Benke Márta, a Petőfi Népe újságírója 1988. június 8-án nem a kecskeméti szerkesztőségben, hanem tiszakécskei otthonában dolgozott. Egy nagy riportot írt, ezért nem utazott a megyeszékhelyre. Ezen a napon jelent meg a később érdemjegybotránnyá dagadó cikke a Bács-Kiskun megyei napilapban. Délutánra járt, amikor kisfiáért indult az óvodába. – Útközben ismerősök állítottak meg, hogy gratuláljanak. Volt, aki azt kérdezte: te élsz még? – emlékezett a fontos napra a szerző. Elmondása szerint még aznap este váratlanul betoppant az otthonába Szürszabó László, a helyi párttitkár férje, aki a leírtak alapján a fiára ismert.
Halál a fürdőszobában - Iskolai botránnyal indult a rendszerváltozás Tiszakécskén (1. rész) | Magyar Hang
Megjelent egy ártatlannak tűnő cikk, majd kiderült: már nem sérthetetlen a szocialista rendszer. Felkerestük a 30 évvel ezelőtti ügy szereplőit.
A cikk (itt olvasható) azért keltett botrányt, mert megmutatta a fontos ügyek intézésének módját a Kádár-kor alföldi mintavárosában; a következményei miatt pedig a szocialista rendszer lassan ölő mérge lett. Az elfeledett történet szereplőinek sorsa egy-egy drámai életpályát rejt – Miskó István tanácselnök öngyilkos lett –, mutattuk be lapunk múlt heti számában. Ugyanakkor a „kécskei ügy” mint a gorbacsovi glasznoszty legszemléletesebb reprezentánsa a rendszerváltás nyilvánosságának lakmuszpapírjává is vált. Egyértelművé tette, a szocialista hatalom kezéből kicsúszott a nyilvánosság feletti kontroll. A Szürszabóék által indított per pedig kijelölte a demokráciába való átmenet időszakának új határait. Sőt, voltaképpen ez rajzolta élesre a helyi társadalmi viszonyokat és az elit személyi összefonódásait is.
Noha 1988 májusában a Kádár János főtitkár leváltását és az MSZMP vezető testületeinek átalakítását hozó pártkongresszus új korszakot nyitott – és Lakitelken is gyülekeztek a „másként gondolkodók” –, a cikk megjelenése inkább mondható páratlanul merész húzásnak, mai fogalmainkkal a rendszer „meghekkelésének”, mintsem a nyitás első fecskéjének. Főként, hogy a pályakezdő Benke Márta cikke már a pártkongresszus előtt elkészült, és Lovas Dániel rovatvezetőnek (ma a Magyar Újságírók Közösségének elnöke) is tetszett, mégis a fiókban maradt néhány hétig (később a rovatvezető tette bele az említett betoldást). A közléshez kellett azonban egy bátor felelős szerkesztő is, no meg a szabadságra siető Gál Sándor főszerkesztő felületessége, akin így „átcsúszott” az írás.
A megjelenés másnapján Kecskemétre utazó Benke Mártát már a Magyar Rádió és az országos lapok újságírói várták a szerkesztőségben. A nyilatkozást ugyan megtiltották neki, de egyéb bántódása nem esett. Munkatársaitól bátorítást kapott, az időközben visszatérő főszerkesztő sem teremtette le – ő inkább a felelősségre vonásától félt (fegyelmivel megúszta, Lovas büntetlen maradt). Mindenesetre Benke szerint a jelentős sajtóérdeklődés mentette meg az állását: ha kirúgták volna, abból még nagyobb botrány kerekedett volna. Az érdemjegyügy hatására különben a napilap addigi 81 ezres példányszáma tovább nőtt (ma 12,5 ezer példány fogy), pedig a párt elmarasztalta a tulajdonában álló újságot.
Szürszabóéknak ez nem volt elég, ők Benke Mártán is elégtételt akartak venni.
– Amikor a megjelenés estéjén bekopogott Szürszabó László, megijedtem. Azt mondta, baj van, és jóvá kell tennem a történteket. Erre azt feleltem, hogy a hibát nem én követtem el – elevenítette fel a szerző.
Szürszabó – aki az állami zöldség- és gyümölcskereskedelmi vállalat, a Zöldért helyi vezetője volt – és a 18 éves fia nem helyreigazítást kért, hanem a jó hírnevük megsértése és valótlan tényállítások miatt perelték be a szerzőt – annak dacára is, hogy az ő írása nem nevesített, ellenben a történetet feldolgozó országos lapokkal. Szürszabóék kifogásolták többek között a cikk címét – mondván a felvételire készülő gyerek megérdemelte a négyest –, de még azt is, hogy a fiú az órára belépve fagylaltot nyalogatott.
Az 1988 szeptemberében kezdődött bírósági eljárást a Petőfi Népe és az országos lapok is kitüntetett figyelemmel követték. Az eljárás több újdonságot hozó próbaper volt. A kibontakozó sajtónyilvánosság első ítélete született meg egy új joggyakorlat alapján – állapította meg Tanács István, aki Glasznoszty Tiszakécskén címmel írt riportkönyvet az ügyről. A tanárok, az osztálytársak és mások tanúvallomásából ugyanis kiderült: a párttitkárfiú egyedülálló kiváltságokat élvezett a Móricz Zsigmond Gimnáziumban – azt azonban a bíróság nem tudta megállapítani, hogy a szülők külön elbírálást kértek volna számára (Szürszabóék ezt máig tagadják, a pártvizsgálat is erre jutott).
Mindenesetre tárgyalásról tárgyalásra dőltek meg a fiú kifogásai, és miután elfogytak, visszavonta a kereset összes őrá vonatkozó részét. Így felperesként egyedül az az édesapa maradt a perben, aki semmilyen módon nem volt érintett a cikkben. A bíróság még az évi ítéletében arra jutott: a tárca valós tényeket közölt. Továbbá a szerző okkal állította a párttitkárfiút az írás középpontjába, miután – szemben a két orvosi egyetemre készült barátjával – ő nem dolgozott meg a jobb jegyért.
– Az országos sajtó részéről elképesztő támogatást éreztem. Nagyon jó volt akkor újságíróként dolgozni, főleg hogy a bíróság mindenben a cikkemet igazolta – mondta lapunknak Benke Márta, akire viszont valóságos népharag zúdult, később többen őt okolták a tanácselnök haláláért is. Ugyan lett volna lehetősége a szakmai továbblépésre, de akkor még maradt a Petőfi Népénél. Később azonban Lovassal együtt otthagyták az újságot, és újraélesztették a Kecskeméti Lapokat. 1992-ben, miután Lovas főszerkesztőként visszatért a Petőfi Népéhez, Benke is követte. Már több mint két évtizede azonban festőművészként él Kunszentmártonban. Másfél éve, amikor újságírói állásra pályázott a Petőfi Népénél és az Új Néplapnál, a demokrácia sajtója fügét mutatott neki: visszahívásra sem méltatták az időközben Mészáros Lőrinc tulajdonába, majd onnan a Közép-Európai Sajtó- és Médiaalapítványhoz vándorolt kiadótól.
A kécskei ügy miatt ugyan többen érezték magukat „megtalálva”, mégis leginkább a rendszeren ejtett sebet. Az érdemjegybotrányt túlzás lenne a rendszerváltás politikai mérföldkövének nevezni, inkább a szocialista berendezkedés megreformálására tett utolsó kísérlet (glasznoszty) sajátos epizódja, a kor viszonyait jól jellemző eset volt. Az úttörő jelentőségű cikk következményei pedig új tereket nyitottak a nyilvánosságban – noha akkor aligha gondolta bárki, hogy 30 év múltán „napjaink Benke Mártái” nemkívánatosak lesznek a megyei napilapoknál. Ennél azonban nagyobb baj: ma is hírértéke volna annak, ha a Petőfi Népe vagy valamelyik megyei laptársa állami gimnáziumot, kormánypárti polgármestert és más lekötelezett vezetőket érintő kényes ügyről írna – akár virágnyelven, anonimizálva. Már ha megjelenhetne egyáltalán.
Vége.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/4. számában jelent meg, 2019. január 25-én.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/4. Magyar Hangban? Itt megnézheti!
