Minden elment. Minden. Tibor két kurta mondata között akkora szünet van, hogy zavaromban körülnézek a csepeli munkásszálló szobájában. A belmagasság szédítő, felfelé nem is kémlelek inkább. A kisszékén görnyedő férfi mögött a csillagos pléddel letakart ágyakon fekszik kisebbik fia, Danika. A munkafüzetébe írogat, de fél szemmel azért figyel a tévében futó rajzfilmre. Roland, a nagyobbik fiú a földön ül, és színes mesekönyveket húz elő valahonnan. Kinyitva teszi le őket, így nem látom, milyen a munkásszálló padlója, mert eltakarják a mesekönyvek tarka lapjai. A gyerekek egyébként nem is Tibor vér szerinti fiai: egykori élettársa korábbi kapcsolatából születtek, de ma már a férfi a gyámjuk. Úgy szólítják, „apucika”.
Tibor feketében van, és fehérben. Amit pedig mesél, az is ilyen: egyszerre szép és elkeserítő. Ami ugyanis „elment”, az az összes megtakarítása volt.
„Ilyen szép karácsonyuk nem volt még a gyerekeknek, mint a tavalyi”
– Úgy megyek neki az évnek, hogy nincsen semmi pénzem. Most mégis bízom benne, hogy kicsit jobb lesz az életünk. Mert hát dolgozom.
Annak ellenére fogalmaz így, hogy saját bevallása szerint „ilyen szép karácsonyuk nem volt még a gyerekeknek, mint a tavalyi”.
Beer Miklós: Nem dughatjuk homokba a fejünket | Magyar Hang
A váci püspök számára az idei karácsony fő üzenete a szegénység, kiszolgáltatottság problémájának átérzése. A teljes interjú.
Történetük akkor vált egyre szomorúbbá, amikor az asztmával küzdő Roland „befulladt”, tehát hordania kellett orvoshoz és kórházba. Alighogy a hétéves Roland kigyógyult, az ötéves Danika betegedett meg, és vele kezdődött minden elölről. Gyógyszerekre sokat költöttek, így ment el minden pénz. És így ment el Tibor munkahelye is: a vasgyárban nem igazán vették figyelembe, hogy ő két gyerekről gondoskodik, egyszerűen csak közölték vele, hogy „ilyen ember nem kell”.
– Persze valahol megértem a munkaadómat, a gyár nem állhat le – jegyzi meg Tibor, aki aztán az interneten kért segítséget, majd kapott is. Ekkor kezdődött az összefogás, amit Tibor csak egyfajta lavinaként jellemez.
„A kicsi egyszerűen csak kaját kért”
– Egy szimpatikus hölgy különösen sokat segített. Megkérdeztem tőle, megadhatom-e maguknak a nevét, de ő azt mondta, hogy inkább szeretne névtelen maradni. Főtt ételt hozott, meg játékokat, ruhákat – sorolná Tibor, de a gyerekek átveszik a szót, és a szentesti menüt kezdik sorolni.
– Volt rántott hús, rizs és krumplipüré! – Majd kis szünet után. – És volt ajándék is.
– Mi volt az ajándék? Mit kértetek?
Tibor itt visszaveszi a szót.
„Sokkal több segélyt kapnak a gazdagok" | Magyar Hang
Egyáltalán nem igaz, hogy megszűnt volna a gyermekéhezés, mint ahogyan azt a kormány mondja – mondta a Magyar Hangnak Bass László szegénységkutató. A teljes interjú.
– A kicsi egyszerűen csak kaját kért. Azt mondta, nem baj, ha nincs játék, csak legyen étel. Husikát, azt szeretett volna.
Majd Roland folytatja, amikor felnéz a mesék közül. – Én kaptam fát az iskolában! – a fiú nem az egyes osztályzatról beszél. Hanem karácsonyfáról.
Ha segítene Tibornak és gyermekeinek, kérjük írjon e-mailt a szerk [at] hang [dot] hu címre!
– Nagyon szép fájuk volt a gyerekeknek. Igazi, nem mű. Tegnap dobtuk ki – szabadkozik Tibor.
– Sajnálom, hogy ebben a kis lyukban vagyunk. Tegnap ki akartam vinni őket hógolyózni, de nem mertem. Mert ha megfáznak, akkor itthon kell maradni velük, és akkor megint ugrik a munka.
Tibor most egy üzletlánc parkolójában dolgozik. A nagy csepeli összefogás eredményeként ugyanis karácsonyra munkát is szereztek neki. Meg rezsót és mikrohullámú sütőt. – Ha nem jött volna ez a lavina, ez a sok adomány, akkor nem tudtam volna mit tenni – mondja.
Kíméletlen számokkal szembesítik a jövősokkos Magyarországot | Magyar Hang
Nehéz olvasni a Társadalmi Riport 2018 című kötetet. A tanulmányok alapján egyre nagyobb réteg juthat a közeljövőben a lecsúszás közelébe.
Ezzel együtt is szerette a vasgyári munkáját. Megkeresett heti 80 ezret szemcseszóróként, 9 barral dolgozott, ami nem volt könnyű. Ez látszik is Tibor feszülő karjain. És szerette a vasgyárat azért is, mert a fiúk miatt nem tudott dolgozni hétvégenként, ott pedig nem kellett.
„Így volt minden munkahelyemen, mindenhol hallgattam, hogy meg tudjak élni”
– Ennek fényében mit szól a rabszolgatörvényhez?
– Brutális. Hallottam, hogy a kormány valamit rendezett a túlórákkal. De ennél többet nem tudok hozzászólni, mert én a gyerekek miatt mesét nézek, nem híradót – most is az szól a háttérben.
– Persze elvállaltam volna, ha behívnak szombaton. Muszájságból bármit megteszek a gyerekekért – jelenti ki heroikusan, aztán számos korábbi munkahelyéről kezd mesélni.
Flaszter 21. - Kilátás a kilátástalanságból | Magyar Hang
Dévényi István e heti vendégei: Balogh Gábor, az Alfahír, és Tompos Ádám, a Magyar Hang munkatársa.
– Sokszor be sem jelentettek. Vagy bejelentettek négy órára, de tizenkettőt kellett dolgoznom. De megesett az is, hogy tizennégyet, tizenhatot dolgoztam. És sokszor ez után jött még a túlóra. Ha azt mondták, húsz órát kell dolgozni, hát dolgoztam húszat. Mert muszáj. Muszáj, különben ha az ember nemet mond, akkor közlik vele, hogy „jól van, holnap már ne is gyere”. Ilyen rossz világban élünk: kihasználják az embert, és inkább meghúzódzkodtam. De ez így volt minden munkahelyemen, mindenhol hallgattam, hogy meg tudjak élni. Még a kedvenc helyemről is kiderült, hogy ott sem voltam bejelentve.
– Rendben, a gyerekek miatt elvállalta volna a szombati műszakot. De ők addig hova mentek volna?
– Bejöttek volna velem a gyárba. Volt már rá példa – emlékszik vissza Tibor, és Roland is bólogat. Néhány mesekönyvet elpakolt közben.
Tüntetés advent idején | Magyar Hang
Orbán Viktor tényleg nem érti, hogy az embereket méltóságukban alázta meg, hogy teljes mértékben kiszolgáltatta őket a munkaadójuknak?
– A szállón sem téma a rabszolgatörvény meg a túlórák?
– Dehogy. Most őszintén: az itt lakók nagy része feljön vidékről, és örül, hogy munkát kap, meg hogy meghúzhatja magát itt. Aki pedig már így él tizenöt éve, vagy itt lakik, mondjuk, húsz éve – mert ilyen is van ám –, annak ez a törvény nem sok újat hoz.
Tibornak sem.
„Heti kétszer szoktam vérplazmát leadni”
– Volt már alkalom, hogy nagyon mélyen voltam. Annyira, hogy elmentem koldulni is. Most is sokat nélkülözöm, és bizony nem tagadom, volt, hogy nem tudtam mit adni enni nekik. Aztán heti kétszer szoktam vérplazmát leadni. Abból bevásárolok, hogy hosszú időre elég legyen. Az embert persze ez lenyomja, legyengíti, fáradékony leszek tőle. De mindent megteszek, csak ne kerüljenek intézetbe. Vagy még a közelébe se. A nyáron egyszer úgy éreztem, nincs kiút. Bevittem őket az Alföldi utcába – ott található a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat. Persze nem bírtam otthagyni őket, a portáról visszafordultunk. De már azt is nagyon megbántam, hogy egyáltalán elmentünk oda
Cserét ajánlanak a politikusoknak a hajléktalanok | Magyar Hang
„Ezek az emberek már olyan betegségekkel, mentális problémákkal és sokszor függőségekkel küzdenek, hogy lehetetlen egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket.”
Tibor az alkoholból is úgy került ki, ahogy a hajléktalanságból. Magától. – Kaptam egy nagyon jó munkalehetőséget – éjszakai takarító voltam egy hotelban –, és azután ha bánat ért, nem az italhoz fordultam. Nehéz volt, mert nem volt segítségem. De hoztam egy elhatározást, és letettem – itt megfeszült alkarral szemlélteti, hogy letesz egy üveget a munkásszálló garzonszobája közepére.
„Voltak terveink, de nem jól sikerültek”
– Mindent vele beszéltem meg. Beült az ölembe, és akkor kitaláltuk, mi legyen – mutat Rolandra.
– Voltak terveink, de nem jól sikerültek – közli gépies hangon a fiú.
Nemegyszer hallotta ezt a mondatot. Nemegyszer fordult elő az is, hogy szállást váltottak: – Kilöktek, befogadtak, kilöktek, befogadtak. Így mentünk kerületről kerületre, albérletről albérletre. Szállóról szállóra.
Például munkásszállóról hajléktalanszállóra. Volt olyan időszak, hogy onnan járt dolgozni, amíg a gyerekek a vér szerinti anyjukkal voltak az anyaotthonban. Tibor közben oda vitte a keresetét. – Fedél nélküliként átéltem, milyen, amikor csak egy szelet kenyeret kapok, és annak is örülnöm kell.
Úgy fogalmaz, az a különbség a munkás- és a hajléktalanszálló között, hogy az előbbiben nincs olyan sok szabály, és hogy „nincsenek úgy egyben az emberek”.
Szent Labre Benedek siratja Magyarországot | Magyar Hang
Elmesélek egy történetet. Hogy mit jelent hajléktalannak lenni, és hogy milyen könnyű fedél nélkül maradni.
– Itt megválogathatja az ember, kivel beszélget. De ott nem. Ott annyira egybe vagyunk tolva.
Amikor megkérdezem tőle, mi a legnehezebb a munkásszállón, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy az élet.
– Az élet maga. Ez a közös lét. Rendes ugyan nagyon a tulaj és a gondnok, de hát attól még a fürdő és a vécé közös, és be is kell tartani a szabályokat.
Hétköznapjaik hajnali fél ötkor indulnak. Tibor álmukban felöltözteti a fiúkat, elviszi őket óvodába, iskolába, aztán elmegy dolgozni délután négyig. Utána hazajön a gyerekekkel, és próbál főzni, takarítani.
„Én csak őket sajnálom, hogy be vannak ide zárva”
– Néha kivagyok idegileg, mert nehéz azért két fiúval, de boldogságot és örömöt is legalább ennyit adnak. Nem tudom, meddig fogom bírni egy fizetésből, mert ahogy nőnek, úgy lesznek egyre igényesebbek. Hát, ez az élet – a gyerekek közben kihasználják, hogy apjuk elmerült a beszélgetésben. Roland egy hangrögzítő programon derül jóval hangosabbakat az asztal alatt, mint amilyen teljesítményre a rögzítő képes. Danika pedig szép csendben a tévében sugárzott mesét hangosítja fel.
– Én csak őket sajnálom, hogy be vannak ide zárva. Elveszítik teljesen a gyerekkorukat.
– Mit gondol, mi lesz önökkel tíz év múlva?
– Én már öreg leszek addigra. A fiúk meg talán addigra már tudni fogják, mi a különbség jó és rossz között. Ha másból nem, az én példámból.
Tiborék rövid távú terve egy csepeli albérlet lenne. Már találtak is egyet, az „adománylavina” során került a látóterükbe. Csak nem tudnak kifizetni előre háromhavi kauciót. Összesen 150 ezer forintról lenne szó. Amikor ez a pénz szóba kerül, Tibor vagy a fejét fogja, vagy a munkásszálló elképesztő belmagasságú szobájának plafonja felé néz. Úgy beszél erről az összegről, mintha azt sem tartaná lehetetlennek, hogy Danika és Roland előbb tud majd különbséget tenni jó és rossz között, mint hogy sikerüljön valaha is előteremtenie ezt a pénzt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/2. számában jelent meg, 2019. január 11-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/2. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
