Az Encshez csatolt falu, Fügöd közepén állunk. Körülöttünk a fekete bitumenen fehér krétarajzok. Az árokban két macska egy eldobott zsemlét majszol. Egy leopárdmintás nadrágot viselő asszony ránk mosolyog vagy inkább nevet. Megszólítjuk.
– Csak ezen az ügyön mosolygok. Nem unalmas már? – kérdez vissza. Arra az ügyre céloz, hogy a minap majdnem megismétlődött a településen a 2006-os olaszliszkai tragédia. Egy helyi boltos asszony véletlenül elütött egy autója elé kiugró ötéves cigány lányt. Sokkos állapotban kiabált segítségért, miközben a gyerek édesapja és nagybátyja alaposan helybenhagyta a gázolót, akit egy helyi cigány asszony, Putnoki Szilvia óvott meg a további ütésektől. A kislányt a kórházból, a 27 éves apát és a 19 éves nagybácsit az előzetesből engedték haza. Ez tehát „az ügy”.
Olaszliszka: két lincselő már kiszabadult - a teljes riport - Magyar Hang
„A pályásiak dolgosabbak, a gyerekek is járnak napszámba, az alvégiek fel se kelnek sokszor”. Riport 12 évvel Szögi Lajos meggyilkolása után.
– Önök unják már? – kérdem.
– Én igen. Minden ezzel van tele, és mindenki mást mond. Egy borzadály ez a falu – állapítja meg a nő, még mindig nevetve.
Egyébként a hely, ahol állunk, nem a mértani, hanem az „etnikai” közepe Fügödnek. Az Encshez közelebbi részen laknak a magyarok. Ahogy itt mondják, a „parasztok”. Az utca végén pedig a cigányok, arra van a „telep” is. Valahol errefelé, a középpontnál találkoznak.
– Talán azért foglalkoznak ezzel ennyit, mert komoly ügyről van szó – vetem fel.
– Meg azért, mert a cigányok el vannak maradva. Nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. – De miért van ez?
– Fogalmam sincs, mitől ilyenek a cigányok. Itt nagyon elvetemültek.
– Ne is menjünk akkor a telepre?
– Hát, nem tudom. Inkább nem mondok semmit – zárja le gyorsan a beszélgetést.
Közben gyalogosok, babakocsisok, biciklisek haladnak el mellettünk. Szinte mindegyikük az út közepén megy „a parasztok” felől a „telep” felé. Errefelé van ugyanis Fügöd két óvodája és két boltja is. A helyiek elmondása szerint az egyik óvoda korábban egyfajta faluközpontként, művelődési házként működött, ám „amikor sok lett itt a cigány gyerek, odaadták nekik azt is”. Úgyhogy most óvoda működik abban is, de tartottak már benne ballagást, sőt szabadulóbulit is.
Boltja viszont most csak egy van Fügödnek, jelenleg az is zárva. A balesetnél hibázó nő, Éva volt ugyanis itt a boltos, ám szinte azonnal elköltözött a faluból, miután megverték az elütött kislány rokonai. Most a Facebookon keresik Éva utódját. Az üzlet egyébként egy épületben van az egykori egyetlen fügödi kocsmával, de az már olyan rég bezárt, hogy senki sem tudta megmondani, pontosan mikor.
„Nincs senki mellettünk, hát ránk jönnek. És akkor kinyírnak minket!”
Két idős asszonnyal találkozunk. Egyikük halkan megjegyzi: „Ez megy itt mindennap: föl-alá. A gyerekeket is mindig az út közepén viszik haza az óvodából.”
– Hogyhogy nincs erre szélesebb járda?
– Mert Encs nem ad Fügödnek semmit. Fügöd el van nyomva – teszi hozzá.
Az asszonyok behívnak minket a házukba. A falak között már nincs se halk szó, se mellébeszélés. Ha nem is kiabálnak az asszonyok, de emelt hangon mesélnek.
– A cigányokat nagyon nyomják itt, pedig szemtelenek ám! A gyerekek kapnak az óvodában körtét, kiflit, tejet, de nem eszik meg, hanem szétdobálják, ahogy mennek hazafelé!
– Nekem meg az egy élő világon minden szerszámom elvitték, ahogy a szilvafáimat is kivágták. Mindet! De csak azután, hogy az uram meghalt, mert tudták, hogy eztán nem lesz bajuk, ha kifosztanak.
Búcsúzunk, és közben nosztalgiázunk az egykor „csodaszép kis faluról”. – A régebbi fügödi cigányokkal nem volt baj, ezeket Boldogkőváraljáról hozták ide.
Mások úgy mondták, hogy Abaújvárról költöztettek be romákat, azóta „nem ismernek se embert, se istent”. A „telepen” pedig azt, hogy a sor utolsó, félkész állapotukban is összedőlő, szeméttel telehordott házaira, hogy a felszámolás alatt álló miskolci nyomortanyáról, a számozott utcákról akartak embereket idehozni. De aztán ez elmaradt valamiért.
Az asszonyoktól már csak egy dolgot kérdezünk: leírhatjuk-e a nevüket. – Fiatalember, ne vicceljen már! Egyedül vagyunk, nincs senki mellettünk, hát ránk jönnek. És akkor kinyírnak minket! De írja csak meg, amit mondtunk, hátha történik valami!
„Ha én is erősebben mosom a fogam, hát vérzik akkor is”
Putnoki Szilvia az elütött lány nagymamájának testvére, az ő háza közelében történt a gázolás. És erre történt a lincselés, amely csak azért nem fajult el az eset szemtanúi szerint, mert Szilvia jó néhány ütést felfogott Éva elől. – Ma is itt van a fülemben, ahogy mondják neki, hogy „rokon vagy, azt mégis véded” – eleveníti fel az eseményeket az egyik helybeli.
Szilvia azonban másképp emlékszik. Hatalmas lendülettel ront ki háza elé, az utcára, Encs-Fügöd „etnikai középpontjára”, és olyan feldúlt monológot ad elő, amibe szinte belekérdezni is képtelenség.
– Én láttam a balesetet! Semmilyen lincselés nem volt, én küszködtem negyedórán át a félhalott kislánnyal. Úgy ütöttem ki, ahogy a kórházban szokták, azzal az áramos izével! De lekopogom, háromszor is, a gyerek jól van! – tényleg háromszor lekopogja. A kerítése két részén és az állán is. – Viszont nem kaptam semmi köszönetet az életmentésért. Senkitől! Az apuka nem nyúlt Évához, neki nem lett semmi baja. Az igaz, hogy az apuka részeg volt, az is igaz, hogy hozta a bolond testvérét, aki beledobott egy követ az autó ablakába! De az Éva szája nem a veréstől volt véres, hanem azért, mert nekiment az oszlopnak. Hát most ha én is erősebben mosom a fogam, hát vérzik akkor is! – hadarja az egészen új elemeket tartalmazó történetét, amely köszönőviszonyban sincs az eddig hallottakkal.
Kik azok, akik sosem szavaznak? Itt a Flaszter 9. adása | Magyar Hang
Dévényi István e heti vendégei: Jámbor András, a Mérce főszerkesztője és Bodacz Péter, a Magyar Hang munkatársa.
Utána nagyon sokszor elismétli, hogy Fügödön nem élnek kannibál cigányok.
– Ide nem kell bőrfejűeket vagy gárdistákat hozni! Múltkor is reggelig nem tudott aludni az unokám, a telepiek is kivették a gyerekeiket az óvodából! De ha hoznak is ide kopaszokat, akkor jönnek Pestről ide olyanok, akik nem szeretik ám a cigányozást, és megvédenek minket! De nem akarok már mondani semmi többet, se a magyarokról, se senkiről!
Ugyanolyan erővel cibálja magán a ruháját, amilyen erővel magyaráz, utolsó félmondatainak egyikét is elemi dühvel zúdítja ránk. – Mindegy, ha kell, bárkit megmentek!
Kicsit arrébb megyünk, a szemközti árokparthoz, az összetört autó szélvédőjének szilánkjaihoz.
– Hát látnak itt vért? Mert nem esett az eső! Itt kellene lennie akkor a vérnek! Mindegy, csak egyet kérek, hogy írják meg az igazságot!
„Rosszul kezelik a romáknak itt a sorsát”
Évának, a boltosnak is csak egy kérése van. Hogy írjuk meg az igazságot.
– Itt fityeg a fogam, nézze meg, tiszta kék a vállam az ütésektől, aztán most voltam szemüveget csináltatni, 27 ezer forint, lekapták rólam, és gúnyolódva törték ketté – miközben beszél, remegő kézzel egy drótdarabot hajlítgat. Egyik szomszédja ezzel zárta be Éva házának kerítését.
Elcsuklik a hangja most is, amikor azt mondja, nem tudja, mi történt volna vele, ha „meghalt volna a gyerek”, aki „ránézett az autóra, és nem állt meg, csak rohant és rohant” felé.
– Mi történt volna akkor, ha nem helybeli vagyok? Vagy ha lent történik a baleset, a telepen? És az a gyerek miért volt felügyelet nélkül az utcán? Ezzel miért nem foglalkozik senki?! Ha ötévesen elszökik, 15 évesen mit fog csinálni?
Éva úgy emlékszik, hogy főleg két embertől, a kislány apjától és nagybátyjától kapott, de „voltak vagy harmincan körülöttük”. A boltos mindenesetre elköltözik a faluból a történtek után.
– Ide kellene kicsit figyelni, rosszul kezelik a romáknak itt a sorsát – hívja fel a figyelmet egy Ferencként bemutatkozó férfi, akit mások valamiért Istvánnak szólítanak.
„Ha jönnek a gárdisták”
Próbáltuk megszólaltatni a telep egyik utolsó házában lakó szülőket, T-éket is, de egy idős asszony elhajtott minket. A telepiek megrendülésre és kimerültségre hivatkoztak T-ék nevében, majd a járda és a játszótér hiányát hozták fel magyarázatként, miért is mászkálnak és fociznak az itteni gyerekek az utca közepén, amikor becsapódik mellettük az égből egy nyílvessző. Egy félmeztelen suhanc lőtte fel – amúgy pont a focipályáról –, és megtanította a testvéreinek is, hogyan kell íjat és nyilat készíteni. Vigyorogva jegyzi meg, hogy jó lesz majd, ha jönnek a gárdisták.
A „parasztok” lakta részen, a pléhből összerakott buszmegállóban találkozunk egy cigány fiúval, rózsaszín biciklijére támaszkodik. Szerinte Olaszliszkát hülyeség idekeverni, majd egy hamiskás félmosollyal jegyzi meg, hogy azt senki nem tudja megmondani, mit keresett az utcán egyedül az ötéves gyerek. Majd elbúcsúzott, és megindult Encs másik vége felé. Állítólag baleset volt arra, megy is, és megnézni, mi történt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 23. számában jelent meg, 2018. október 19-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 23. számban? Itt megnézheti!
