Újabb kormányzati pofon a Magyar Tenisz Szövetségnek

Újabb kormányzati pofon a Magyar Tenisz Szövetségnek

Fotó: Unsplash/nrd

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Emmi már a 2019-es ATP- és WTA-tornákat is vizsgáltatja a Közbeszerzési Hatósággal, a hatályos előírások megsértése miatt. Így összesen immár négy esemény áll átvilágítás alatt, míg a Magyar Tenisz Szövetségnél nyomoz a NAV és az ügyészség is.

Úgy tűnik, nem sokáig örülhetett a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) vezetése a keddi éves rendes közgyűlésén aratott pirruszi győzelmének, amikor a holdudvarával leszavaztattak minden olyan felvetést, ami kellemetlen perceket okozhatott volna a jelenlegi vezetésnek. És éppen ezért úgy tűnik, semmi nem változik a sportágban, holott az elmúlt két esztendő a magyar sport talán legnagyobb botrányaitól hangos. A fideszes képviselőként is tevékenykedő Szűcs Lajos elnök által vezetett MTSZ gazdasági működését vizsgálta a NAV – több, a szövetséggel is partneri viszonyban lévő embert hallgattak ki, volt, akit több mint két órán keresztül –, gazdasági visszaélések miatti alapos gyanú miatt nyomoz a IX. kerületi ügyészség. Ha ez nem lenne elég, akkor az emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kérésére három verseny esetében – a 2018. évi ATP 250 World Tour férfi-tenisztorna, a WTA női tenisztorna sportrendezvény szervezése és az ifjúsági teniszcsapat világbajnokság esetében – eljárást indított a Közbeszerzési Hatóság.

És itt az újabb kormányzati pofon: az Emmi ugyanis újabb két, immár az idei, azaz a 2019-es WTA- és ATP-tornák miatt április 16-i dátummal – vagyis a közgyűlés napán – eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Mindkét esetben a szervező, azaz az MTSZ mellőzte a különböző kiírásoknál a közbeszerzési törvény vonatkozó szabályait. A fentiekkel együtt immár öt verseny esetében több mint gyanús a szövetség eljárása.

Tovább ködösít, vádaskodik és hárít a teniszszövetség | Magyar Hang

Sokadszor írunk már a Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ) zajló meglehetősen furcsa, mondhatnánk botrányos dolgokról. Őszintén reméljük, hogy az április 16-án tartandó éves rendes közgyűlésen végre-valahára a szövetség elnöke, a fideszes országgyűlési képviselő, Szűcs Lajos, valamint a főtitkár, Richter Attila hihető és korrekt magyarázatot ad majd a vizsgálatokról, hiszen egyik sportszövetség ellen sem zajlik annyi, mint az MTSZ ellen.

Az MTSZ-nek az elmúlt időszakban más zűrös ügyei is voltak. Lapunk is beszámolt a súlyos állami százmilliókért felépített, majd elbontott mobil teniszstadionokról, a szövetség elképzeléseiről egy hazai füves pályás tornáról. Az esetek már a sportot stratégiai ágazattá emelő kormányzatnál is kezdik kiverni a biztosítékot: többször is felléptek az MTSZ ellen, legyen elég például Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ultimátumát, a füves pályás torna helyett Márki Jenő salakos WTA-tornájának támogatását, vagy a felépítendő teniszcentrum minden feladatának átruházását említenünk. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a szervezet tegnapi közgyűlésén lényegében bizalmat szavaztak a jelenlegi vezetésnek.