Zárolták Kósa Lajos csengeri örökösnőjének vagyonát

Zárolták Kósa Lajos csengeri örökösnőjének vagyonát

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke újságíróknak nyilatkozik a honvédelemről szóló és a honvédek jogállásról szóló törvénymódosítással kapcsolatos egyeztetés után a Honvédelmi Minisztériumban 2018. november 29-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tíz hónapja zajlik a nyomozás, de a tárca nélküli minisztert még nem hallgatták ki az ügyben.

“Zárolták minden vagyonát, földön, vízen, levegőben” – mondta a milliárdos csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Gáborné ügyében a bíróság által nemrég elrendelt bűnügyi zárlatról a Zoom.hu kérdésére az asszony ügyvédje. Helmeczy László szerint a vagyonzár azt jelenti, védence nem rendelkezhet szabadon az egyébként javarészt már korábban a nyomozók által lefoglalt vagyontárgyak felett, amelyek közt van ékszer és készpénz is.

Az ügyvéd elmondta azt is, fellebbezett a bűnügyi zárlatot elrendelő bírói végzés ellen, mivel a vagyonelemek egy részét még januárban foglalták le, akkor pedig még élt Sz. Gáborné férje (aki február végén lett öngyilkos), így az ügyvéd szerint azok az ingóságok a házassági vagyonközösség részét képezik, vagyis értékük fele “visszajár”, hiszen a néhai férj örököseit illeti meg. Az asszonynak voltak üzleti vállalkozásai is, ám azok mind bedőltek, míg ő Svájcban kiadatási őrizetben volt.

Friss fejlemény az is, hogy a hétvégén egész napos házkutatást tartottak a csengeri asszony mindhárom gyerekének otthonában. Helmeczy László szerint iratokat vittek el a nyomozók, bár azt nem érti, miért 10 hónap nyomozás után volt szükség ezekre a házkutatásokra. Szintén a múlt héten megtörtént Sz. Gáborné igazságügyi elmeorvosi vizsgálata is.

A fizikai mellett a csengeri örökösnő lelki állapotát is felmérték. Az igazságügyi szakértői vizsgálatot az asszony elleni nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztésére rendelték el – emlékeztetett az ügyvéd. Mint mondta, a szakvélemény elkészültére még várni kell. A vizsgálat azért fontos, mert ha az orvos korlátozott beszámíthatóságot (enyhe, közepes vagy súlyos fokút) állapít meg, az védence büntethetőségét is befolyásolja.

Helmeczy László azt is elmondta, hogy az ügy két fontos részletében eddig tudomása szerint nem történt előrelépés: nem döntöttek még a fellebbezéséről, amellyel megtámadta az Sz. Gáborné előzetes letartóztatását elrendelő határozatot, és még nem hallgatták ki tanúként az ügyben Kósa Lajost sem.

A fideszes politikus tanúmeghallgatását Sz. Gáborné és ügyvédje azért kezdeményezte, mivel Kósa azt állítja, hogy Sz. Gáborné őt is megtévesztette. A csengeri asszonyt a nyomozók azzal gyanúsítják, hogy félszáz embert csapott be és tőlük jelentős összegeket kért kölcsön arra hivatkozva, hogy csak rövid időre van szüksége rá, mert hamarosan hozzáférhet a neki járó ezermilliárd forintos, külföldön fellelhető örökséghez.

Kósától az ügyvéd a tanúmeghallgatáson – amelyen igazmondási kötelezettség terheli a tanút – választ vár arra, hogy ha szerinte nem létezett a hagyaték, akkor miért kötött az asszonnyal különböző megállapodásokat, szerződéseket, illetve miért utazott ki vele többször is Svájcba intézni a hagyatékot, és miért fogadta el, hogy a négy- és ötcsillagos hotelszobáinak számláit a csengeri asszony fizesse?

A Zoom munkatársa megkérdezte Kósa Lajost is, a Modern városok program lebonyolításáért felelős tárca nélküli miniszter válaszában ezt tanácsolta az újságírónak: folyamatban lévő nyomozásról, a nyomozati cselekményekről kérdezzék a nyomozást folytató hatóságokat.