Kétfarkúak a köztévében: Legyen az unió nyelve a magyar

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A cél, hogy 2034-ig a Kétfarkú Kutya Párt nyerje az összes európai ország összes választását – erről beszélt a köztévében kapott öt percben Victora Zsolt, a párt alelnöke. Az EP-lista negyedik helyén szereplő politikus hozzátette, három pillérre épül a mostani választási programjuk. Bevezetnék a sziesztát déltől háromig, bár „forró vitákra” számít, hogy esetleg négyig vagy ötig tartson.

Továbbá küzdenek azért, hogy vezessék be az összes európai ország minden munkaszüneti napját minden egyes államban. „Tartsuk meg egymás ünnepét, tiszteljük egymást” – javasolta Victora Zsolt, aki szerint így negyven-ötven napot kellene dolgozni aktívan.

Ragaszkodnának a több mindenhez és a kevesebb semmihez, valamint hivatalos uniós nyelvnek akarják megtenni a magyart. Az EU-ban bevezetnék a forintot is, és Európát is átneveznék Magyarpára, esetleg Forintpára.

Emlékezetes volt a Kétfarkú Kutya Párt tavalyi köztévés jelenése is. Akkor a választási kampányban egy csirkejelmezes férfit küldtek be, Tichy-Rács Józsefnek pedig minden kérdésre az volt a válasza, hogy kotkodács.