Nem véletlenül szeretne a miskolci önkormányzat a borsodi megyeszékhelyre betelepült munkavállalók számára apartmanokat kialakítani a város legmagasabb épületében, a „húszemeletesben”, ami neve ellenére egyébként csak tizennyolc emeletes. Az épület ugyanis jó környéken van: a közelben több bolt is található, akad kocsma is, végleg bezárt és nyitva tartó egyaránt.
A szürke torony falain belülről azonban már olyan hírek érkeztek az utóbbi időben, ami eddig Miskolc más részeire volt jellemző: kábítószer-kereskedelemről, prostitúcióról, önkényes lakásfoglalásokról lehetett olvasni. Na meg persze arról, hogy az állandósult problémák miatt gyakori vendég volt a ház húgyszagú, rozsdás liftjében és telefirkált lépcsőházában a városi rendészet.
– Ja, a rendészet? Hát azok hol nem tűnnek fel sűrűn? Ez Miskolc! – állapítja meg az egyik (természetesen a működő) kocsma csaposa, amikor a házról, illetve a házban uralkodó viszonyokról kérdezem. Ezen kívül semmi rendkívülit nem tud róla mondani.
Óriási monstrumot húznának fel Miskolc „Gellért-hegye" elé | Magyar Hang
Az önkormányzat asszisztál, a lakosokat és a helyi építészszakmát kihagyják a tervezésből. Sokan attól félnek, pláza lesz belőle.
Két kapucnis fiatal, a húszemeletesből kisétáló Lakatos Tibor és Rontó Attila viszont csupa furcsaságról számol be. A torony árnyékában állunk meg beszélgetni, Tibor bele is kezd.
– Most gondolj bele, mennyi idős ember él itt akár tíz-húsz éve, és nekik akkor el kell innen menniük.
– És hova mennek majd ezek az emberek? – kérdem.
– Hát, gondolom, az utcára.
– Nektek is oda kell mennetek?
– Én nem lakom itt, csak ő – mutat Attilára. – Van egy háza anyukám keresztanyjának, ha kitesznek, majd legfeljebb megyünk oda – feleli a társa.
Tibor aztán visszaveszi a szót: – Én nem is értem, mi folyik itt. Rendesen kiraktak egy családot innen, hallod, rendőrökkel, ahogy kell, aztán másnap költöztették be a következőt.
A lépcsőházba – finoman szólva – nem nehéz bejutni. Miskolc legmagasabb épületén ugyanis nincs zár. Valaha volt. Szét is osztották a kulcsokat a lakók között, hogy így vegyék elejét a drogturizmusnak. Másnapra azonban eltűnt a zár az ajtóból. Kicsit később a kilincsnek veszett nyoma. Ma pedig olyan állapotban van a bejárat, hogy száraz leveleket fúj be az alján a szél.
Rokker Zsoltti, akit saját nevével akarnak legyőzni Miskolcon | Magyar Hang
Saját nevével akarják legyőzni, de nem ez az egyetlen eszköz, amit bevetettek ellene. Riport.
Az egyik lakó, Nagy Tibor épp ekkor sántítva lép be a bejáraton. – Nem lenne jó elmenni innen, még akkor se, ha vannak olyanok, akik nem idevalók. Nem mondom, hogy kicsodák, na – aztán elmeséli, hogyan jutottak idáig.
Szerinte nem csak a „nem ide valók” a felelősek az állapotokért. – Évtizedek óta nem volt itt felújítva semmi. Tizenhat éve talán egyszer volt kifestve, az ablak is olyan, hogy befolyik rajta a víz. A fűtés sem valami jó, nálam például most 18 fok van a lakásban.
Csattan a vasajtó. Bőrsapkás, melegítős bácsi érkezett haza. – Elég szomorú ez. De hova menjek 68 évesen? Megszoktam már ezt a környezetet – mutat körbe, miután megkérjük, mesélje el, miként jutott ide, a húszemeletesbe.
– Milyen környezetet?
– Hát nézzen körül, ezt! Amit hagytak lepusztulni azok! Hogy majd jó áron el tudják adni. Mert ide csak az nem jött, aki nem akart. Volt, hogy persze mentek is, például Kanadába, az ötödikről, de főleg jöttek azért. Az Álmos utcából, meg a számozottakból. Ideköltöztettek valakit, aztán jöttek bandástul. Most majd mehetnek innen is. De volt itt drogtéma is, vitték a gyerekeket a börtönbe.
Hajléktalanokat gyártanak a Hős utcai lakástulajdonosokból? | Magyar Hang
Parázs vita alakult ki a kőbányai közmeghallgatáson. Az önkormányzat 3–5 millió forintot fizetne a lakásokért, aztán mindenki mehetne, amerre lát.
A bácsi olyan heves monológba kezd, hogy csak úgy lengenek a kezében a zacskóba bújtatott citromok. – Most idejöhet valaki, csak azért, mert van pénze? Nekem persze nincsen, pedig ledolgoztam 43 évet, és kapok érte 129 ezres nyugdíjat. Ha kifizetem a rezsit, alig marad valami. A Fidesz állítólag néppárt, a nép pártja. De pont a népre nem figyelnek oda! Itt ez a sok stadion – rendben van, kell az is –, de azért másra is oda kellene figyelni! A kisemberekre például. Mert nekik meg mi marad? 1986 óta lakom itt, de csak 1987-ben jelentkeztem be. Tudja, miért?
– Miért?
– Mert dolgoztam, és nem volt annyi szabadságom, hogy ezt el tudjam intézni.
Az idős férfi másik öklében egy paradicsomkonzervet szorongat olyan erővel, hogy attól félek, kibuggyan a tartalma a lépcsőházban.
Tóth Jánosné ötven éve lakik itt. Annak ellenére nem szívesen költözne ki, hogy az utóbbi években nagyon megváltozott a szomszédsága. – Régen lábujjhegyen közlekedtem a folyosón, ha ötkor munkába mentem, hogy fel ne keltsem a mellettem lakókat. Ma már éjfél előtt nem lehet elaludni, olyan hangos a zene, meg... meg a szex. Tudja, miért jajgat a lány? – teszi fel a költői kérdést.
– Miért?
– Hát, vagy azért, mert jólesik neki, vagy azért, mert nem. Nem?
Kijelenthető, hogy Tóth Jánosné alighanem fején találta a szöget.
A jómódú fiatalok is megjelentek a zombik földjén | Magyar Hang
Egyre több jómódú fiatalt szippant magához a Hős utcai nyomordrog. A teljes riport.
– Megy a kábítószerezés a lépcsőn is. A szomszédasszony söpört fel utánuk. Régen bezzeg olyan közösség volt, hogy azért haragudtak meg, ha nem rájuk hagytam a kutyát, hanem elvittem valahova máshová. Figyeltünk egymásra. És mindig kinéztünk, ha mozgás volt.
Ez, mondjuk, ma sem változott: Tóth Jánosné ma is mindig kinéz, ha történik valami.
– Franc tudja, mitől lett ilyen ez a ház – tűnődik egy három éve itt lakó srác a liftre várva. Állítja, nincs hova mennie, cserelakást nem ajánlottak neki.
Beszélgetésünket végighallgatja Rontó Jenő is. Csak akkor szólal meg, amikor a liftkijelző a harmadik emeletet jelzi. De akkor csak úgy ömlik belőle a szó.
Elönt minket a méreg | Magyar Hang
Nem hogy felszámolta volna, az Orbán Viktor vezette társaság még mélyített is a szocialista-liberális elődöktől megörökölt szociális válságon.
– Kérem, írja le, hogy csináljanak itt valamit, és gyorsan tegyenek el engem innen valahová – rimánkodik Rontó Jenő. A csupa terepszínbe bújt férfi szerint harc az egész élete: betörték az ablakát, felgyújtották a bejárati ajtaját, és éjjelente folyamatosan felriasztják. Ő azt szeretné, hogy azok, akik ezt csinálták vele, az utcára kerülnének, mert szerinte oda valók. Jó négyszer elismétli, többször elcsuklik a hangja is. Egy dologgal tudom csak kizökkenteni: megkérdezem, miért mászkál a lépcsőházban két darab vízzel tele flakonnal.
– Elrontották a csövemet, úgyhogy most hordhatom fentről a vizet, de ez nem fontos. Én csak azt kérem, hogy engem pakoljanak el végre innen, kérem, különben kiugrok a házból – zsarol elkeseredetten Rontó Jenő, aki egyébként a földszinten lakik.
Lift ér le a magasból. Komoly arcú úr száll ki, aki baseballsapkájában és keresztben csíkos, királykék dzsekijében inkább úgy fest, mint egy kerékcsere-taktikán morfondírozó Forma–1-es csapatfőnök, nem pedig egy lakhatási kihívásokkal szembenéző miskolci lakos. Miklós keserédesen mosolyog, majd beszélni kezd.
– Folyamatosan azt híreszteli a miskolci önkormányzat, hogy felszámolja a nyomornegyedeket, de ez nem igaz. Csak a probléma áthelyezése zajlik, felszámolásról szó nincs. Mert gondoljuk meg: akik az Álmos utcából nyomornegyedet csináltak, azok majd itt fejleszteni fognak?
Szent Labre Benedek siratja Magyarországot | Magyar Hang
Elmesélek egy történetet. Hogy mit jelent hajléktalannak lenni, és hogy milyen könnyű fedél nélkül maradni.
Tippje szerint a 116 lakásból jelenleg nagyjából hetvenben lakhatnak, és ennek közel a felében élhetnek olyanok, akik valamiféle teleprehabilitáció után kerültek a toronyba. És a félbehagyott felújítások miatt mások is költöztek ide: „denevérek, egerek, zöld- és barna poloska, mindenféle bogarak”.
– Most attól tartok, hogy bejönnek a lakásomba.
– Hányadikon is lakik?
– A tizennyolcadikon.
Kijövök a toronyból. A ház melletti fákat és bokrokat nézegetem, és nem tudom nem észrevenni, alsógatyák, párnák, cekkerek, ételmaradékok, pulóverek lógnak rajtuk. A ház előtt találkozom egy hölggyel, aki elmagyarázza a jelenség okát. – Kidobálják az ablakon a szemetet, aztán valamelyik ottmarad a fán. Ezt csinálják, mert nem tudnak viselkedni, azt hiszik, ez mindenki kukája.
Ha mindenkié talán nem is, de a galamboké mindenképpen. A gatyákkal és szatyrokkal „díszített” fák és a bokrok tövében, a pozdorjalapokkal letakart ablakok alatt csipegetik fel a leszórt almacsutkát, fültisztítót, kenyérdarabokat. Igyekezniük kell, mert a sarkon már ott vannak a közmunkások, hogy felgereblyézzenek a húszemeletes tövében. És azért is, mert 2019-ben már jöhetnek az apartmanok lakói, és akkor alighanem rossz világ vár a torony alatt potyázó galambokra. De az is lehet, hogy a torony lakóira is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 28. számában jelent meg, 2018. november 23-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 28. számban? Itt megnézheti!
