Nyereséges cégek szakítottak a milliárdos „kártérítésből”

Nyereséges cégek szakítottak a milliárdos „kártérítésből”

Lázár János (Fotó: Facebook/Lázár János)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megközelítőleg 2,4 milliárd forintot csatornáztak ki Lázár János közbenjárásával a Szeviép-ügy nyomán, azt állítva, hogy a szocialisták által tönkretett kisvállalkozókat igyekeznek segíteni – számolt be róla a 24.hu. A támogatottak között ugyanakkor volt olyan hódmezővásárhelyi pénzügyi cég is, amit annyira nem viselt meg a Szeviép esete, hogy annak idején még osztalékot is fizetett a tulajdonosoknak. A faktoringcég felügyelőbizottságában ráadásul nyolc évig foglalt helyet az az ügyvéd, aki a sokáig Lázárral összefüggésbe hozott kastélyt tulajdonolta.

Emlékezetes: a Szeviép Zrt. 2009-ben dőlt be, a helyi Fidesz pedig azóta próbálja Botka László polgármesterrel elvitetni a balhét. Lázár János a tavalyi országgyűlési választások kampányfinisében egyenesen Szabó Bálint lakásában jelentette be, hogy Orbán Viktor megbízásából sok-sok milliárdot hoz a Szeviép-károsultaknak. Az MSZP-t és DK-t is megjárt Szabó kalandos utat járt be, hat éve például még az őszödi beszéd kiszivárgásának koronatanújaként pozicionálta magát. Szeviép-ügyben a kifizetetlenül maradt cégek jogi képviselőjeként mutatkozott, hozzájárulva, hogy az eset a szocialisták elleni kampánytémává válhatott.

A kártalanítási kormányrendelet révén 2,4 milliárdot osztottak szét állítólag 150-160 vállalkozás között. Ezekről a cégekről viszont nem sokat tudni, a 24.hu szerint csak háromról hallhattunk, akik vagy nyilvánosan mondtak köszönetet az Orbán-kormánynak, vagy a szocialistákat kárhoztatták. A bevallása szerint például a maximális, 200 ezer eurós összeget kapta meg a HÓDinvest-FAKTOR Zrt., ami a 2009-es évet például 43 millió forintos adózott eredménnyel zárta. A tulajdonosok még 6 millió forintos osztalékot is fizettek maguknak. A cég vezetője, Gémes Péter a kárpótlásért nyilvánosan is köszönetet mondott Lázár Jánosnak. Pénzügyi cégként pedig nem is tartoztak volna a jogosultak körébe, de 2018 nyarán módosították a kormányrendeletet, hogy részesülhessenek a 60 milliós összegben.

Szabó közben újabb botrányokat hozott össze, őt és cégét pedig idén feljelentették a Nemzeti Nyomozó Irodánál. A feljelentés szerint a Likvid Kontroll Kft. kihasználta a károsultak ügyét: sikerdíjat szedett a közreműködésért, és olcsón felvásárolta az egyes vállalkozások követeléseit. Szabónál házkutatást is tartottak, ő pedig elismerte, hogy cége, amit időközben felesége nevére írattak, tavaly százmilliós nagyságrendűre növelte bevételét. A cég bevétele 2017-ben még alig haladta meg a 4 milliót.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Lázár Jánost, aki cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre. Amint válaszol, frissítjük írásunkat.