Habár Rétvári Bence szerint az iskolák egyre nagyobb arányban rendelnek állami tankönyveket, a tankönyvellátó adatai ennek ellentmondanak. Legalábbis erről írt a Népszava a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. adataira hivatkozva.
A számokat a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) kérte ki, a statisztikák szerint pedig a 2015-ös 74,4 százalékról 2018-ra 68 százalékra esett vissza az állami kiadású tankönyvek rendelési aránya. A legnagyobb arányban az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) által fejlesztett, úgynevezett „újgenerációs” tankönyvek megrendelési aránya csökkent: míg 2015-ben egy-egy OFI-s tankönyvből átlagosan mintegy 20 ezer példányt rendeltek az iskolák, 2018-ban már csak 12,6 ezret. Ez 37 százalékos visszaesés. – Ezek – az államtól származó – adatok tételesen cáfolják, hogy a tanítók-tanárok körében egyre népszerűbbekké váltak volna az állítólag modernebb fejlesztésű kísérleti, újgenerációs tankönyvek – idézte a lap a TANOSZ állásfoglalását.
Romankovics András, a TANOSZ alelnöke a Népszavának elmondta, hogy ezek közé tartoznak azok az uniós pénzekből „fejlesztett” kiadványok, amelyek botrányos, nem egyszer propagandával is felérő politikai tartalmaikról, pontatlanságaikról, szakmai hibáikról váltak ismertté az utóbbi időben. A szakember felidézte Rétvári Bence szavait, miszerint ezeket a könyveket egyre több tanár fogadta el. Ő inkább úgy fogalmazna, beletörődtek abba, hogy szűkül a választék, népszerűtlenségük ellenére hamarosan már szinte csak az állami tankönyvekből választhatnak.
Oktatási Hivatal: nem úgy van
Az Oktatási Hivatal (OH) közleményben reagált. Mint írták, a TANOSZ – funkciójánál fogva – a magánkiadók piaci érdekeinek képviselője. Az általa alkalmazott és egyetlen szempontot, az eladott tankönyvek példányszámát figyelembe vevő „átlagos példányszám” megtévesztő és félrevezető mutató – közölte az OH.
Az OH szerint a tankönyvpiacra és a tanítás eredményességére vonatkozó elemzésekben eddig sem alkalmazott és a jövőben sem alkalmazandó mérőszám ugyanis nem jelenít meg, illetve súlyoz kellőképpen olyan kulcsfontosságú tényezőket, mint a kis óraszámban tanított tantárgyak vagy a tankönyvellátás szempontjából szűkebb területeket (nemzetiségi oktatás), illetve a speciális igényű érintettek (SNI) tankönyveit. A félrevezető, téves számításmód rávilágít, miért szükséges az állami tankönyvellátás megszervezése: a piaci kiadóknak a magas példányszámban eladható tankönyvek fontosak, olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.
A tartós tankönyvek rendszere is értelmezhetetlenné teszi a megrendelt és eladott tankönyvek számának évek szerinti összehasonlítását, hívja fel a figyelmet az állami hivatal. Egy tartós tankönyv várhatóan folyamatosan használatban lesz, anélkül, hogy újabb és újabb szülőknek jelentene anyagi terhet.
A tankönyvek esetében mindig is szükséges volt külön állami engedélyeztetési folyamat. Kerettantervenként és tantárgyanként két választható tankönyv lehet a jegyzéken. 2018-ban állami kiadásban megjelenő tankönyvekből 8 558 745-öt rendeltek az iskolák, ebből 2 198 202 volt az újgenerációs tankönyv.
A magánkiadók piaci csatározása, az iskolák tankönyvrendelése esetében korábban jellemző kiadói versengés, a gyakori tankönyvváltások helyett előre mutató az esélyegyenlőséget, a diákok jobblétét, az eredményesebb, élményszerűbb oktatást és nem utolsósorban a szülők kisebb anyagi teherviselését előtérbe helyezni – írta közleményében az Oktatási Hivatal.
A TANOSZ visszavág
A TANOSZ közleményben reagált az OH közleményére. Ebben azt írták, hogy az 1991-es megalakulása óta – bármilyen színezetű oktatási kormányzat idején – a tankönyveket előállítók és használók egymással szembe nem állítható szakmai szempontok szerinti támogatását tekintette mindenkori feladatának. A közleményük szempontját pedig maga Rétvári államtitkár adta a múlt heti nyilatkozatával.
Azt is mondják, hogy a nem állami kiadóknak szintén vannak kis óraszámban tanított tantárgyakhoz készült tankönyvei, speciális igényű érintett (SNI) és nemzetiségi tanulók számára fejlesztett tankönyvei. Hozzáteszik, hogy a tartós tankönyvek rendszere két évtizede létezik, a nem állami kiadók tankönyvei ugyanennek a rendszernek a részei, ebben nincs semmi újdonság.
Azt is írják, hogy a tankönyveket öt évre engedélyezték, ezt igazán nem lehet gyakori tankönyvváltásnak nevezni. Az engedélyek lejártával a kiadók vagy változatlan formában engedélyeztették (kérték a hosszabbítást) a könyveiket, vagy engedélyeztettek újabb fejlesztésű könyveket. Ezzel szemben éppen a kísérleti tankönyveket változtatták évről évre. Igen meglepő olvasni, hogy a kiadók versengése nem eredményezett volna egyre jobb és jobb tankönyveket. A társadalmilag igazságosabb esélyteremtést, a különböző tanulócsoportokhoz való igazodást éppen a nagyobb választék biztosítja, nem az egy-két féle tankönyv – írják.
