„Nagyon rossz lehet a lakájmédia munkásainak, hogy ők nem élhetik meg, milyen szabadon dolgozni”

„Nagyon rossz lehet a lakájmédia munkásainak, hogy ők nem élhetik meg, milyen szabadon dolgozni”

Kálmán Olga (Fotó: Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Számtalan jobboldali érték van, amit én is magaménak vallok – mondta lapunknak adott interjújában Kálmán Olga, a Hír Tv korábbi műsorvezetője. A televíziós újságírót kérdeztük Havas Henrikről, a kormánypropaganda támadásairól és arról is, voltak-e tiltólisták. – Rákérdezett már Németh Kristófnál, hogy miért is szelfizget Kálmán Olgával?

– Beszéltem vele a történteket követően. Már nem a szelfizgetésünk után, hanem amikor valaki volt olyan kedves, hogy dühösen meg is emlékezzen a találkozónkról. Kristóf nem hatalmazott fel arra, hogy elmondjam, miről volt szó, de talán nem haragszik meg annyi magánbeszélgetés kiteregetéséért, hogy ő is nagyon felháborodott a Magyar Idők cikkén.

– Mit várhatunk? Nem is áll majd sorba többet Németh Szilárd pincepörköltjéért Kötcsén?

– Ilyenről nem volt szó, ahogy soha az életben nem is beszéltünk Németh Kristóffal politikáról. A fenti is egy nagyon jó hangulatú találkozó volt, ezer éve ismerjük egymást. Furcsa, hogy vannak emberek, akik számára elképzelhetetlen, amikor politikailag köztudottan mást gondolók egymással jó viszonyt ápolnak. Németh Kristóf és köztem soha fel nem merült, mit gondolunk a közéletről. Ettől még nagyon tiszteljük egymás munkáját.

De meg kell mondjam, a cikkíró által említett Alföldi Róberttel sem beszéltem még soha politikáról. Keserédes sírva nevetéssel fogadott írások az ilyenek. Sok embert ismerek azok közül, akik mostanában előszeretettel kritizálnak balos vagy balosnak vélt újságírókat, művészeket, nem igazán értem, miért teszik, pontosabban miért ilyen stílusban teszik. Jeszenszky Zsolttal például együtt dolgoztunk még a Rádió Bridge-nél, és nagyon jó volt a munkaviszony, évekig tartottuk is a kapcsolatot iWiW-en. Nem értem, mi történt nagyon sok emberrel.

Úgy néz ki, „hősi halott” lettem – a teljes interjú – Magyar Hang

Szöllősi Györgyi és D. Bányász Gergő a Hír Tv jó éveiről, az újságíró szakma eltűnéséről és az egzisztenciális szorításról. Páros interjú.

– Kell ma már foglalkoznunk ezekkel a cikkekkel? Néhány éve még félresöpörhettük a hasonlókat, de eljutottunk oda, hogy ilyen írások alapján mozdítanak el múzeumigazgatót, mondanak le írófellépéseket.

– Akik ezt a sportot űzik, tisztában vannak vele, hogy ez egy öngerjesztő folyamat. De nemcsak én nem tartok következményektől, Németh Kristóf sem fél. Ugyanúgy nem gondolná, hogy bármi bántódása eshet egy hasonló cikk miatt, inkább az értetlenség vagy a szánalom az, ami megfogalmazódott benne is, mint bennem. Persze a szerzők vérszemet kaphatnak, és igyekeznek teljesítési kényszerből beszállni. Hiszen ha itt kultúrharc van, nehogy már kimaradjanak belőle! Gyorsan kell találni egy célpontot, Kálmán Olgával pedig minden lejáratás eladható.

– Volt viszont egy olyan mondata Szikszai Péternek, amelyet nemcsak ő, de vele együtt sok fideszes gondol hasonlóként. „Kálmán Olga finoman szólva sem a polgári értékek gyémántfokozatú támogatója”, írta. Miért alakult ki a mostani kormánypártiak körében ez a kép önről?

– Mondjanak egy példát, mondjanak bármit, amivel én azt bizonyítottam, hogy a polgári értékeket megvetem, lábbal tiprom. Nem is állítást, akár csak egy kérdésbe rejtett megjegyzést említsenek az elmúlt huszonöt éves pályámról, amivel én akár minimálisan is ezt sugalltam volna. Soha nem volt ilyen. Számtalan olyan jobboldali érték van, amelyet én is a magaménak vallok. Azt gondolom, aki ilyen és ehhez hasonló gyalázkodó cikkeket ír napi szinten, pont az nem képviseli a jobboldali értékeket. Hozzájuk képest ön vagy én százszor jobban képviseljük azokat.

Veiszer Alinda: A politika játékszerévé hagytuk tenni magunkat – Magyar Hang

A Hír Tv-től távozó műsorvezetőt megkereste a szlovák közmédia – derül ki a Magyar Hang első számának adott interjújából.

– Mik ezek az értékek az ön esetében?

– Kezdhetjük ott, hogy sosem írnám valakiről, hogy ő egy sejthalmaz, egy aljadék. De igaz, ez nem oldaliság kérdése, minden jóérzésű ember így gondolja. Én nem szoktam gyalázni, alázni embereket. Sem a magánéletemben, sem a munkám során. De, ha már értékek, akkor például a hagyományokhoz való ragaszkodás nálam alap. Akkor, amikor még veszéllyel járt, fontosnak éreztem tenni a határon túli magyarokért. A rendszerváltás előtti időkről beszélek, amikor ennek igazán tétje volt. Évtizedeken keresztül gyűjtöttem a népzenét is.

De ezek olyan banálisan hangzanak, hogy egyáltalán ezt kell felhoznom, hiszen senki nem ettől lesz jó vagy rossz ember. Hogyne gondolnám én is úgy, hogy ragaszkodni kell a hagyományainkhoz, kultúránkhoz és irodalmunkhoz? Mondok egy példát: hogy az ősmagyar történeteket meg kell ismertetni egy családban a gyerekekkel, az alap. De persze nem fogom eltiltani a gyereket a Harry Pottertől sem, ha azt akarja olvasni. Ezek nem egymást kizáró dolgok.

– Mégis úgy alakult, hogy a kulturális baloldalhoz sorolták be önt, és sokakat meg is lepett, hogy átigazolt az ATV-től. Ennek mi lehet az oka?

– Ezek a skatulyák nagyon könnyen jönnek. Említsük csak azokat a konzervatívokat, akik, mondjuk, a magát jobboldalinak mondó politikai tömb napi cselekedeteivel nem értenek egyet. Akkor máris rájuk sütik, hogy baloldaliak. Szerintem alap, hogy a mindenkori kormányt újságíróként kritizálnom kell. Így tettem 2010 előtt is.

Milyen esélyei vannak a nyomtatott sajtónak a túlélésre? - Magyar Hang

Mik a piaci kilátások, és mi történik, ha az egyedi, nem központosított helyi nyomtatott sajtó eltűnik?

– A Hír Tv-nél való munkavállaláskor az is célja volt, hogy kilépjen ebből a skatulyából?

– Nem igazán. Ezek a skatulyák állandóan nyíltak-záródtak egyébként is. Ha épp fideszes vendégem volt, a baloldali nézőktől kaptam meg, hogy lám-lám, nem is baloldali már. Ha ilyesmikkel foglalkozom, nem jut időm a munkára. Nem bal- és jobboldaliságot szem előtt tartva váltottam. Ráadásul a csatorna elmúlt három évének értékvállalását hova tesszük? Baloldali, jobboldali? A Hír Tv ebben az időszakban Hír Tv volt, ennyi a lényeg. Az egyik kollégámnak volt egy mondása erre, amikor rendre felmerült, hogyan képviseljük a polgári értékeket, kit kellene hívni, kit ne. Azt válaszolta: gyerekek, ez egy hírtelevízió. A tűzoltóságon sincs olyan, amikor jön egy riasztás, hogy ez vajon bal- vagy jobboldali tűz. Nincsenek ilyen vagy olyan oldali információk, csak hírek vannak.

– Nem is merült fel, hogy esetleg túl sok lenne egy idő után Farkasházy Tivadarból vagy Kéri Lászlóból?

– Meg lehet számolni, hányszor voltak ők, ahogy azt is megnézhetjük, milyen sokan voltak kíváncsiak rájuk. Arról sajnos nem tehetek, hogy a Fidesz bojkottálta a tévét. Én szívesen ültettem volna Farkasházy mellé, elé, után éppen kormánypárti résztvevőt is.

Prés alatt - Magyar Hang

Akik hivatásuknak tekintik az újságírást nem tehetnek mást, mint folytatják a munkát, jó lelkiismerettel, napról napra.

– Az máig nem egyértelmű, miért döntött úgy, hogy otthagyja az ATV-t. Beszélt arról, hogy kicsit másra vágyott, és a Hír Tv-nél teljes szabadságot ígértek önnek. Nem lenne jobb tisztán látnunk, mi a helyzet az egyetlen nagy, ellenzéki tévével?

– Tizennégy nagyon jó évet töltöttem az ATV-nél, sok jó kollégával, így nem tartanám helyesnek utólag kritizálni a csatornát. Sosem értek egyet azokkal, akik otthagynak egy munkahelyet, és bár addig jó volt nekik ott, hirtelen ráébrednek, mennyit kellett szenvedniük. Annak tényleg fontos része volt a váltásomban, hogy valami újat szerettem volna kipróbálni.

– Mégiscsak kritikát fogalmazott meg azzal a mondattal, hogy szabadabban dolgozott a Hír Tv-nél, mint az ATV-ben. Eszerint tehát akik maradtak a csatornánál, kevésbé szabadok. Miért?

– Ebből akár ezt a következtetést is le lehet vonni. De a kijelentésemmel én a Hír Tv-ről akartam megfogalmazni egy állítást. Azokról, akikkel ott, a Hír Tv-ben készültem együtt dolgozni, és akiket szakmailag kimagaslónak tartottam. Ez nem jelenti, hogy az ATV-nél ne lettek volna ilyenek. De kaptam egy ajánlatot, megkértek valamire, én pedig elfogadtam. Az ember pedig nyilvánvalóan nemcsak azt mérlegeli, hova jár majd be dolgozni, hány órát kell ott lenni, mennyit fog keresni. Azt is, hogy kikkel lehet majd együtt. Ez nálam elsődleges volt.

[caption id="attachment_11843" align="aligncenter" width="1200"]

Fotó: Farkas Norbert[/caption]

– Voltak tiltólisták az ATV-n?

– Az mit takar konkrétabban?

– Például azt mondják, hogy ezt vagy azt a vendéget most „ne erőltessük egy ideig”.

– Az ATV ügyeiről nem nyilatkozom.

– Elhangzott az, hogy rendben, bejönnek a fideszes politikusok, de cserébe ne firtassák ezt vagy azt a témát?

– Az ATV ügyeiről nem nyilatkozom.

– Havas Henrikről sem? Az állítólagos zaklatásokról szóló vádak után a csatorna megvált tőle, és vendégként ott volt a Hír tv-s műsorában is. Ahol leginkább önt hozta kellemetlen helyzetbe a mucikázással és egy magánbeszélgetés felemlegetésével.

– Ami meg sem történt. Nem mondtam neki olyat, hogy „te dög, két évtizede ismersz, fiatal voltam, és szép, mégsem zaklattál” – ahogyan ő állította. Először is nőből vagyok. Miért mondanék olyat, hogy két évtizede voltam szép? Következetesen nem beszéltem egyébként a Henrikkel való munkakapcsolatról sem, nem teregetek ki belső dolgokat. Bizonyos szempontból fáj egyébként, hiszen több évtizedes barátok vagyunk. A mucikámozás sem jött ki jól abban a szituációban. A zaklatási vádakról sem tudok semmit mondani, találgatásokba pedig nem bocsátkozom.

– Amikor elindult az Egyenesen, arról beszélt, hogy szeretne lejönni a gumicsontokról, és a valódi problémákkal foglalkozna. Nem az a cél, hogy estére behívják az aznap sajtótájékoztatót tartó politikust, mondta. Sikerült ezt megvalósítani?

– Nyilván sokkal kerekebb lett volna a történet, ha naponta-kétnaponta tudunk ilyen vendéget hívni. A néző is jobban magáénak érezhetné úgy a sztorikat. Nem azt mondom, hogy menet közben jöttünk rá, hisz eleve bele volt kódolva: működik egyfajta erős félelem az országban, sokan nem mernek nyilatkozni. Hányszor fordult elő, hogy megvolt az ügy, ami egy hírháttérműsorba passzol, megvolt hozzá az ember is, de végül azt mondta, inkább nem jön be. Félt, hogy utána mi lesz a még megmaradt állásával, családtagjai önkormányzati munkahelyével, lehetőségeivel. És erre én nyilván soha nem mondhattam, hogy de márpedig álljon ki, jöjjön el. Emellett persze sok fontos beszélgetésünk volt a csatornán, akár civilekkel, intézményvezetőkkel.

Lécci-lécci, csak a Fidesz! - Magyar Hang

A csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.

– Ahogy odaigazolt, rögtön beindult a kormánypropaganda, és azóta is nagy a szerelem. Az Origo főszerkesztője egyszer saját a párját, Andor Évát magasztalta, máskor önt gyalázta, de Apáti Bence is szakmányban gyártotta az önről szóló publicisztikákat. Jólesik ez a felfokozott érdeklődés, esetleg nyomasztja?

– Nem mondom, hogy ezzel kelek-fekszem, de volt időm megtapasztalni, ezek az emberek hogyan élik a hétköznapjaikat. És arra jutottam, hogy nagyon keserű életük lehet. Egyeseknél már napi küldetés, hogy valakit fikázzanak, és ha már így tesznek, mindenképp legyen ott Kálmán Olga neve is. Gábor Lászlóval az életben nem találkoztam, de neki talán valamiféle küldetéstudata van, hogy ellenem küzdjön. Szakmailag sem igazán tudom, mit tett le az asztalra, mert a mostani, mindennapi gyalázkodást nem nevezném szakmai tettnek.

– Eközben pedig rendre előálltak azzal, hogy szerintük ön több milliót keres. Nem kellett volna pert indítani ellenük? Hiszen így nyugodt szívvel ismételgették csak tovább az olvasóiknak és a nézőiknek.

– És ha pereltem volna, mi történik? Születik egy apró helyreigazítás, cserébe a drága időmért. Én pereskedjek ezekkel az emberekkel? Tényleg őszintén sajnálom őket. Ha valaki használja az agyát, nem hitte el nekik ezeket a sztorikat. Aki pedig nem, annak egy bírósági ítélet és egy mínuszos helyreigazítás sem fog számítani. Nem ér annyit, hogy rájuk fecséreljem az időmet, nélkülük sokkal boldogabban élek. Mindenki tudja, hogy ebben a szakmában nincsenek Magyarországon ilyen keresetek.

Nem felejtünk, Péter - a Hír Tv bekebelezéséről - Magyar Hang

Mi maradtunk, akik voltunk, egyszerűen csak nem a miniszterelnökhöz, hanem értékrendünkhöz maradtunk hűek.

– Biztos ez? Bayer Zsolt például maga beszélt arról, hogy négyszer annyi pénzért szegődött annak idején a Nemzettől a Magyar Hírlaphoz, és ahhoz nyilván jön a tévés és egyéb kereset.

– Még csak erről sem hallottam. Tőlem kereshetnek bármennyit, amennyiben nem közpénzről van szó. Miről beszélünk? Hogy a lakájmédia milyen célt ért el azáltal, hogy kitalált nekem egy nem létező fizetést? Legyen világos, én utoljára ’98-ban dolgoztam a Magyar Televízióban, de akkor sem belsősként. Gyakorlatilag húsz éve a privát szférában tevékenykedem. Közben pedig azt nem érdemes megnézni szerintük, hogy a mi pénzünkből élők mennyit keresnek, mennyit költenek. Helikopterezhetnek bármennyit, a lakájmédiát csak az én privátszférás fizetésem érdekli. Ez elég nevetséges.

– Az efféle lejáratások és az ön kirúgása után nem volt furcsa, hogy a férje, Hoffmann György maradt a Hír Tv-nél?

– Miért járnánk mi csomagban? Az lett volna furcsa, ha most neki ezért is mennie kell. Lehet egy vendéget inkább kicsit jobbosan vagy balosan rendezni? Ő egy jó szakember. Mondjuk azt, hogy ebben a nem túl elegáns bosszúhadjáratban az egyetlen normális gesztus ez volt. És azt sem tartottam szükségesnek, hogy ő mondjon fel. Miért kellene tennie? Szakmai munkát végez.

– Említette korábban, hogy találkozott Simicska Lajossal, mielőtt munkát vállalt volna a Hír Tv-nél. Amikor kiderült, hogy Simicska kiegyezett a Fidesszel, és eladja a vállalkozásait, leültek beszélni egymással?

– Nem.

A Közgép is Mészáros Lőrincékhez került - Magyar Hang

A felcsúti vállalkozó üzlettársának adta el tulajdonrészét Nyerges Zsolt, aki csak néhány hónapig birtokolta azt.

– Nem volt túl jóhiszemű feltételezés arról nyilatkoznia, hogy Simicska valóban besokallhatott, és nemcsak a pénzen vesztek össze?

– Nem mondanám naiv elképzelésnek. Nyilván nem vagyok senkinek sem a pszichológusa, nem tudhatom, mi jár a fejében. De a mai napig azt gondolom, hogy ő nem ilyennek képzelte el Magyarországot a Fidesz kormányzása alatt.

[caption id="attachment_11845" align="aligncenter" width="1200"]

Fotó: Farkas Norbert[/caption]

– Akkor miért egyezett ki mégis Orbánékkal?

– Na, erről a dologról nem tudok semmit.

– A Magyar Nemzet bezáratásakor ráadásul azt lehetett hallani, hogy azért nem szeretné eladni a lapot Ungár Péternek, mert fél, hogy így NER-kézre kerülhet a portfólió. Utólag azért megmosolyogtató ez az állítás.

– Amit akart Simicska Lajos, abból végül nyilván nem sok valósult meg. De csak találgatni tudok én is.

Szeressük a G-napot - Magyar Hang

Ha Simicska Lajos nem rúgja össze a port Orbán Viktorral, szegényebbek lennénk három év sajtószabadsággal.

– Nem felelős a tulajdonos azért, hogy erre a sorsra jutottak idén ezek a médiumok?

– Így is felteheti ezt a kérdést. És úgy is, hogy megtett-e mindent az elmúlt három évben, hogy ezek a sajtótermékek működni tudjanak? Üzemeltetett erőn felül veszteséges médiumokat, hogy legyen tiszta, szabad hang?

– Azért csak vannak milliárdjai, és közben is életbe lépnek még 2013-as szerencsejátékos szerződések.

– És tett is azért három évig, hogy az emberekhez eljuthassanak olyan hírek, amikhez egyébként nem férnének hozzá. Ha valaki a szólás szabadságáért küzd, akkor óhatatlanul menjen csődbe a végére? – így is felteheti a kérdést. De még egyszer mondom, nem tudom pontosan, mi történt, nem avattak be a részletekbe. A kétharmados győzelem után nyilván felmérte, hogy négy évig ez így nem fog tovább működni. Hiszen másodpercek alatt hozhatnak bármilyen döntést, akár olyat is, hogy a kábelszolgáltatók az első 225 csatorna között nem sugározhatják a H betűvel kezdődő nevű programgyártókat. Sajnos, manapság egy ilyen abszurdnak tűnő történet is valóra válhat.

Szabadkoztak Vonának a kormánypárti sajtómunkások - Magyar Hang

A Pesti Srácok főszerkesztője és a Magyar Idők munkatársa is elhatárolta magát a Terry Black-féle lejáratástól. Az Origo ex-munkatársa elismerte, nem mindig újságírói munkát végeztek.

– A Facebookra gyárt most videókat, de hosszú távon azért nyilván nem ebből próbál megélni. Kik keresték meg eddig, valóban tárgyal az RTL Klubbal?

– Konkrétumokat továbbra sem igazán tudok mondani. Nyilván örökké nem tarthat, hogy kedvtelésből interjúkat gyártok a közösségi médiában. Még ha fantasztikus érzés is a szabadság. Nagyon jó úgy kérdezni, hogy közben nem kell azon gondolkozni, kinek is dolgozom, politikailag hova is sorolják az adott médiumot. Nagyon rossz lehet a lakájmédia munkásainak, hogy ők ezt nem élhetik meg. Közös munka az RTL-lel nincs most napirenden. Tárgyaltunk, de egyelőre semmiről nem született megállapodás. De maradok persze a közéleti tévézés területén, én nem csömörlöttem meg a szakmámtól. Inkább csak megerősödtem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 27. számában jelent meg, 2018. november 16-án. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 27. számban? Itt megnézheti!