1989: A Next 2000-ügy árnyékában zavartalanul folyt a síbolás

Harminc év – Harminc történet. Sorozatunkban, harminc évvel a rendszerváltozás után közelmúltunk tipikus történeteiből szemezgetünk.

A legizgalmasabb év volt a rendszerváltó évek közül. Tele voltunk reménységgel, hogy új, szabad, demokratikus hazát teremtünk maguknak és utódainknak. Átértékeltük, amit 1956-ról mondtak nekünk, újratemettük Nagy Imrét és társait, megadva nekik a végtisztességet. Az új, ellenzéki pártok – a békés átmenet – érdekében kerekasztal-tárgyalásokon igyekeztek elrendezni közös dolgainkat a Párttal, az MSZMP-vel. Közben kiderült, hogy brutálisan eladósították az országot. 1989-ben az átalakulás érdekében rengeteg törvényt alkottak, amelyekkel lerakták a demokrácia és a kapitalista piacgazdaság alapjait.

A rendszerváltás idejét – 1990-et és plusz-mínusz két-három évet – a jövendő korok történészei nem csak a magyar demokrácia megteremtésének időszakaként, hanem a gyanús körülmények között gyűjtött hatalmas magánvagyonok, gigantikus síbolások, monumentális panamák koraként is értékelhetik majd.

Élt egyszer három testvér Budapesten,
A János, a Sándor, na meg a Péter,
És adva volt mint szabad préda, pár
Nagyvállalat; S ők megmozgatták a mozgathatót
Újmagyar ég alatt…

Az ekkortájt alapított cégek egy része rossz gazdáik miatt ebek harmincadjára jutott, mások viszont megőrizték, sőt továbbdagasztották a könnyen szerzett vagyont, aminek segítségével aztán a politikai hatalomra is befolyást gyakorolni képes tőkés elit tagjaivá válhattak. A kevésbé szerencsések elfelejtve, megalázva, sőt néhányan börtönviselten búsulnak a szerencse forgandóságán.

Bárhogy is alakult a korabeli vagyonszerzők, avagy a politikai széljárás szeszélye miatt vagyonvesztők sorsa, egyszer az életükben jókor voltak jó helyen. Ők legalább élvezhették a pártállami klientúra befolyásos tagjainak támogatását, vagy maguk is befolyásos láncszemei voltak a kiváltságosok nómenklatúrának, és ezt a helyzetüket sikerült az állami vagyonok megszerzésére felhasználni.

A nyolcvanas évek végén a pártállami rendszer összeomlása együtt járt az ország gazdaságának csőd közelbe jutásával. A Nemzetközi Valutaalap által támogatott gazdasági programok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a szocialista gazdaság továbbra is alacsony hatékonysággal működött, a teljes foglalkoztatottság csupán a munkanélküliek gyárkapukon belül tartását jelentette. A gazdaság visszaesett, nőtt az infláció, 1989-re megjelent a valódi munkanélküliség is. A kormány már 1989-től kénytelen volt bevezetni a munkanélküli segélyt. Ekkor már 20,4 milliárd dolláros államadósságról szóltak a hírek. 1989 novemberében a kormány kénytelen volt beismerni egy három milliárd dolláros eltitkolt államadósságot, ami felgyorsította a társadalomban a rendszerváltozás szükségességének elfogadását.

János pártállami olajvezér volt;
Bérbe adta mindahány telephelyét,
Járműparkját, hasznos eszközét
Péter szépreményű cégeinek,
És kötvényt adtak ki e gomba módra
Növekvő, duzzadó, szapora cégek!
János bevásárolt értékpapírból,
S így Péterhez folytak be sűrű pénzek…

Miközben az ellenzék a rendszerváltásért dolgozott, aközben 1987 és 1990 között az állami vállalatok szocialista vezetői közül sokan igyekeztek a zavarosban halászni. Segítségükre volt ebben az utolsó pártállami országgyűlés által hozott néhány törvény, amelyek részvénytársaságokról, a külföldiek hazai befektetéseiről, illetve az állami vállatok társaságokká alakításáról szóltak.

A kormány átengedte az állami vagyon feletti rendelkezés jogát a vállalatoknak, hogy ezzel a lehetőséggel élve, majd a külföldi tőke bevonásával az átalakult cégek megoldják a hiányzó tőke pótlását. Megszüntethessék továbbá a cégek fizetésképtelenségét, az új résztulajdonos segítségével új piacokat szerezhessenek, illetve új, fejlett technológiát hozhassanak be a gyárakba. Hogy ne vesszenek el a munkahelyek, és biztosítva legyen az állam számára is az adóbevétel.

A spontán privatizáció időszakában különféle technikák, módszerek alakultak ki az állami vagyon megszerzésére. Például a nagy állami vállalatokat a részvénytársasággá alakulás során részegységekre bontották, a központi gyárat csekély számú dolgozóval vagyonkezelő holdinggá szervezték, majd ráterhelték a vállalat összes adósságát. A vállalat vezetői – igazgatók, főkönyvelők –, akik kinevezésüket korábban az MSZMP jóváhagyásával szerezték, potom áron vagy szellemi apportjuk jogán résztulajdont szereztek valamelyik adósságtól megszabadított leánycégben, ahova aztán ők kerestek külföldi befektetőt új többségi, vagy kisebbségi tulajdonosnak. A központi kiüresített, ingatlanaitól és termelőeszközeitől megfosztott anyavállalat pedig természetesen csődhelyzetbe jutott, amit aztán könnyen adtak át 1990-ben a később megalakított állami vagyonkezelő szervezetnek.

S Jánostól Péter vette át az emberállományt,
Kisíbolt pénzből fizetést emelt;
S mivel Péter tejelt,
Csúcs volt a hangulat,
S jómódú dolgozói sem dühöngtek
A szemük előtt zajló, milliárdos
Lopkodás miatt.

Egy másik trükkös módszer volt, hogy egy minimális tőkével alapított cégbe apportálták az anyavállalat értékes, hasznot hozó vagyontárgyait, amiért a kiváltságos cégtulajdonos a társaság részvényeivel fizetett. Később úgy alakítgatták a bevitt vagyon társaságbeli értékét, hogy az a cégen belül elértéktelenedjen. Összesen több mint 250 volt szocialista állami vállalat vagyona került ki ilyen trükkös módon az állami vagyoni körből.

Az úgynevezett spontán privatizációban részt vevő vállalatok között volt például a Budaflax, a Medicor, az Ápisz, a Magyar Optikai Művek, a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár, a Budaprint, a Május 1 Ruhagyár, a Triál, a Duna Füszért, a Keravill, a Szivárvány Áruház. Vagy a Belvárosi-, a Pest-Buda-, az Észak-budai-, az Észak-pesti Vendéglátó Vállalat, vagy a Pest megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalat, a Cipőbolt Vállalat. Továbbá a Lenin Kohászati Művek (Dimag) a Videoton, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Dunai Vasmű, az Orion, a Graboplast, a Rábatex, a Rába, a Telefongyár, a Magyar Kábel Művek, az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt, a Csepel Művek, a Fémtechnikai Vállalat, a Tungsram, a Ganz–MÁVAG Vasúti Járműgyár, valamint az Általános Értékforgalmi Bank, a Hungária Biztosító, az Ózdi Acélművek, a Technoimpex, az Interag, az Aszfaltútépítő Vállalat, az Agrimpex, a Chinoin Gyógyszergyár, a Debreceni Konzervgyár, a Mahart, a Volán Tefu, a Vegyépszer, a Styl Ruhagyár, a Zalaegerszegi Ruhagyár. A lapok közül a Szabad Föld, a Magyar Hírlap, a Reform, a Mai Nap.

Az ám, de közben gondja volt rá
E három rafinált fivérnek Budapesten
– Jánosnak, Sándornak, Péternek is –,
Hogy elmozdítson e vállalatokból
Ingatlant és ingót, motort, rotort, radart.
Hajhó, bizony, bizony, testvéreim,
Minden mozdítható csavart.

Amikor évekkel később az Állami Számvevőszék vizsgálta a spontán privatizáció folyamatát, több vállalat ügyét – egyebek mellett a Dimagét, a Belvárosi Vendéglátóhoz tartozó Tavernáét, a Gerbeaud-ét, a Medicorét – törvénysértőnek, illetve korrupciógyanúsnak ítélte és polgári, avagy büntető eljárás megindítását kérte a Legfőbb Ügyészségtől. (Közérdekből törvénysértő polgári szerződések megtámadására is lett volna lehetősége az ügyészségnek.) A nyomozó hatóságok azonban nem osztották a szemvevők álláspontját, így az ügyészség nem talált okot az intézkedésre.

Tény, hogy a spontán privatizációból az államháztartás számára nem keletkezett bevétel. Az ilyen módokon társaságokba kivitt vagyon akkori áron 100-130 milliárd forint értékű lehetett. Csaknem 250 állami vállalat élt e lehetőségekkel, a privatizálható állami vagyonnak becslések szerint 2-3 százalékát magánosították ilyen módon.

Miközben szép csendben nagyüzemben folyt a nemzeti vagyon spontán privatizációs elsíbolása, ezekről túl sok szó nem esett a korabeli sajtóban, mindenki el volt foglalva a rendszerváltoztató társadalmi-politikai átalakulással.

A cégeik papíron létező
Javai kámforrá váltak örökre,
Kö-vet-he-tet-le-nül…
Mire az új tulaj csődöt jelentett
Órákon, sőt perceken belül!

Talán a legnagyobb visszhangot kiváltó ügy az volt, amikor 1989 nyarán az MSZMP megpróbálta egy korlátolt felelősségű társaságba bevinni a párt üdülőjét és egyéb ingatlanvagyonát, pontosabban ezek kezelői jogát.

Az SZDSZ-es Demszky Gábor plankolta fel az ügyet, nyilvánosság elé tárta, hogy az MSZMP megyei bizottságai egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokat hoztak létre Győr-Sopron, Veszprém, Fejér, valamint Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyékben, és ezekbe átlagosan 50–100 millió forint névértékben vendégházak, pártszékházak, garázsok és oktatási központok kerültek. Ugyanilyen céllal hozták létre a NEXT 2000 Kft.-t, amelyről az SZDSZ és a Független Jogász Fórum képviselői 1989. augusztus végén sajtótájékoztatón jelentették ki, hogy a céget a pártvagyon átmentése érdekében alapították. „Az MSZMP vagyonátmentési kísérletei abból a megszokásból fakadnak, hogy vezető szerepénél fogva negyven éven át a törvényeken kívül állt és működött” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Bemutatták a társaságba bevinni kívánt ingatlanok jegyzékét is. A listán a balatonaligai, a balatonföldvári, a tihanyi, a leányfalui, a négy dobogókői, a két római-parti és a gárdonyi üdülő, a külügyi szálló, a dobozi, a debreceni, a noszvaji, a mátrafüredi, a tatai, a karancsberényi, a nyíregyházi és a velemi vendégház, a békéscsabai, a tatabányai, a nyíregyháza-sóstói és két budapesti oktatási létesítmény, továbbá a békéscsabai, a tatabányai, a kaposvári és a szombathelyi műhely-garázs, illetve a Nógrád Trade Center salgótarjáni épülete szerepelt. Összesen 1,162 milliárd 370 ezer forint értékű vagyon felett rendelkezett volna a párt cége. A várhatóan komoly belpolitikai hullámokat kavaró ügy miatt a Fővárosi Cégbíróság júliusban megtagadta azt a tőkeemelési kérelmet, amelynek révén a cég tulajdonába több, a párt kezelésében levő, ámde állami tulajdonú ingatlan került volna.

És Sándor kiállt a sajtó elé:
„Íme, a karvalytőke által tönkretett
És gyászos csődbe vitt magyar virágzás!…”
A három testvér így nőtt napra nap;
S művükből fakadt a későbbiekben
A külföldellenes közhangulat,
Juhhéjj,
A külföldellenes közhangulat.

A „külföldellenes közhangulat” 1989. november végén az MSZP vezető testülete állást foglalt a párt kezelésében lévő egyes ingatlanokkal kapcsolatban. Úgy döntöttek, hogy a párt „az illetékes állami szerveknek további hasznosításra átadja a kezelésében lévő balatonaligai, balatonföldvári, balatonarácsi, dobogókői, római-parti pártüdülőket, továbbá a megyei pártszervek által üzemeltetett vendégházakat”.

Harminc évvel a rendszerváltozás után közelmúltunk tipikus történeteiből szemezgetünk. A cikkben szereplő versrészletek Térey János által Dargay Marcell és Gulyás Márton Korrupció című operájához írt Spontán privatizáció-dalból származnak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/15. számában jelent meg, 2019. április 12-én.

Szeretne hasonló sztorikat olvasni? Álljon mellénk, legyen vásárlónk, vagy előfizetőnk!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/15. számban? Itt megnézheti!