Emelik az ápolási díjak összegét

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megemeli az ápolási díjak összegét a kormány 2019-től – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádióban. Novák Katalin hozzátette: a jövő évben mintegy 15 milliárd forintos költségvetési keret áll rendelkezésre, amely összeg a következő években tovább emelkedhet.

Szerdán döntött arról a kormány, hogy azoknál a családoknál, akiknél tartósan beteg, illetve önellátásra képtelen gyermek él, és a szülők gondoskodnak róla, gyermekápolási díjat vezetnek be.

Ennek összegét jövő januártól egységesen 100 ezer forintban határozták meg

– közölte az InfoRádióval az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin kiemelte: ez a mostani háromszorosát jelenti. A díjat utána évente ütemezetten úgy emelik meg, hogy az összege 2022-ra elérje az akkori minimálbér összegét. Ahol több beteg gyermeket is gondoznak, a szülők másfélszeres díjat kapnak.

Nem adom a lányom - 24 órás ápolást igényel az éber kómában fekvő Kati

Varga Katalin 38 éves, kétgyermekes anyuka, évek óta az édesanyja ápolja. Havi 107 ezer forintból élnek hárman.

Azok, akik nem a gyermekeikről gondoskodnak, hanem más közeli hozzátartozót ápolnak, szintén emelést kapnak: januártól 15 százalékkal, majd a következő három évben évente 5-5 százalékkal nő a támogatás.

Összesen 50 ezer családot érint a döntés, ezek közül 17 ezerben van önellátásra képtelen beteg gyermek – közölte Novák Katalin.

Az otthonápolás ügyében civil szervezetek több alkalommal is tüntettek, a díj emelését és a tevékenység munkaviszonyként való elismerését követelve. Az ellenzéki pártok is aktivizálták magukat. A jobbikos Varga-Damm Andrea például leült Orbán Viktor dolgozószobája elé, hogy legalább választ kapjon az ügyben a miniszterelnöknek írt levelére – hiába.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.