Szabadjelzés mellett ment a tehervonat a BMW-gyár területére

Szabadjelzés mellett ment a tehervonat a BMW-gyár területére

Tehervonat halad át fehér jelzés mellett a debreceni vasúti kereszteződésben (Fotó: Debrecenben Hallottam/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Miközben a vasúti személyforgalmat is leállították Debrecen és Balmazújváros között az épülő BMW-gyár miatt, a jelek szerint a gépjárműforgalmat is célszerű volna szüneteltetni. A Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban megosztott kép tanúsága szerint ugyanis a napokban úgy haladt át egy tehervonat a 33-as főúti csomópontban, hogy közben az autóforgalom számára szabad jelzést mutatott a jelzőlámpa, és a sorompó sem engedett le.

Az esetről egy szemtanú azt írta: miután leengedett a sorompó és tíz percig nem jött a vonat, több jármű a sorompókat megkerülve hajtott keresztül az átjárón. Egy idő után azonban szabad jelzésre váltott a lámpa, a sorompó is felment, majd kisvártatva az autósok a tülkölő vonatra figyeltek fel. A szerelvény így már a fehéren villogó lámpa és felengedett sorompó mellett haladt át a kereszteződésen.

Az épülő gyár területén egyébként a bel- és csapadékvízelvezetéshez szükséges munkálatokat végzik, a megrendelést az Orbán Viktor barátjának számító Garancsi István cége, a Market Zrt. nyerte el. A földmunkák során annyi követ szállítanak a területre, hogy amiatt Debrecen és Balmazújváros között leállították a vasúti személyforgalmat is. Mint arról beszámoltunk, erre jókora kavarás után került sor. Kezdetben már áprilisban így tervezték, ráadásul először pályakarbantartásra hivatkozva rendelték el a forgalom szünetelését. Később azonban, miután a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) megszellőztette a valódi indokot, a MÁV is elismerte azt. Ám a munkálatok mégsem kezdődtek meg áprilisban, csak május 2-án. Így azóta vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a megyeszékhely és Balmazújváros között.