arról, hogy felemásan sikerültek a béremelések:

– Nincs meg a nyelvvizsgám, ami a diplomához kötelező, ezért pedagógiai asszisztensként foglalkoztatnak. Így viszont nettó húszezer forinttal többet keresek, mint ha a diplomámmal helyezkedtem volna el.

– A Pedagógusok Szakszervezete rendszeresen felhívja a kormány figyelmét: nem azt kell nézni, hányan lépnek be a képzésbe, hanem inkább azt, hányan végeznek, és főleg azt, közülük hányan maradnak a pályán – mondja a fiatalok elvándorlásáról a szakszervezeti vezető. Ezt György tapasztalatai is megerősítik: az ő évfolyamában százhúszan kezdték az egyetemet, de csak nyolcvanheten fejezték be – és legfeljebb negyvenen dolgoznak a szakmában.

A pedagógushiány azokat terheli, akik maradtak. A 45 éves Linda (nevét megváltoztattuk) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozik. Náluk is óvónőt keresnek – a kolléganő, akivel párban dolgozott, nyugdíjba ment. Ha nem találnak a helyére senkit, Lindának egyedül kell elkezdenie az évet, vagyis neki kell a gyerekekkel lenni nyitástól zárásig. Náluk ez hét órától fél ötig tart. A szülői elvárások Linda szerint egyre nőnek, közben a magatartási problémák szaporodnak:

– Sok hároméves úgy kerül oviba, hogy még nem szobatiszta, cumizik, nem tud egyedül enni, öltözni, és előfordul, hogy beszélni sem. Ugyanez vonatkozik a szabályok ismeretére és betartására. (...) A szülők gyakran következetlenek, behódolnak a gyereknek, nem mernek nemet mondani. Egyre több a nehezen kezelhető, magatartászavaros, agresszív gyerek. Ha megpróbálunk segíteni, csak nagyon ritkán tapasztalunk a szülők részéről együttműködést. Nagy felelősség az óvodapedagógusnak egyedül egy csoporton belül több ilyen csemete, főleg, ha netán még egy-két sajátos nevelési igényű gyermek is van, hiszen mindegyiknek jár az egyéni bánásmód. És igen, nincs mód, hogy ott hagyjuk az egész csoportot, hogy egyenként mindenkit kikísérjünk a mosdóba. Olyan is van, aki nem is való óvónőnek, és a képzéssel is gondok vannak. De akik elhivatottak, a körülmények és a lelkiismeretük miatt szenvednek és zaklatottak, hiszen képtelenség átvenni a család szerepét. Főleg úgy, hogy nem vagyunk megbecsülve. Sem anyagilag, sem erkölcsileg – ecseteli a helyzetet.

Ezeken kívül még az adminisztrációs terhek is nyomják a vállukat. – A papírmunka folyamatos, sokszor napi szintű, azt szoktuk mondani, hogy megtervezzük a tervezés tervezését. Az éves programon kívül írnunk kell havi tervet, heti tervet, nyári tervet, napi vázlatokat és ezek reflexióit. A gyerekekről készítenünk kell egyéni feljegyzéseket, vezetnünk kell a személyi anyagukat, a fejlődési naplót, ezekre fejlesztési terveket készíteni. Amikor portfóliót írtam, mindezek mellé még egy 100 oldalas regényt kellett tökéletesre összehoznom.

Linda végigküzdötte magát a pedagógus minősítésen, de ma már úgy gondolja: nem érte meg a stresszt, a fáradságot és a munkát, amibe a portfólió összerakása került. Nem csodálja, hogy mindez nem túl vonzó egy pályakezdő számára.

Gosztonyi Gábor úgy véli, azon sem lehet csodálkozni, ha a fiatalok külföldre mennek; a diplomához eleve kell szerezniük középfokú nyelvvizsgát. Ha nem óvodapedagógusként, akkor gyermekfelügyelőként, bébiszitterként helyezkedhetnek el, sokkal több pénzért, mint amennyit itthon kapnak.

A harmincéves Vanda is többször dolgozott már külföldön rövidebb ideig, hazatérvén pedig nem az állami szférában, hanem egy magánóvodában helyezkedett el. A magánszférában el lehet érni magasabb fizetéseket, de a családos Vandának az is fontos volt, hogy nyolc óránál többet nem kell dolgoznia, és nem kell átvennie a párja műszakját is, ha éppen hiányzik. Angol nyelvtudása és külföldi tapasztalatai miatt megbecsülik. – Állami óvodában nem is gondolkodom, visszalépés lenne – mondja.

A 28 éves Liliánának sem feltétlenül a pénz az első szempont, ha arról van szó, megéri-e a pályán maradni. – Alig tette le az ember a diplomát, hogy egy kis por lepje, máris nyakán egy újabb megmérettetés. Ahelyett, hogy belemerülne a szakma mélységeibe, megismerne új módszereket, tapasztalatot szerezne – mondja a pedagógusok minősítési rendszerére utalva Liliána, akinek szintén megváltoztattuk a nevét. Az első évben a hétvégéi is mind a felkészüléssel mentek el, majdnem ráment a párkapcsolata, de más tekintetben is kiábrándító tapasztalatokat szerzett:

– Az óvodában a gyermek lenne az első, de a sok adminisztrációs feladat miatt ők lesznek az utolsók – mondja az óvodapedagógus.

A túlterheltséghez szerinte is hozzájárul, hogy sok sajátos nevelési igényű gyermekekkel találkoznak, akiknek erről nincs semmilyen papírjuk – általában azért, mert nem akarják megbélyegezni ezeket a gyerekeket, ám így nem is kaphatnak megfelelő fejlesztést. Pedig a sajátos nevelési igényű gyermek nem egy átlagos óvodapedagógus kompetenciája. Nagy létszámú csoportokban végképp nincs lehetőség megfelelően foglalkozni velük. És bár Liliána szerint is sok olyan ember végez óvodapedagógusként, aki nem való a pályára, de úgy látja, még az elhivatott pedagógusok munkáját sem becsülik meg a szülők.