„…hisz a természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és meghaljon.” (Katona József: Bánk bán)
Sok szó esik a rabszolgatörvényről, amely lehetővé teszi például a gyáraknak, hogy 400 órára, azaz mintegy ötven munkanapra növeljék a kötelező túlóra számát munkavállalóik számára. A multinacionális cégek óhajait megfogalmazó kormánypárti javaslat kapcsán a Magyar Hang álruhás tudósítót küldött egy magyarországi gyárba, hogy tájékoztasson minket arról, milyen is az élet a szalag mellett a XXI. században.
Álruhás tudósítónk védelmében nem nevezzük meg a céget, ahol „Tiborc” dolgozik – egyelőre. Azonban amint a gyári mindennapokat bemutató cikksorozatunk véget ért, elküldjük kérdéseinket a vállalatnak. Ezenkívül várjuk a szerk [at] hang [dot] hu e-mail-címre az újabb „Tiborcok” jelentkezését, akiknek – természetesen hasonló feltételek mellett – beszámolnánk a túlórákat, munkakörülményeket, szervezést, bánásmódot, bérezést érintő panaszairól.
(opens in a new tab)" data-address="szerk" data-domain="hang.hu" data-textreplaced="1">szerk [at] hang [dot] hu e-mail-címre az újabb „Tiborcok” jelentkezését, akiknek – természetesen hasonló feltételek mellett – beszámolnánk a túlórákat, munkakörülményeket, szervezést, bánásmódot, bérezést érintő panaszairól.
A közmunkás a polgármester tulajdona
Már késő ősz volt, de kegyes volt hozzám az idő, úgyhogy szerencsére elég volt egy könnyű pulóvert magamra húznom, amikor hajnali négy órakor, első napomon a gyárba indultam. Ezt a felsőt egyébként a húgomtól kaptam karácsonyra, aki már – mint oly sokan a mi vidékünkön – elkerült innen. Ő nem akart gyárban dolgozni, és a közmunkát is szerette volna elkerülni. Nem csoda: utóbbival annyit lehet keresni, hogy az még az éhhalálhoz is kevés. A közmunkával ezen túl még az a probléma, hogy falun (ahol én élek, ott is) a közmunkás tulajdonképpen a polgármester tulajdona. Mert mifelénk a polgármester maga a törvény, aki nem vezeti, hanem uralja a települést. Személyesen dönt arról, hogy egyáltalán kik kerülhetnek be a közmunkaprogramba.
Közmunkásokkal építtetett óvodát Demecser fura ura | Magyar Hang
Még fideszes párttársai is ellene fordultak egy időre, fel is függesztették, ma már azonban szent a béke. A rendőrség is nyomoz.
A másik út, amelyet magam is választottam, a gyári munka. Ez már jóval népszerűbb, hiszen tömegével veszik fel az embereket, és még így is nagy a munkaerőhiány – egyébként nálunk is. Szalag mellett dolgozni a pontos definíció szerint annyit tesz, hogy „egy adott munkafolyamat elvégzése meghatározott időn belül”. Ennyi és nem több, viszont több százszor újra és újra, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre. És akármennyi is az adott idő, az a szalag mellett duplán számít: nem a fizetéseken, hanem az ízületekben, az arcokon.
A húgom egyébként Budapestre költözött szerencsét próbálni, és hát szurkolunk neki, hogy meg is találja – még akkor is, ha tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy ez mit jelent. Azt, hogy egyre ritkábban fogjuk látni egymást.
De most, az első hivatalos napomon még ez a pulóver is útban van kicsit: új fiú vagyok, és nincs még saját szekrényem, ezért a mosdóban öltözöm át. A melósok többsége egyébként nem is veszi igénybe az öltözőt, munkásruhában jár dolgozni, és műszak után sem fürdik le. Egyszerűen nincs idejük tisztálkodni, hiszen munka végeztével mindenki rohan saját járatos buszához. Így aztán hiába biztosít nekünk szép, modern zuhanyzókat a gyár, szinte teljesen kihasználatlanul maradnak. Úgyhogy a pulóvert a többi ruhámmal egyetemben a gyártósorok mellett rakom le, bízva abban, hogy nem tűnik el. Van, aki nejlonszatyorban hurcolja magával egész nap. Pontosan olyan látványt nyújtanak, mint a bírósági tárgyalásra igyekvő elítéltek.
Kivon, összead
A cégek általában nem hirdetnek munkásfelvételt, úgyhogy nem is hozzájuk kopogtatok be, hanem munkaközvetítő és kölcsönzőirodákhoz, amelyek elvégzik a toborzást a vállalatok helyett. Voltak olyan munkaközvetítők, amelyek még válaszra sem méltattak, viszont volt szerencsém egy olyan fejvadászhoz is, aki még azt sem árulta el, hogy egyáltalán melyik céget képviseli. Csak akkor lett volna erre hajlandó, ha már előzetesen elküldtem az önéletrajzomat.
Úgyhogy több cégnél is próbálkoztam, mire az egyik alkalommal végre behívtak személyes elbeszélgetésre, illetve tesztírásra. A teszt könnyű volt – túlságosan, gyanúsan könnyű, mégis izgultam. Pedig csak az volt a feladatom, hogy kétjegyű számokat adjak össze, majd vonjak ki egymásból. Amikor viszont azt a feladatot kaptam, hogy húzzak egyenes vonalat egy kör középpontjából egy egyenlő szárú háromszög lap bal oldalára eső sarkához, és az így kapott vonal közepére rajzoljak virágot, már elkeseredtem. Itt és ekkor éreztem először igazán azt, ami már szinte mindennapossá vált. Hogy nem tartanak valami sokra.
Miután sikeresen megírtam a tesztet, megkérdeztem, milyen munkakörbe kerülhetek. Az irodavezető hölgy erre annyit közölt, hogy bővebb tájékoztatást majd a gyárban fogok kapni, úgyhogy ezek után meg is értettem, miért nem volt kíváncsi még az iskolai bizonyítványaimra sem. Annyit azonban még megjegyzett, örüljek, hogy lesz munkám, mert ahogy az országban mindenütt, úgy nálunk is egyre több az ukrán vendégmunkás. Mielőtt munkába álltam volna, a cég HR-osztálya is behívatott többedmagammal, és ott is felemlegették nekünk, hogy a cég másik telephelyén már alkalmazzák is az ukránokat, egyre több munkásszállót építenek számukra. Ugyan konkrétan nem hangzott el, de az információ így is átjött: ha valami nem tetszik, mehetünk, százak várnak arra, hogy a helyünkre álljanak a szalag mellett. Ezenkívül megkaptuk az alapvető munkavédelmi oktatást, majd egy hölgy röviden ismertette a vállalat múltját, jelenét, jövőjét. Összefoglalva azt szűrtem le belőle, hogy ezt a céget sem érdekli más, csak a profit.
Hamarosan nem lesz elég a pulóver
A gyár a város szélén kialakított ipartelepen található, gyalog vagy kerékpárral bajosan közelíthető meg. Ezért a cég járatos buszokat indít, amelyek a műszaknak megfelelően érkeznek, illetve távoznak. Szükség is van ezekre a fuvarokra, mert mint említettem, a melósok többsége vidéki, sokan órákat utaznak, hogy munkakezdésre beérjenek. Egy kollégám például háromkor kel, ha a reggel hatkor kezdődő délelőttös műszakba van beosztva. Ha pedig délutános, akkor éjfél után ér haza.
A buszok szinte egy időben futnak be, s a hömpölygő tömeg lassan és csendesen besétál, ki-ki a maga üzemegységébe. Mindez már-már szertartásos csendben zajlik, csak néha töri meg a beléptetőkapu hangos csipogása. Ilyenkor a biztonsági őrök egy-egy embert kiemelnek a tömegből, motozásra és szondázásra. Szinte minden egyes alkalommal fennakad valaki.
Az első napomon megkaptam a munkaruhámat: egy nadrágot, két pólót, egy munkavédelmi cipőt, ami kényelmetlen, több hét után is töri a lábam. Némi malőr után – rossz műszakba osztottak be, de ha már bementem, marasztaltak, hogy azért csak dolgozzam le a napot – az volt az első dolgom, hogy keressem meg a műszakvezetőmet. A műszakvezetőm aztán bemutatott a csoportvezetőmnek. A csoportvezetőm pedig a kollégáimnak.
A betanulás időszaka rövid, hisz a termék futószalagon érkezik, és ha lemaradsz, akkor a többieket tartod fel. Gyorsan kiderül, hogy alkalmas-e az ember az ilyen munkára: szellemi képesség nem sok kell hozzá – lásd a virágrajzot a háromszög és kör között, ugye. Ügyességre van inkább szükség, meg fizikai erőre és főleg monotonitástűrő képességre, mert a napi norma magas, ezért aztán a szalag tulajdonképpen nem áll meg soha. Ha nagy ritkán mégis előfordul, hogy valamilyen probléma miatt megállna a sor, és időben és darabszámban lemaradunk, olyankor a műszakvezető gyorsítani tudja a tempót, a munkadarab áthaladási sebességét.
„Ebből nem lesz népfelkelés, mert csak törvényesítették, ami eddig is ment" | Magyar Hang
Európa legrugalmasabb munkaerőpiaca lettünk, hogy ide tudjuk csalogatni a külföldi befektetőket. Beszélgetés Palkovics Imrével, a Munkástanácsok elnökével.
Persze a szándékos lassítás ritka, az pedig, hogy egyenesen összebeszéljenek a melósok, hogy, mondjuk, szervezetten lassítsák a szalagot, egész egyszerűen elképzelhetetlen. Olyan ugyanis a rendszer, hogy a bónuszt nem az egyének, hanem műszakok kapják. Így ha valaki lemarad, vagy valaki veszélyezteti a normateljesítéssel járó bónuszt (ez mindössze pár ezer forint egyébként), azt már a melósok megfenyítik. Mesélték, hogy korábban az asszonyok összeverekedtek emiatt. Miközben tépték egymást, azt kiabálták, hogy miért olyan fontos nekik az a bónusz: vagy a lakás hitele, vagy a gyerek albérlete miatt.
Közeleg a tél, úgyhogy hamarosan nem lesz elég a Budapestre költözött húgomtól kapott pulóver. Viszont már most többen felhívták a figyelmem arra: készüljek, mert nyáron itt nagyon meleg van. Igaz ugyan, olyankor néha megállítják a gépsorokat, hogy kíméljék a gépeket. Persze a melósok is nehezen viselik ezt a forró időszakot, lenne is klíma, de nem kapcsolják be, mert drága.
A gépeket pedig ugyanúgy nem hűtené le, mint a munkások forradalmi hevületét. Utóbbiról ugyanis szó sincs, nagyjából beletörődött a sorsába itt mindenki. Az arcokon meglátszik ez is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 31. számában jelent meg, 2018. december 14-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a 31. számban? Itt megtudhatja!
