Puch László eladta a Népszavát

Puch László eladta a Népszavát

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Leisztinger Tamás cége, a Proton Trade Zrt. megvette a Népszavát – jelentette be közleményében a Népszava. Puch László közlése szerint elkötelezett befektető érkezett a laphoz, így az „biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben.”

Emlékezetes: tavaly novemberben a Szabad Földtől is megvált Puch, az viszont a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (Kesma) került, az új főszerkesztője pedig Gajdics Ottó lett. Januárban volt a Spinoza Ház vendége Puch, ahol az eladásról racionális gazdasági lépésként beszélt, és állította, nem zsarolták meg. Ekkor azzal büszkélkedett, nagy érdeme van abban, hogy a Népszava a mai napig működik.

Most a korábbi tulajdonos állítja, nem ötletszerű döntés volt az eladás, és már a Spinozában jelezte, hogy hajlik erre. „Már korábban, a Spinoza Házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van!” – jelentette most ki a Népszava szerint Puch.

Puch érdekeltsége, a Horizont AG 2016-ban vette át a Népszavát, a szerkesztőség pedig a bezáratott Népszabadság és Magyar Nemzet újságíróival bővült ki.

Leisztinger szerint a Népszava megvásárlása értékválasztás is, és azt szeretnék,
„ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást.” A közlemény szerint a lap hangnemét és szerkesztőségét is megőriznék.

A korábban a szocialistákhoz kötött nagyvállalkozó két éve adott interjút a Magyar Narancsnak, ahol többek között azt mondta: „Olyan nincs, hogy valaki a regnáló hatalom ellen legyen, ezt mindannyian megtanultuk az elmúlt 20 évben. Naivitás, hogy lehet itt vitézkedni. Dehogy lehet. A függetlenség kérdése nehéz, mit jelent egyáltalán függetlennek lenni egy vállalkozó esetében? Nem együttműködni? A rendszer ellen tenni? Ezen már régen túllépett a demokráciánk.” Ekkor a véletlen művének nevezte, hogy a földjeit épp Garancsi Istvánnak adta el, és állítása szerint arról sem tudott, hogy kihez kerülnek a szállodái. (Természetesen Mészáros Lőrinc köréhez.)

Váratlan volt az is, ahogy Leisztinger befektetett a futballba, és megvette a Diósgyőr futballklubot. Állítása szerint az MLSZ elnöke, Csányi Sándor javasolta neki, hogy fektessen a fociba. Az üzlet viszont mély fájdalmat és depressziót okozott számára. „Sokba kerül, de a pénzügyeket figyelmen kívül hagyva is nyolc borzalmas pillanatra jut két jó. Sok és sokféle céget vezettem már életemben, de olyat még sehol nem tapasztaltam, mint a Diósgyőrnél. Az emberi problémák, a tisztesség hiánya, a teljesítmény nélkül adott nagy pénzek; nagyon kiábrándító. Vannak különösen jó pillanatok is, de így, ebben az állapotában nem éri meg” – mondta a Magyar Narancsnak.

Leisztinger élettársa az MSZP-s Tüttő Kata, akit az ellenzék az V. kerületben kíván elindítani az önkormányzati választáson.