Újév előtt néhány órával, kilencvennégy éves korában elhunyt Várkonyi Tibor – tette közzé a Népszava. Az újságíró szinte haláláig dolgozott, még néhány hónapja is küldött írást a baloldali lapnak.
A Franciaország-szakértő 1924-ben született. 1951 és 1958 között az MTI munkatársa volt, majd 1958-tól egészen 1990-ig a Magyar Nemzetnél dolgozott előbb újságíróként, majd külpolitikai rovatvezetőként. 1990-től lett a Magyar Hírlap, majd a Népszava főmunkatársa, már nyugdíjasként.
A Magyar Hang munkatársa, Pethő Tibor elevenítette fel a Magyar Nemzetről szóló könyvében, miféle különös „nyugdíjazási küzdelem” indult be a lapnál a nyolcvanas évek derekán. A lap főszerkesztő-helyettese, Matolcsy Károly ugyanis önhatalmúlag nyugállományba helyeztette volna Várkonyit, Soltész István főszerkesztőnek pedig azt állította, ezt az érintettel is megbeszélte. Ezt valójában nem tette meg, amikor pedig Várkonyi értesült a történtekről, dühösen elviharzott, Soltész szerint egyenesen Siklósi Norberthez, a Lapkiadó Vállalat vezetőjéhez. Utóbbi már ezzel telefonált rá a főszerkesztőre: „Bolond vagy? Miért akarod a Várkonyit elzavarni?”
Végül kompromisszum született, Martin József lett rovatvezető, Várkonyi pedig szerkesztőbizottsági tag. Matolcsy Károlyt viszont ezek után furcsa körülmények között nyugdíjazták. Mind ő, mind Várkonyi szoros kapcsolatokat ápolt az állambiztonsággal. Várkonyi a III/II-es ügyosztályhoz tartozott, „Técsy” fedőnéven dolgozott titkos munkatársként. Négy évvel ezelőtt számolt be róla a Népszavában, miután a Pesti Srácok hosszú cikket közölt róla: valóban felvette vele a kapcsolatot a belügy. „Csakugyan habozás nélkül beleegyeztem, nem a szerep miatt, hanem azért, mert szorongtam, ha kiderül rendszeres kapcsolatom a Le Monde-dal, annak igencsak kellemetlen következményei lehetnek” – tette hozzá, megjegyezve, hogy nincs kitől és nincs miért elnézést kérnie. Kiemelte azt is, hogy az MTI-től azért küldték el, mert nem fogadta el az ellenforradalom minősítést.
A Magyar Nemzet története - 1938-2018 | Magyar Hang
A könyv nem csupán bemutatja az elmúlt nyolcvan esztendő intellektuális folyamatait, magában hordozza e nyolc évtized minden erényét és fájdalmát. Igazi tükröt állít egészen a közelmúltig, az elmúlásig.
Mint nekrológjában Sebes György írja, Várkonyi mindent tudott Franciaországról, hosszú évtizedeken át figyelte a francia politikát. „Biztos kézzel szerkesztett, nagy gonddal, ugyanakkor érdekesen és lényegre törően írt” – szögezte le Sebes. Andrassew Iván után Várkonyi volt a második, aki megkapta a Fejtő Ferenc-díjat.
Újságírói munkássága mellett Várkonyi könyveket is írt. A Ben Barka rejtély címmel 1966-ban jelent meg riportregénye, míg Avar Jánossal közösen 2001-ben hozta ki a Támad a terror című kötetet. „A XX. század egyik legnagyobb politikai bűntényének valóságos szereplői vonulnak fel a könyv lapjain, hogy élethűen »eljátsszák« a marokkói nemzeti mozgalom agilis és rokonszenves vezérének elrablását. Maga a történet olyan fantasztikus, hogy Dumas sem agyalhatott volna ki ennél fantasztikusabbat” – írta előbbiről még a maga idejében a Magyar Nemzet.
