Újságíróként a hatalom ügyeit igyekezett kíméletlenül feltárni Anna Politkovszkaja, mégsem azt tartotta fontosnak, hogy a BBC normái szerint járjon el. Nem a kritikusai vélekednek így a 2006-ban meggyilkolt sajtómunkásról: az Orosz napló magyar megjelenése kapcsán hangzott el, hogy Politkovszkaja nem épp az egyrészt-másrészt elemzés barátja volt. A Republikon Intézet és az Athenaeum Kiadó rendezett közös konferenciát csütörtökön média, politika és hatalom viszonyáról Oroszországban és Magyarországon. És arról: mennyi hasonlóságot figyelhetünk meg a kétezres évek elejének putyini rendszere, illetve napjaink Fidesz-kormányzása között.
Politkovszkaja könyve ugyanis 2007-ben jelent meg angolul, benne a kiépülő rezsimmel, amiről az olvasóknak gyakran eszébe juthat napjaink magyar valósága. Benne a civilek kriminalizálásával, a tudomány üldözésével, a média oligarchák általi felvásárlásával. Persze, különbségek is bőven akadnak, a moszkvai hatalom már akkoriban is tudott rendkívül kíméletlen lenni. De érdemes-e azonosságokat keresnünk, a megértés felé vihet-e ez minket?
Néhány éve történt csak, hogy a török könyvkiadósok még legyintettek arra a kérdésre, hogy mi történik náluk – ezzel nyitott az Athenaeum vezetője, Szabó Tibor Benjámin. Az aggódó hangokra annyi volt a válasz, hogy „Erdogan valóban egy őrült, de ettől még mi is Európában élünk”. Szabóéknak nem sokkal később már petíciót kellett aláírniuk, hogy az erdogani rezsim engedje szabadon a bebörtönzött könyvkiadósokat.
A könyv szerkesztője, a néhány hónappal ezelőtt a „hibrid rezsim” természetét felvázoló Filippov Gábor úgy vélte: a 2003 és 2005 közötti orosz rendszer a folyamatos eszkalációról, az ismétlődő „de igen, ez is megtörténhet”-érzésről szólt. A könyvet öt-hat éve olvasta angolul, de nem is bánja már annyira, hogy csak most jelenik meg magyar fordításban: a valóság nálunk is beérhette az olvasottakat. A putyini rezsim esetében pedig már kiderült, hogy a hatalom addig terjeszkedik, amíg nem érez valós ellenerőt. Filippov szerint „egy értéktelített, elfogult újságíró munkáját olvassuk, akinek hevességéhez felzárkózott a valóság. Politkovszkaja rájött, hogy ilyen rendszerekben hülyét csinál magából, aki továbbra is BBC-standardok alapján dolgozna” – tette hozzá Filippov. Mert ahol újságírókat gyilkolnak meg, elnökjelöltet rabolnak el, letarolják a nyilvánosságot, ott nem lehet már úgy tenni, mintha liberális demokráciában élnénk. Fel kell venni eszerint a küzdelmet, az újságíró nem játszhatja, hogy minden a legnagyobb rendben működik.
Filippov után külpolitikai szakértők elemezték, a másfél évtizeddel ezelőtti orosz helyzet alapján készülhetünk-e arra, hogy hamarosan egy autoriter rezsimben találjuk magunkat. Balázs Péter szerint fontos kiemelni, hogy nem egyenlő felekről van szó, „egy tízmilliós EU-tagországban több kormányzati kalandorságot lehet megengedni.” Az országok eltérő mérete miatt is másként valósul meg a hatalomgyakorlás: az orosz monstrum nehezebben manőverezhet. Győrffy Dóra egyetemi tanár szerint is láthatóak a különbségek, hiszen Oroszországban már a kétezres években jelen volt az erőszak, amint az Politkovszkaja könyvéből, vagy épp 2006-os meggyilkolásából is egyértelművé válik. A PPKE és a Corvinus oktatója szerint a rendszer középpontjában a hazugság áll, ezt sugározza mindenhova a média is.
Sz. Bíró Zoltán történésznek volt egy példája, ami alapján viszont könnyen megláthatjuk az egyezéseket is. A 2003-as orosz parlamenti választás idején a Kreml nyugodtan hátradőlhetett volna, készülve a putyini győzelemre. Mégsem bíztak semmit a véletlenre, rendkívül méltatlan kampánykörülményeket kialakítva. Mit gondoljunk afelől, ha valaki méltányosan is nyerhetne, de így sem tartja ezt fontosnak? Az Oroszország-szakértő úgy látja, Putyin már ha akarna, sem léphetne ki ebből a rezsimből kockázat nélkül. Amikor 2008-ban lejárt a második elnöki ciklusa, még megtehette volna, de 2012-es visszatérését követően „a rendszer olyanná vált, hogy nem tudja kitermelni azt az utódot, aki garantálhatná Putyin számára az érinthetetlenséget.” Az orosz elnök számára pedig a jelek szerint nem is fontos ez, szó sincs az utódlás kérdéséről.
Balázs Péter szerint is egyértelmű, hogy a hatalom csúcsán lévő személy kiirtja maga körül a konkurenseket. Ez egyébként látványosan jelen van Magyarországon is: bár évek óta vélik, hogy Orbán Viktor gondolkodik a kérdésről, de amikor valaki túl nagyra nő, akkor őt kíméletlenül háttérbe szorítják. Ezt tapasztalhatta meg Lázár János is, akiről többen gondolták, hogy az Orbán utáni Magyarország fideszes vezetője lehet.
Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter a nyolcvanas évekbeli olvasmányélményeit elevenítette fel. Az Encounter című brit lap tette fel akkoriban a kérdést, mit lehet tenni Borisz Paszternak esetében, akit az orosz hatalom igyekezett idegen ügynöknek beállítani. Hogyan lehetne magukkal az emberekkel megértetni, hogy az író valójában épp hogy az orosz népért aggódik? Jeszenszky szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mai magyar Paszternakokat csak a nép egy része fogadja el, mások pedig elhiszik róluk, hogy csak az érdekeik mentén támadják a kormányt.
A Political Capital vezetője, Krekó Péter abban látja a különbséget a két rendszer között, hogy nálunk az összeesküvés-elméletek a kormányzati politika legmagasabb fokáig jutottak. Putyin ezeket kevésbé hangosan szokta kifejteni, és inkább a Rogozin-féle figurákra delegálja a feladatot – állapította meg az összeesküvés-elméletekről könyvet is jegyző Krekó. Aki szerint óvatosan kell bánni azzal a feltételezéssel, hogy 2006 és 2010 között egy másik Putyin lett volna még a hatalomban. A magyar baloldalon is többen szeretik ezt mondani, különösen amiatt, mert akkoriban Gyurcsány Ferenc ápolt szívélyes viszonyt az orosz vezetővel.
De a hatalomban eltöltött hosszú idő ellenére mégsem lehet nyugodt Putyin: ha a szabadságellenes lépések nem is ingatták meg a belé vetett hitet, a területszerző politika pedig még népszerű is volt, a mostani orosz nyugdíjreform miatt az elnök népszerűsége nagyon visszaesett. Sz. Bíró Zoltán is arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz társadalom mélyen igazságtalannak tartja a férfiak 65 éves korban történő nyugdíjba vonulását, hiszen az átlagéletkor eleve 66 évnél van.
Ha az ember semmit nem hisz el, mindenről meggyőzhető | Magyar Hang
Az emberi megismerés alapvető természete, hogy a manipulációval szemben nem vagyunk kellően felvértezve - mondta lapunknak adott interjújában Krekó Péter. Tömegparanoia című kötete az összeesküvés-elméletek jelenségét vizsgálja, rámutatva: a kritikátlan szkepszis éppolyan veszélyes lehet, mint a vakhit. A szociálpszichológust baloldali konteókról és a menekültpropagandáról is kérdeztük.
A külpolitikai blokk után a magyar médiahelyzet áttekintése következett a kormánytól független újságírók részvételével, Veiszer Alinda moderálásában. Nem maradhatott ki a témák közül a csütörtöki kormányinfó, amit ezúttal Orbán Viktor kormányfő tartott. A sajtótájékoztatóra viszont többeket nem engedtek be, köztük lapunkkal, vagy az Átlátszóval és az Azonnalival. Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár erre úgy reagált, hogy akiket nem hívtak meg, azok ne akarjanak odamenni, és amúgy is tele volt a terem. (Valójában a közvetítésen is látszott, hogy akadt volna még hely. A Republikon konferenciája viszont tényleg teltházas volt.) Lapunk főszerkesztője, György Zsombor szerint mindenesetre így is áttörés történt, mert eddig még csak válaszra sem méltatott minket a kabinetiroda. Most csütörtök reggelre közölték, hogy nem mehetünk a kormányinfóra.
Orbán Viktor szerint kormányellenes médiatöbbség van - ezek voltak a Kormányinfó fő témái | Magyar Hang
Orbán Viktor miniszterelnök kiállt az újságírók elé, és maga tartotta meg az év első Kormányinfóját. Persze nem akárki tehetett fel kérdéseket a kormányfőnek, a Magyar Hangot, az Azonnalit, a Klubrádiót, a Mércét, a Direkt36-ot, és a jobbikos Alfahírt nem engedték be az eseményre, mégpedig helyhiányra hivatkozva.
A részt vevők között vita bontakozott ki azt illetően, érdemes-e egyáltalán részt venni az eseményeken, vagy az újságíróknak távol kellene maradniuk, nem legitimálva ezzel a jelenlegi rendszert. A Válasz Online újságírója, Stumpf András úgy látta, ha nem szabad bemenni, akkor tényleg már csak az marad, hogy mindenki szedje fel a kockakövet. Szerinte viszont nem így áll a helyzet, így a kormányfüggetlen lapoknak élniük kell a lehetőséggel, hogy odamenjenek és rákérdezzenek a vitatott dolgokra. Például arra is, hogy miért nem engednek be másokat – ezt tette a Népszava munkatársa, Kósa András.
Kálmán Olga már megkérdőjelezte, hogy ezeken a rendezvényeken meg lehet-e tudni bármivel is többet a már korábban elhangzottaknál. Hiszen a kérdések elől úgyis kitérnek, a válaszokat a miniszterelnök elüti olyanokkal, hogy üzleti ügyekben nem nyilatkozik. Pető Péter viszont ez esetben is szükségesnek látja a jelenlétet. Hiszen lehet, hogy a válasz nem ma lesz fontos, hanem egy-két év múlva, amikor kiderül, hogy a most elhangzottak hazugságok voltak. A 24.hu főszerkesztő-helyettese szerint egyébként sincs olyan, hogy teljes bojkott lesz, hiszen a kormánysajtó mindenképp megjelenik, nem beszélve a külföldi lapokról. Ha pedig a miniszterelnök csak annyit válaszol Simonka György kapcsán, hogy őt is megilleti az ártatlanság vélelme, máris feltehetjük a kérdést: így látta ezt Simon Gábornál vagy Hagyó Miklósnál is?
A 168 Óra főszerkesztő-helyettese, Lakner Zoltán is arra jutott, hogy már egy „boldog karácsonyt” is sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a kormányfő a számára kellemetlen témákhoz. Ezután pedig nem az újságírók, hanem az ellenzéki politikusok dolga, hogy ebből politikai tőkét kovácsoljanak.
„Nagyon rossz lehet a lakájmédia munkásainak, hogy ők nem élhetik meg, milyen szabadon dolgozni" | Magyar Hang
Számtalan jobboldali érték van, amit én is magaménak vallok - mondta lapunknak adott interjújában Kálmán Olga, a Hír Tv korábbi műsorvezetője. A televíziós újságírót kérdeztük Havas Henrikről, a kormánypropaganda támadásairól és arról is, voltak-e tiltólisták. - Rákérdezett már Németh Kristófnál, hogy miért is szelfizget Kálmán Olgával? - Beszéltem vele a történteket követően.
A Magyar Hang főszerkesztője mindenesetre óva intett attól, hogy megragadjunk a kormánypárti sajtótájékoztatók témakörénél. Az ország ugyanis nemcsak ennyiből áll, Budapesten túl is van élet, a sajtó feladata pedig, hogy megmutassa, hogyan élnek és gondolkodnak mondjuk vidéken az emberek. Parászka Boróka szintén arról beszélt, hogy meg kell mutatni, mi zajlik a frontokon. Miközben pedig őt kormányközeli újságírók mint „nemzetárulót” tartják számon, addig a székelyföldi onkológia ügyét már csak ő sürgeti. Ellenfelei nem is értik, „miért foglalkozik ez a haaáruló ilyenekkel”, végül pedig csak elkezdenek beszélni életről, halálról.
Szóba került az is, hogy mennyire ellehetetlenültek a viták azzal, hogy a kormánypárti képviselők nem ülnek le sem kritikus újságírókkal, sem ellenzékiekkel. De Kálmán Olga szerint már két ellenzéki sem vállalja fel ezt egymással, vagy éppen két fideszes. Fontos az is, hogy különbséget tegyünk újságíró és propagandamunkás között, olyan vitába pedig nem feltétlenül érdemes belemenni, ahol az Echo TV-n alázzák ketten az embert – jegyezte meg György Zsombor.
Lakner Zoltán is azt vetette fel, hogy az elemzői disputák értelme azért veszett el, mert a különböző felek nem egy térfélen játszanak. Miközben egyikük érvelni igyekszik, a másik a pártközleményt adja elő, így pedig nincs is értelme a beszélgetésnek. Pető Péter viszont úgy látta, hogy ha a közéleti vitákat fent szeretnénk tartani, ki kell lépnünk a saját buborékunkból, elmondva az álláspontunkat minden csatornán. „És én mindig felvetettem azt is, hogy a televízió által hozott témák nincsenek ott a nap ezer legfontosabb hírei között” – jegyezte meg saját Hír TV-s szereplése kapcsán.
