Halmozottan hátrányos helyzetű és muszlim diák is tanul abban az elit iskolának számító, bentlakásos katolikus fiúgimnáziumban, ahova a nem vallásos családok közül is sokan szeretnék, ha bejutna a gyermekük. Riport Pannonhalmáról.
Az ország egyik legjobb egyházi középiskolája a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium egy ősszel nyilvánosságra hozott felmérés szerint. A HVG november elején állította össze az egyházi középiskolák listáját a kompetenciamérések, az érettségi eredmények és az egyetemre bejutott diákok átlagpontszáma alapján. E szerint a Pannonhalmi Bencés Gimnázium lett a második legjobb az országban.
Ha azonban az iskolákat a fekvésük, elhelyezkedésük alapján rangsorolták volna, minden bizonnyal ezé a gimnáziumé lenne az elsőség. A festői Szent Márton-hegyen lévő Pannonhalmi Főapátság – amelynek épületegyüttesében az iskola működik – és természeti környezete 1996 óta az UNESCO-világörökség része. A pompás kilátást nyújtó gimnáziumban jelenleg 339 fiú tanul. Azt gondolhatnánk, az ilyen környezet csak és kizárólag az elmélyült munka, az imádkozás és a lelki élet színtere. Hogy közhelyekben gondolkodunk, mindjárt kiderül, amint az iskolába lépünk.
A folyosókon, amelyek semmiben sem különböznek egy „normál” gimnázium folyosóitól, szaladgálnak a diákok, az ebédlőben és a tanáriban ugyanúgy zajlik az élet, mint az ország bármelyik iskolájában. Jó értelemben vett fesztelen hangulat uralkodik, elsőre leginkább az a benyomásunk, a diákok magukénak érzik, belakják az iskolát, az épületet. Sokan például papucsban járkálnak a lépcsőkön, hiszen egy-két emelettel feljebb vannak a kollégiumi szobák. Az egyik szinten egy srác alsónadrágban, mezítláb, törölközővel a kezében éppen zuhanyozni indul a folyosón – valószínűleg IX. b-s lehet, ott ugyanis dupla testnevelés volt az utolsó két óra. Néhányan pont most bújnak futócuccba, hogy a tanítás végeztével a késő őszi szikrázó napsütésben róják a köröket a főapátság körül.
A hálók pontosan olyanok, mint amilyennek egy fiúk lakta szobának lennie kell: szanaszét heverő cipők, papucsok, ágyakra dobált ruhák jelzik, hogy kamaszok lakják. Persze a kollégiumi nevelőtanárok, a prefektusok felszólítására nem ússzák meg a rendrakást a srácok.
Urbán József: Le kell bontani a szekértáborokat | Magyar Hang
„Ellen kell állni annak a kísértésnek, hogy a pulpitust, pozíciónkat felnőttek kioktatására használjuk.” Interjú.
– Az ország minden pontjáról jönnek hozzánk gyerekek, de sok erdélyi, felvidéki és vajdasági diákunk is van. Az iskolába mintegy kétszeres a túljelentkezés – mondja Juhász-Laczik Albin igazgató. Kérdésünkre leszámol egy újabb közhellyel: Pannonhalmára ugyanis nem vallásos vagy nem katolikus családokból is érkeznek tanulók – bár ez egy nagyon kicsi hányad. Arra a felvetésünkre, hogy mi a vonzó számukra egy egyházi, bentlakásos fiúiskolában, Albin atya úgy válaszol: jó híre van a gimnáziumnak, sokan tudják, hogy erős iskola.
– Ami elég vonzóvá teszi sok szülő számára, akik azt gondolják, ez a legjobb választás a továbbtanulás szempontjából. Ők a vallásos jelleg helyett inkább azt nézik, mennyire figyelnek oda a gyerekre, mekkora hangsúly van a nevelésen. És mivel ez bentlakásos iskola, a nevelés teljes spektruma van jelen: a sport, a művészetek, a lelki élet, a közösségi élet és az oktatás, ami pedig sokak számára nagyon-nagyon szimpatikus. Ez jelenti a vonzerőt – teszi hozzá az igazgató.
Az itt végzett diákok mindegyike továbbtanul; a többség Magyarországon, de az érettségizettek közül idén például tíz diák külföldi egyetemre ment. Egyes családokban hagyomány, hogy a fiúk Pannonhalmán tanulnak – nem ritka, hogy a nagyszülőktől az unokákig. Egy öregdiák ezt úgy fogalmazta meg, „egész klánok jártak ide”.
Ez nem egy papnevelde
A XII. b-ben tanuló András családjában is volt, aki ebben a gimnáziumban érettségizett: a nyíregyházi fiú nagybátyja 1988-ban végzett Pannonhalmán. Ennek ellenére mégsem volt egyértelmű, hogy András útja is a bencés gimnáziumba vezet majd. – Nem akartam idejönni. Hatodikos lehettem, amikor felmerült a családban, hogy itt kellene tanulnom. A nagybátyám is pedzegette, hogy jó az a Pannonhalma, meg a család is mondta, hogy nekem való. De én azt mondtam, hogy semmi pénzért nem jönnék ide, mert pont akkor alakult ki otthon, a gimiben egy nagyon jó baráti közösségem, amit nem szívesen hagytam volna el – emlékezik vissza a kezdetekre András. A „pálfordulást” nála egy nyílt nap jelentette, amikor is saját bevallása szerint annyira „megfogta” a hely, a légkör, hogy eldöntötte, bencés diák akar lenni.
Az érettségi előtt álló fiú szerint az iskola három legfontosabb értéke a közösségformálás, a spiritualitás és a hely varázsa. András a közösséggé válásról ezt mondja: „Pannonhalma egyszerűen annyira jól összekovácsolt minket, hogy mindannyian egy adott sorsban, egy adott helyzetben vagyunk, hogy elkerültünk otthonról, itt pedig azzal szembesültünk, hogy 36 idegen (András osztályában 36 fő a létszám – a szerk.) össze van zárva, és meg kell szokniuk egymást. Ez akkora löketet, akkora élményt ad az embereknek, hogy utána biztosan össze fognak tartani.”
Beer Miklós: Nem dughatjuk homokba a fejünket | Magyar Hang
A váci püspök számára az idei karácsony fő üzenete a szegénység, kiszolgáltatottság problémájának átérzése. A teljes interjú.
A hely varázsáról így mesél: „Amikor először idejöttem, a környezet tette rám az első benyomást. Ez az iskola egyfajta zárt közösségnek tűnhet azáltal, hogy egy hegyen tanulunk, ugyanakkor nyitottak vagyunk a külső világ felé, bármennyire is úgy tűnik, hogy mi itt üvegbúra alatt vagyunk.”
– És mi a helyzet a hit- és lelki élettel? Miként kell elképzelni, hogyan folyik ez itt, 13–18 éves fiúk körében? – kérdezzük.
Már-már meglepően határozott választ kapunk, amikor András azt mondja, ezzel kapcsolatban szeretne elhessegetni egy tévhitet, ami annak idején őt is megérintette. Pannonhalmára nem azért jön az ember, hogy papnak készüljön. – Mert ez nem egy papnevelde – folytatja. – Hanem egy normális gimi, csak épp bentlakásos, és csak fiúk vannak. A közös hitéleti program a vasárnapi diákmise. A bazilikában van, és mindig más atya tartja, aki tanít minket, vagy osztályfőnök, prefektus. Mindig más hirdeti az igét, és mindig más gondolatokkal gazdagodunk.
A külvilág, a lányok és a foci
A gimnáziumnak számos testvériskolája van az országban, a Kárpát-medencében és külföldön másutt. Már csak ezért sem lehet azt mondani, hogy a fiúk minden idejüket az iskolában és a kollégiumban töltik. Sokszor kirándulnak, rendszeresek a többnapos bel- és külföldi utak, színház- és hangverseny-látogatások, egyéb programok. Egy hónapja a Szent Márton-hét alkalmából Győr-Moson-Sopron megyei gyermekotthonokat kerestek fel a srácok. Ám nem mindig ők mennek el, mert van, amikor a világ jön Pannonhalmára. A szerda esti filmvetítéseken például éppúgy láthatók a legfrissebb filmpremierek, mint, mondjuk, egy fővárosi művészmoziban. Sőt, nemegyszer az alkotók is a bencés gimnáziumban vendégeskednek: ottjártunkkor Szilágyi Zsófiával, a nemrég debütált Egy nap című film rendezőjével tartottak beszélgetést a vetítés után.
„Szülőnek lenni nem egy poén, nem egy hétvégi program" | Magyar Hang
Az anyaság mindennapjairól, a családok évéről és a nemzetközi lehetőségekről is kérdeztük Szamosi Zsófiát, az Egy nap főszereplőjét.
Persze egy bentlakásos fiúgimnázium esetében két dolog mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az egyik: mi van a lányokkal? András szerint elsőre furcsa volt, hogy nincsenek lányok az iskolában, mert mindenki olyan suliba járt korábban, ahol voltak. – De egy idő után ezt is meg lehet szokni, bármennyire is fura ez a gondolat – mondja. Ezenkívül az egyik testvériskola pont az ország egyetlen lányiskolája, a budapesti Patrona Hungariae Gimnázium. És persze ott vannak az otthoni lányismerősök is.
Ám van még egy dolog. A kollégiumban nincs tévénézés, azt viszont nehéz elképzelni, hogy a 339 fiú közül egyet sem érdekelnének a focimeccsek. Ráadásul például a Bajnokok Ligája mérkőzései jóval túlnyúlnak az este 10 órás lámpaoltás idején. A szabály ilyenkor az, hogy a diákönkormányzat sportbizottsága indokolt esetben – például ha válogatott mérkőzés is van – havonta két-három focimeccset jelölhet ki, amit szeretnének megnézni a fiúk. Ezt aztán a diákönkormányzat egyezteti az ezért felelős igazgatóhelyettessel. A legnagyobb feladat Albin atya szerint azonban mégis az, hogy egy-egy mérkőzés után, még a meccs hatása alatt úgy menjenek aludni a srácok, hogy ne zavarják azt, aki már lefeküdt.
Itt lesz belőlem valaki
– Kerecsendről érkeztem, 13 éves vagyok, nagyon szeretem a sportot, négy éve focizom. Nem vagyok hirtelen haragú, türelmes vagyok, barátságos, jószívű. – Így mutatkozik be Laci, az iskola egyik halmozottan hátrányos helyzetű tanulója. A Heves megyei településről származó roma fiú most kezdte a bencés gimnáziumot, a VII. osztályban tanul.
– Katolikus iskola vagyunk, segíteni szeretnénk, ennek van egyfajta hagyománya a rendünkben és a tanításban. Ez a hivatásunk része – mondja Albin atya azzal kapcsolatban, hogy pár halmozottan hátrányos helyzetű gyerek is tanul Pannonhalmán. Az integrációjuk azonban bonyolult feladat, és Albin atya ki is emel két dolgot, ami egyrészt gyorsítja, másrészt nehezíti is a folyamatot. Amikor egy hátrányos helyzetű fiú kerül az iskolába, akkor a kortársaktól tud tanulni leginkább. A gimnáziumban egy hónapban három hetet éjjel-nappal együtt töltenek a fiúk, tehát egy hátrányos helyzetű diák óhatatlanul elsajátít mindent, megismeri és magáénak érzi az új környezetet. Ilyenformán automatikusan végbemegy az integráció.
Ugyanakkor gyakran felmerül, hogy ki is szakadhat abból a közegből, ahonnan érkezett. Az otthoni közösséghez fűződő kötelékek különösen a roma családoknál erősek. Így aztán megtörténhet, hogy egy család, amelyik eleinte azt mondja, jó helye lesz a gyereknek Pannonhalmán, egyszerre azt kénytelen megtapasztalni, hogy nincs otthon három hétig. Ekkor fogják, és elviszik az iskolából.
Laci elmeséli, a szülei azzal bátorították, hogy nem szalaszthat el egy ilyen lehetőséget. – Azt mondták, itt lesz belőlem valaki – fűzi hozzá. Számára is eleinte a honvágy, az otthoni környezet hiánya okozott nehézséget. – De azon is átestem, mert akkor elmentem a bazilikába, és ott elfelejtődött minden. Imádkoztam egyet – eleveníti fel első emlékeit.
– Hogyan barátkoztatok össze a többiekkel? – kérdezzük, tekintve, hogy Laci a hat évfolyamos képzésben tanul, vagyis amelynek elején 13 éves fiúk kerülnek össze egymással ismeretlenként.
– Kérdezgettük egymást, fociztunk is. Utána odajöttek hozzám sokan, hogy Laci, nagyon jól játszol, és utána elkezdtünk beszélgetni. És akkor megismertük egymást. Mindenki jó valamiben, akkor odamegyünk hozzá, és mondjuk, hogy nagyon jó vagy, és utána már jön egy beszélgetés, amivel megismered az osztálytársaid.
Amikor Pannonhalmáról mesél otthon, a kerecsendi fiú arról szokott beszélni, hogy rendesek az osztálytársai, az osztályfőnöke és a tanárai. Meg arról, hogy klassz torna- és konditerme, meg focipályája van az iskolának. – Néhányan civakodnak velem, hogy pap leszel, meg ilyenek. Erre azt szoktam mondani, hogy jöjjenek el ide, és utána tájékozódjanak. Hát nem? Attól, hogy idejöttünk, még nem kell papnak lenni – mondja Laci.
A béka, aminek farka van
Hogy kerül egy jemeni menekült fiú a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba? A most tizenegyedikes srác orvos szüleivel a menekülthullám idején érkezett Magyarországra, de nem a balkáni útvonalon, hanem repülővel Egyiptomon és Jordánián keresztül. Egy már itt élő rokonukhoz jöttek, és a fiú taníttatásához kérték az iskola segítségét. – Egy csupa mosoly, nyitott, jó kedélyű srácról van szó – mondja róla Albin atya. – Magyarul nem, viszont angolul jól tudott. Matekból csináltattunk vele egy tesztet, angolul beszéltük meg a feladatokat. Ahogy rájött a megoldásokra, valami olyan gyermeki öröm sugárzott róla, ami meggyőzött arról, hogy ő Pannonhalmára való. Mert ha ez az öröm benne van, akkor lesz ugyan nehézsége, de úgy fog hozzáállni, hogy nem csügged, nem adja fel, hanem meg fogja csinálni.
Nehézségek márpedig voltak. Mindenekelőtt az, hogy kiderült, hiába van a fiú magyar nyelvű környezetben, fél év alatt nem fog megtanulni magyarul. Az osztálytársai ugyanis angolul beszéltek vele. Ekkor kikötötték nekik, hogy a jemeni diákkal csak magyarul lehet kommunikálni. Ezen túl Albin atya akkori osztályából jelentkezett tíz fiú, akik vállalták, hogy naponta egymást váltva fél órát „magyaroznak” vele.
A srác – akinek nevét az iskola kérésére nem közöljük – erről az időszakról azt mondja, el sem akarta hinni, hogy ennyire nehéz lesz megtanulni magyarul. „Egy év, kettő év, három év, tanultam a nyelv, értem, de nem tudtam beszélni” – meséli. Azt már nevetve teszi hozzá, hogy eleinte úgy gondolta, pár hónap alatt megtanulja a magyart, aztán azóta eltelt pár év. – Mi volt az a kifejezés, amit először megtanultál? – kérdezzük. – Örülök, hogy látlak. – És az első gondolatod, amikor ide kerültél? – Egyedül leszek, és anyám nem itt lesz. Négy évig itt maradok, és anyám nem itt lesz.
A jemeni fiú esetében a vízválasztó a múlt év végi biológiavizsga volt. Albin atya elmondása szerint az írásbelit, tehát ugyanazt a dolgozatot, mint a többiek, 4-esre írta meg. A szóbelin a kétéltűekből felelt. – Elmagyarázta, hogy vannak a békák, és úgy akarta folytatni, hogy vannak a szalamandrák, de ez a szó nem jutott eszébe, pedig angolul is hasonlóan hangzik. És erre azt mondta, hogy a béka, aminek farka van. De magyarul el tudta mondani a kétéltűek jellemzőit. Az igazgató hozzáteszi: az előző tanév végén azt mondták a jemeni fiú szüleinek, a srác le fog tudni érettségizni, mert most már használhatóan beszél magyarul, és okos gyerek.
A fiú kedvenc tantárgya a matek, „utána jön angol, utána fizika”. Arra a kérdésre, hogy mivel szeretne foglalkozni a jövőben, azt feleli: „valami IT-dolog, vagy mérnök, mert matek meg fizika is jó”. Külföldön vagy itthon, kérdezzük. Egyből érkezik a válasz: – Hát, Magyarországon!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 32. számában jelent meg, 2018. december 21-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még az ünnepi számban? Itt megnézheti!
