Van egy ház Gyöngyös Duranda nevű városrészének közepén, nincs ablaka, és nincs előtte kerítés sem. Ezzel egyáltalán nem számít különlegesnek errefelé az ingatlan, még úgy sem, hogy harminc évvel ezelőtt itt szinte minden ház előkertje tele volt virágokkal. Csak aztán jött a rendszerváltás és – vele együtt – a munkanélküliség. Ki tudja, lehet, hogy az ablak és a kerítés is akkor tűnt el a Duranda közepén álló házról. Az sem elképzelhetetlen, hogy csak tavaly.
Hamarosan viszont új funkciója lehet az épületnek: elképzelhető, hogy itt valósulhat meg az a körzeti megbízotti iroda, amelyet Kévés Tamás, a város jobbikos alpolgármestere rendőrőrsként emleget. Nem véletlenül: ő azért küzdött hosszú ideje, hogy külön rendőrőrsöt kapjon a telep, sőt már annak is örül, hogy a Belügyminisztériumnak írt levele után a tárca engedélyezte, hogy ha őrs nem is, de körzeti megbízotti (kmb-) iroda létesülhet a Durandán. Mosolyogva jegyzi meg azért, hogy levelének már a két hét múlva érkező válasz előtt is megvolt az eredménye: miután elküldte az irományt, egyszer csak sűrűbben kezdtek egyenruhások járőrözni a telepen.
Kmb-iroda egyébként volt már itt, pontosabban errefelé: Kévés Tamás úgy véli, akkor az azért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert „nem volt benne a sűrűben”, és a „rendőrség sem akart komolyabb apparátust ideküldeni”. Úgy tudjuk, létszámbővítésről ezúttal sincs szó, a gyöngyösi kapitányságnak kell majd a jelenlegi állományából átcsoportosítani a durandai iroda munkatársait.
– Igazságtalannak érzem, hogy nagyságrendileg ugyanannyi rendőrünk van, mint egy hasonló méretű dunántúli városnak, miközben itt akár tízszer annyi a közbiztonsági probléma, mint Nyugat-Magyarországon – jegyzi meg a körzet önkormányzati képviselője.
A Durandán nincsenek feljelentések
Az alpolgármester szerint korábban azt hangoztatta a rendőrség a gyöngyösi víztorony aljában meghúzódó városrész kapcsán, hogy a statisztikák nem indokolják az intenzívebb jelenlétet. Igen ám, de a rendőrségi statisztika az intézkedésből lesz, az intézkedés pedig a feljelentésből születik. Csakhogy a Durandán nincsenek feljelentések.
Szájhős utca | Magyar Hang
A droghelyzet nem „az elmúlt időszakban” vált kezelhetetlenné, hiszen évek óta árulják már a filléres kábítószereket a Hős utcában.
De Kévés Tamás megjegyez még valamit, ami a rendőri érveket támasztja alá: – Az mondjuk igaz, hogy korábban még nem is voltak akkora, főleg kábítószerrel kapcsolatos problémák, mint amilyenekkel ma küzdünk.
Nem csoda hát, hogy már a helyi lakók is jelezték, jó lenne valamiféle megoldás, akár egy rendőrőrs, amire „nemcsak a többségi társadalom, hanem a kisebbség is egyfajta megoldásként tekint”.
„Nem látni, ennek hol lesz a vége”
– Én nem játszótérre költöm a képviselői keretemet, hanem kamerákra. Egyébként sincs itt játszótér. Volt, csak elhordták. Nem tudjuk éjjel-nappal őrizni – mondja ezt az alpolgármester, amikor pocsolyákat kerülgetve, egyik hóbuckáról a másikra lépve megállunk egy „tisztás” előtt. Az idézőjelet a közepén éktelenkedő hatalmas szemétkupac indokolja. Kévés Tamás három kamerát mutat, amelyek pont a kibelezett hűtőgépre és sörösdobozokra néznek, majd széttárja a karját.
– Ezt a helyet kitakarítottuk pár hete, és a szemét gyakorlatilag újratermelődött – meséli, hozzátéve, hogy főleg itteniek hozzák ide a hulladékot, amit aztán a városnak kell elszállítania – meg a cechet is állnia persze. Hiába az egyre jobb felbontású kamerák: az elkövetők kapucnis pulóvere alá azok sem látnak be, így aztán nincs visszatartó ereje a képrögzítésnek. Ekkor mondja ki Kévés Tamás azt a mondatot, amelyet többször is elismételt, míg bejártuk a Durandát: „nem látni, ennek hol lesz a vége”.
A szemét nem csak a városkép szempontjából hátrányos. Arra folyik ugyanis a Gyöngyös-patak: a friss hóban is látszik, hogy a leomlott, lakatlan vályogházak mellett ez a „legnépszerűbb” hulladéklerakó. Ezzel nem az a legnagyobb probléma, hogy itt még januárban is sütkéreznek a napon a legyek. Ez legfeljebb kellemetlen. Az pedig maximum szokatlan, hogy patakpartra keveredett baromfiak közvetlenül a szemétből csipegetnek. Azonban az már veszélyes, hogy a Mátrából lefolyó kristálytiszta víz a Duranda előtt még majdnem iható, majd ezen ponton erősen szennyezetté válik, amikor pedig elhagyja a várost, akkor az öntisztulás következtében csupán elfogadható lesz a minősége.
„A szerszámaimat, amiket kint hagytam, azokat ellopták”
A legnagyobb problémát azonban a herbál jelenti erre. Persze ez is relatív.
– Nem foglalkozom vele, mi lesz itt. Tőlem jöhet bármi – közli sztoikus nyugalommal egy helyi férfi, aki a trágyát takarítja lovai alól. Kötelezték rá, ugyanis a patkányok imádják a trágyát.
– Sok a bűncselekmény erre? Azt hallottuk, nagyon megy itt a herbál.
– Ötszázba’ van. A fehér meg ezerbe. De én nem próbáltam ki egyiket se.
„Mindenki benne volt a ház széthordásában! Vitte a fát az egész sor" | Magyar Hang
Csak három kisvaszari ül a vádlottak padján, pedig egy egész utca hordta szét a házat.
Hallgatunk kicsit, majd a sztoikus nyugalmat felváltja a felháborodás.
– A szerszámaimat, amiket kint hagytam, azokat ellopták. Mindet.
– És mi lett a szerszámok sorsa?
– Gondolom, becserélték.
Azt nem tudjuk meg, hány gramm herbál jár egy lapátért, mert a férfi megint a trágyára tereli a szót. Büszkén mondja, hogy mennyit hordott már el, úgyhogy – kezdi bizonygatni –, itt már nem lesz patkány.
Egyébként akik igénylik, azoknak ad a város patkánymérget. Az idei és a tavalyi költségvetésben mintegy hatmillió forintot különítettek el rágcsálóirtásra. A patkányproblémán paradox módon a Duranda egy másik problémája is segíthetne: a leomlott vályogházak falai közt hempergő, beoltatlan telepi kutyák elkaphatnák őket. Csak hát a patkányok többen vannak.
– Hát pitbullokkal öletik meg itt a kutyákat! Ott is van egy döglött kutya, fent! – közli egy feldúlt férfi, akinek épp a gyepmester kapta el a kutyáját. És valóban: egy ház kerítése helyén tényleg egy széttépett foxi teteme hever. Egy sarokra a letépett kismacskafejtől, amit az Akaszka utca közepén találtunk.
„Harminc kacsámat meg libámat lopták el”
A már lehiggadt gazdit azért megkérdezzük a herbálról is.
– A kábítósok csinálják a feszültséget, olyanokat művelnek, hogy nem igaz. Harminc kacsámat meg libámat lopták el – ezt már egy feldúlt férfi meséli, akinek épp elkapta a kutyáját a gyepmester.
Panasza után gyorsan témát vált. Követelni kezdi, ne az ő kutyáit vigyék el, hanem a pitbullokat.
– Nagyon jó lenne egy rendőr ide – állapítja meg sapkája sildje alól egy másik férfi. Ki is fejti, pontosan milyet képzel el.
– Olyan rendőr kéne, amelyik azzal kezdi, hogy „állj meg, vetkőzz le”. Valaki olyan, aki tényleg kemény, nem olyan, akire rákiabálnak, aztán vissza is takarodik a kunyhójába.
– Volt valaha ilyen kemény rendőr itt, Gyöngyösön?
– Volt. Egy sápadt képű. Ha ő elkapott valakit, a falhoz vágta, és már indult is a motozás. Ha valamit talált nála, már vitte is. Őt nem érdekelte a kamera – idézi fel nosztalgiázva, ám hamar elkomorul.
– Ha nem ilyen kemény rendőr lesz itt, tényleg meghal valaki.
– Miért?
– Mert tűrhetetlen, ami itt megy. Tíz éveseknek is adják a drogot. A nyáron is itt élesztettek újra egy gyerekeket, a hídon.
– Milyen drogokat használnak?
– Mindent. Az biztos, hogy mindenki Turáról hozza.
– Mi lenne a megoldás ön szerint?
– A megoldás? Ha az egész Durandát lebontanák. Az lenne a kiút. Csak ne maradjanak együtt ezek az emberek.
Kévés Tamás úgy tudja, a szanálásra van terve az önkormányzatnak, csak saját költségvetésből lehetetlen lenne megoldani, mivel nincsenek üres lakásaik.
„A mi házunkat lopták a szomszédok”
Jánosik Annamária viszont akár vidékre is menne már a Durandáról. – Már az utcára sem lehet kiengedni a gyerekeket. Tavaly nyáron a mi házunkat lopták a szomszédok (!), és amikor szóltunk nekik, az élettársamat verték meg, minket meg megfenyegettek, hogy ránk gyújtják az épületet – sorolja egy szuszra, majd kitolja babakocsiját a tengelyig érő hóléből. Úgyhogy vesz még egy mély levegőt, hogy folytathassa tovább.
– Jöhet ide az az iroda, de megmondom magának őszintén, én inkább el akarok menni innen. Hát ez van itt, látja.
Palika zsebre dugott kézzel, fedezékben álldogál az utcán: az ő fejére épp nem csorog semmi az ereszről. Megfontoltan, szakértőként beszél. Szerinte nem mindegy, hol lesz az iroda, bár nem hiszi, hogy sokáig megmarad.
– Itt lopnak. Megmondom a frankót, csibész gyerek vagyok én is. Ki lehet játszani azt könnyen.
Ő az egyetlen, aki nyíltan beszél nekünk arról, hogy herbálozott. Bár úgysincs „semmi értelme, mert semmit nem ér”.
– Akkor miért csináltad?
– Mindig van valami, ami miatt lehet. Mindig van mire fogni. Fáj a fejem, például. Úgyhogy nem hiszem, hogy meg lehet ezt állítani. Lehetetlen – s rándít egyet a vállán. De mintha érezné, hogy nem hagyhatja, hogy ilyen üzenettel távozzunk a Durandáról, és még hozzáteszi:
– Vagy inkább úgy mondom, hogy már régen meg kellett volna csinálni. Talán ha munkát adnának a fiataloknak. Mert persze tehetnek róla, hogy nincs munkájuk, de mindenkinek jár egy esély, nem?
Csak az a baj, hogy a kurta vállrándításban több meggyőződés volt, mint ebben az egyébként tényleg szép monológban.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/3. számában jelent meg, 2019. január 18-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/3. Magyar Hangban? Itt megnézheti!
