Sneider Tamás: Megtaláljuk az ellenállás módját

Sneider Tamás: Megtaláljuk az ellenállás módját

Sneider Tamás pártelnök a Jobbik évadnyitó rendezvényén a budapesti Dürer Kertben 2019. február 2-án (Fotó: György Zsombor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Orbán Viktor most emberére talált – ezt üzente a Jobbik elnöke a kormányfőnek. Sneider Tamás a párt szombati évadnyitóján elmondott beszédében együttműködést sürgetett a XXI. századi pártok között, mindezt pedig az első sorokból hallgatta végig Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke.

A Jobbiknak óriási felelőssége van abban, hogy a XXI. századi pártokat egységbe forrassza – így fogalmazott a Jobbik évadnyitó rendezvényén a párt elnöke. Sneider Tamás szerint ez közös munkát jelent az „enyveskezű rendszerének felszámolására”, ugyanis enélkül a rendszert nem tudnák lebontani. Konkrét pártokat nem említett, de azt leszögezte, hogy csak azokkal hajlandók az együttműködésre, akik elfogadják a parlamenti demokráciát, illetve megvan az egyetértés olyan dologban, mint például a bíróságok függetlenségének követelése, vagy az uniós ügyészséghez való csatlakozás sürgetése. Kiemelt még egy komoly feltételt: azokkal hajlandó a Jobbik együttműködni, akikkel közösen létre lehet hozni egy lusztrációs törvényt, amelynek célja az elmúlt 30 év elszámoltatása.

Sneider Tamás pártelnök (k), Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, frakcióvezető (j) és Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő a Jobbik évadnyitó rendezvényén a budapesti Dürer Kertben 2019. február 2-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Mindeközben a beszédet egyébként a rendezvényen hallgatta végig Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke is.

Keresztes László Lóránt: Szolidaritásból mentem el a Jobbikhoz | Magyar Hang

Tisztán látszik, hogy a Fidesz szándéka a Jobbik megsemmisítése, ehhez pedig politikai eszközként használja az ÁSZ-t – mondta a Magyar Hangnak.

Sneider Tamás beszélt arról is, hogy nem fogják feladni és tovább fognak küzdeni. Vélhetően az Állami Számvevőszék legújabb bírságára utalt, amikor arról beszélt, hogy jöhet bármilyen lépés, a pártjuk továbbra is tud működni. És ha mégsem tudna működni, akkor máshogy fognak dolgozni, megtalálják az ellenállás megfelelő módját.

Saját megszűnéséről tárgyal a Jobbik | Magyar Hang

A párt az ÁSZ-büntetések miatt került bajba, újabb több százmillióra bírságolták őket.

Kitért arra, hogy az utóbbi két hétben – megfogalmazása szerint – médiatörténeti lejáratás zajlott ellene. Ám ez csak megerősítette abban, hogy tovább folytassák a küzdelmet. Hiszen szerinte az egyértelmű, hogy bárki is a Jobbik elnöke, az lesz a támadásoknak elsősorban kitéve. – Üzenem az enyveskezűnek, emberére talált, engem nem fog megfélemlíteni – mondta. Később világossá tette azt is, hogy az utolsó csepp vérükig harcolni fognak. Ő el van szánva, hogyha ez a rendszer marad, akár börtönbe kerüljön, akár egy félőrült az uszításnak köszönhetően megölje a nyílt utcán. Majd azt mondta, hogy Orbán Viktor mehet a, ám itt megállt és nem mondta végig az alapvetően trágár kifejezéssel végződő mondást.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke (b) és Balczó Zoltán EP-képviselő a Jobbik évadnyitó rendezvényén a budapesti Dürer Kertben 2019. február 2-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A pártelnök a rájuk váró jövőt egyetlen mondatban foglalta össze: harc a végsőkig. Úgy fogalmazott, hogy kitartanak akkor is, ha a „demokratikus világ magukra hagyja őket”. Mert ő most azt érzi, hogy külföldről sokan támogatják őket szavakban, ám a külföldi kormányok és gazdasági érdekek mégis fenntartják, sőt, erősítik az „enyveskezű” rendszerét. – Az elmúlt hónapokban azt érzem, mintha 56-ban lennék politikai vezető – mondta.

„Demokrácia és szabadság, vagy diktatúra és nyomor”

Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese elsősorban a május 26-i európai parlamenti választásokról beszélt, szerinte egy történelmi fordulóponton kell majd választ adni arra, hogy milyen világban és országban szeretnénk élni. Demokrácia és szabadság, vagy diktatúra és nyomor – ezt nevezte a voksolás tétjének.

Meglátása szerint Orbán Viktor célja, hogy kellő számú populista és szélsőséges jó barátját maga köré szervezze, ezzel zűrzavart tudnak majd kelteni, és Európa újra egymás ellen ágáló közössége Európája lesz. Ezzel szemben a Jobbik – mint mondta – nem rombolni akar, hanem szembeszállni azokkal, akik vesztébe kormányoznák hazánkat és Európát.

Gyöngyösi Márton: A Fidesz a lehető legálságosabb módszerekkel fogja támadni a pártunkat | Magyar Hang

A Jobbik frakcióvezetője szerint a társadalom mintha egyre immunisabb lenne a Fidesz-propagandára. Interjú.

A jobbikos politikus kitért természetesen pártja elmúlt évére, amely szerinte a legnehezebb esztendő volt az életükben. Először „Orbán Viktor kitűzte a célt”, hogy megsemmisíti a legnagyobb politikai ellenfelét, ezt úgy akarta, hogy elveszi a pénzüket. A következő terve az volt, hogy a Jobbik élére „megvásárolt embereket” állítsanak, így pedig a Jobbik a rendszer kiszolgálójává silányulna. Nem mondta ki Toroczkai László és az azóta már a Mi Hazánkban lévő politikusok nevét, de nyilvánvalóan rájuk gondolt. Ám miután Gyöngyösi Márton szerint ez sem sikerült, megpróbálták kettészakítani a Jobbikot, ugyancsak sikertelenül.

Beszélt arról is, hogy Orbán Viktor centrális erőtere megroppant, a nemzet ébredezni kezdett. A Fidesz pedig fél, hiszen látja, hogy bármilyen propaganda ellenére a többség nem áll mögötte, a kormánypártok rettegnek a sajtótol, a nyilvánosságtól, az emberektől.