Beszólt a kormánysajtónak, majd hirtelen lemondott a fideszes médiaholding vezetője

Beszólt a kormánysajtónak, majd hirtelen lemondott a fideszes médiaholding vezetője

Thyillustration

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

C

Bejelentette lemondását Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke hétfőn, az MTI-nek nyilatkozva. A Magyar Idők azt írja, Liszkay Gábor ezt el is fogadta.

November végén tíz kormányközeli kiadóvállalat csatlakozott a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz, tájékoztatásuk szerint az alapítvány célja egyebek mellett, hogy a magyar írott sajtókultúra fennmaradását segítse.

A kormányzati gömböc mindent felfal | Magyar Hang

Az olvasók többsége a „nagy magyar valóságot” bemutató riportokat várja, a NER ezt fojtaná meg.

Hétfőn megjelent egy még pénteken készített beszélgetés Vargával a Behir.hu Youtube-csatornáján, amelyet elsőként a 444 vett észre. Ebben többek között azt mondta, hogy „igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.” Hozzátette: keresztény és kormánypárti ember létére ő is inkább Élet és Irodalmat járat, Magyar Narancsot, olvas és a napot Népszavával kezdi. Arról is beszélt az Echo és a Hír Tv-re utalva, hogy „nem azt szeretném látni, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég”, hogy minden szép és jó, „és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak. (...) Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni.”

Aktuális - Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány - 2019. 02.01.

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány tavaly év végén alapították meg. Az alapítvány Békés megyei kötődésű kuratóriumi elnöke, dr. Varga István a mai vendégem.

Magyar Idők: a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg

A lemondás a Magyar Időkön is megjelent (a lap felelős kiadója Liszkay Gábor, a Kesma alapítója), mégpedig így (némi időugrással):

„Felajánlotta lemondását tegnap Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának elnöke, amelyet Liszkay Gábor alapító el is fogadott. Varga azt követően távozik posztjáról, hogy a békéscsabai Behir.hu-nak adott interjújában a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg a konzervatív média helyzetéről.”

Lécci-lécci, csak a Fidesz! | Magyar Hang

A csend, rend, fegyelem idilli állapota csak addig kellemes, amíg az ember nem ütközik a Párttal (NER-rel). És itt jövünk, pardon, jönnénk mi, újságírók.

A Pestisrácok.hu szerint „tőrdöfésként érte a teljes jobboldali újságírószakmát Varga” interjúja.