Véget ért a két nagy európai pártszövetség hegemóniája, az alkuk kora elé nézünk – percről percre

Véget ért a két nagy európai pártszövetség hegemóniája, az alkuk kora elé nézünk – percről percre

Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje megérkezik pártja, a bajor CSU EP-választások utáni sajtótájékoztatójára 2019. május 27-én (Fotó: Reuters/Andreas Gebert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szinten mindenhol rekordmagas volt a részvétel az EP-választásokon. Ami biztos, már a jobbközép-szocialista „nagykoalíciónak”, azaz az Európai Néppártnak és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének sincs együtt 50 százaléka. Valóban új Európa felé tartunk, ám olyan irányába, ahol a pártszövetségeknek sokkal többet kell egyezkedniük, egyeztetniük és együttműködniük, ha bármit el akarnak érni. Vajon mi várható a választások után? Kövesse velünk a nap eseményeit.

19:09 A magyar miniszterelnöknek van a legnagyobb társadalmi támogatottsága az európai állam- és kormányfők közül – jelentette ki Szijjártó Péter hétfő délután Brüsszelben, magyar újságírók előtt. Szerinte nem lényeges, hogy mit mond Manfred Weber néppárti csúcsjelölt a Fidesszel kapcsolatban. A Fidesznek azonban meghatározó szerepe kell legyen abban, hogy milyen jövőt választ az Európai Néppárt, éppen a magas támogatottsága miatt. Részletek itt!

18:30 A vasárnapi európai parlamenti választáson bebizonyosodott, hipermobilissá váltak az ellenzéki szavazók, az egyik pillanatról a másikra képesek teljesen valószínűtlen módon elpártolni az egyik erőtől a másikhoz – mondta a Magyar Hangnak Jávor Benedek, az MSZP–Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje hétfő délután. Részletek itt!

18:15 Román sajtóbeszámolók szerint hétfő délután börtönbe vonult Liviu Dragnea, a román kormánypárt (PSD) elnöke. Helyi idő szerint délután ötkor két lesötétített üvegű személygépkocsi indult el a politikus lakásának is helyt adó épület mélygarázsából. Részletek itt!

16:42 Elvesztette a bizalmi szavazást hétfőn délután a bécsi parlamentben Sebastian Kurz osztrák kancellár, így minden bizonnyal távoznia kell a tisztségéből. Részletek itt!

15:44 Fel sem merült, hogy lemondjon a Jobbik elnöki posztjáról Sneider Tamás a vasárnapi európai parlamenti választáson elért csúfos eredményeik után – ezt maga a pártelnök közölte a Magyar Hanggal hétfőn kora délután a parlament folyosóján. Azt mondta, hogy ilyen kérés nem érkezett hozzá, vagyis úgy tűnik, az őszi önkormányzati választásig ő fogja vezetni a pártot. Részletek itt!

15:19 Marine Le Pen a franciák, Nigel Farage a britek első pártját vezeti, mi pedig az olaszokét – ezzel vezette fel hétfőn tartott sajtótájékoztatóját Matteo Salvini. Ám ahogy a The Local olasz kiadása is írja, a migrációellenes Liga győzelme nem volt olyan elsöprő, mint sokan számítottak rá. Részletek itt!

14:03 Megkezdődött a Parlamentben a plenáris ülés, az ellenzéki képviselők máris keményen nekimentek Orbán Viktornak, aki szerint viszont nagyobb támogatást kaptak, mint egy éve. A felszólalásokról külön cikkben számolunk bele.

13:09 Még ma börtönbe kell mennie a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő Liviu Dragneának, a román kormánypárt elnökének. Összeomlott a legnagyobb román hírportál, a Hotnews.ro, olyan nagy a látogatottsága. Az EP-választás és a korrupcióellenes népszavazás már amúgy is rekordokat döntő közéleti aktivitást és online olvasót hozott, de amikor hétfő délután „rendkívüli hírként” elkezdték közvetíteni, ahogy a legnagyobb kormánypárt, a PSD elnöke elindul a bíróságra, a szerverek nem bírták a látogatók rohamát. Liviu Dragnea ellen most éppen fiktív alkalmazás miatt folyik eljárás: egy korábbi tanúvallomás szerint a Teleorman megyei gyermekjogvédelem munkatársainak 80 százaléka tudta, hogy van két alkalmazott, akik tulajdonképpen a megyei Szociáldemokrata Pártnak (PSD) dolgoznak, de attól való félelmükben, hogy esetleg elvesztik állásukat, senki nem mondott semmit. Dragnea első fokon júniusban három év és hat hónapos börtönbüntetést kapott, és a bíróság egyúttal elrendelte a politikus korábbi felfüggesztett ítélete letöltését is. Továbbiakat itt talál az ügyről.

12:46 Görögországban előre hozott választások lesznek, miután a kormányzó Sziriza 23,74 százalékkal csak a második helyen végzett az EP-választáson. Ugyan szeptemberben amúgy is parlamenti szavazás lenne, a különösen meredek a görög eseményekben az, hogy Alexisz Cipraszékat az a jobbközép Új Demokrácia verte meg, amelynek korábbi politikusai – kormányzó erőként – az egyik felelősei a korábbi görög gazdasági válságnak. A jelenleg Kiriakosz Micotakisz vezette párt ráadásul esélyes, hogy ősszel is megnyerje a választást. A részleteket itt olvashatják!

Földbe állították Görögországot, most megnyerték a választást | Magyar Hang

Az Új Demokrácia hamarosan akár újra kormányra is kerülhet.

12:08 Jávor Benedek a Facebookon mondott köszönetet támogatóinak, és fejezte ki egyúttal sajnálkozását a végeredmény miatt. Mint írta, „brutális vereséget” szenvedtek, és ide vezettek azok a döntések, amiket meghoztak. „Kényszerek közt, sok fenntartással, vívódva, de én hoztam meg azokat a döntéseket, amelyeknek a következményeivel tegnap szembe kellett néznem. Úgy hiszem, illő, hogy mindennek fényében most ne magyarázkodjak, ne kifogásokat keressek, hanem hátralépjek egyet” – írta. Gratulált azoknak, akik jobb eredményt értek el, különösen a Momentumnak, akikkel politikai, társadalmi kérdések sokaságában nem ért egyet, „de akik megerősödött jelenléte a magyar politikában minden liberális demokráciában hívő magyar számára örömre adhat okot.”

11:20 Az Európai Parlament csak a csúcsjelöltek közül választ elnököt az Európai Bizottság élére - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje hétfőn Münchenben. Pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) székházában a pártelnök-bajor miniszterelnök Markus Söderrel tartott tájékoztatóján aláhúzta: a brüsszeli bizottság vezetőjének megválasztásán „az EP-ben nem lesz többség olyan jelölt számára, aki nem volt csúcsjelölt, aki nem mutatta meg arcát és programját, aki nem mutatta be magát az embereknek”. Az MTI által idézett Weber szerint az olyan jelöltek, akik mindezt nem tették meg, „nem kapnak támogatást az EP-ben.” Hozzátette: reméli, hogy a bizottsági elnököt jelölő, uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács egyetért ezzel az alapelvvel. Elmondta, hogy már hétfőn megbeszélést kezd az EP szociáldemokrata, liberális és zöldpárti frakciójának vezetőjével. Markus Söder hangsúlyozta: a CSU teljes mértékben támogatja, hogy Manfred Weber legyen az Európai Bizottság következő elnöke.

11:09 Franciaországban végül a Marine Le Pen fémjelezte populista, nacionalista Nemzeti Gyűlés (korábban: Nemzeti Front) végzett az élen 23,5 százalékkal, ellopva a showt Emmanuel Macronék elől. A francia elnök koalíciója, En Marche 22,5 százalékra futott be, így ők 21, míg Le Penék 22 mandátummal számolhatnak. S miközben a francia szocialisták is komoly visszaesést kellett elkönyvelniük, Yannick Jadot zöld pártja 13,4 százalékkal a baloldal élére került. Közben az egykori elnök, Nicolas Sarkozy jobbközép pártja, az UMP-ből négy éve Republikánus Pártra keresztelt alakulata a valaha volt legrosszabb európai parlamenti eredményét érte el, François-Xavier Bellamy listája 8,5 százalékot szerzett. A franciaországi eredmények részleteiről itt olvashatnak.

Macron és Le Pen leülhetnek, és köszönetet mondhatnak egymásnak? | Magyar Hang

A Nemzeti Gyűlés 22, az En Marche 21 mandátumot szerzett. Közben tovább vergődnek a korábban vezető republikánusok és szocialisták.

10:11 A Strache-botrány az osztrák kormányfő, Sebastian Kurz jobbközép Osztrák Néppártájnak (ÖVP) kedvezett – nagyjából ez látszik az osztrák választási adatokból. Kurz szerint történelmi győzelmen vannak túl, 34,9 százalékkal végeztek az élen, úgy, hogy a második szociáldemokraták, az SPÖ 23,04 százalékot szerzett. A népszerűségi mutatókon látszik, hogy a Strache-ügy kirobbanása után csak az ÖVP és a zöldek görbéje emelkedett. Az SPÖ azonban tovább esett, mint az Osztrák Szabadságpárt, amely a vezetőjét ért politikai cunami ellenére, nem nullázódott le, 17,02 százalékos eredménye 3 képviselői helyre lesz jó az új EP-ben. (A Strache-botrány várható fejleményeiről, illetve az FPÖ túlélési esélyeiről itt olvashatnak.)

Nehéz lesz megszabadulni a populistáktól | Magyar Hang

Ausztriában politikai botrány van, országos válság nincs. A magyar kormányfő kínos helyzetbe került, de ez még nem jelenti irányvonala végét.

09:42 A lengyel konzervatívok szétzúzták az ellenzéki összefogást az EP-választáson címmel összegezte az eredményeket a lengyel közrádió angol nyelvű kiadása. Mint írják, míg a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 45,57 százalékát szerezte meg, addig a többek között a jobbközép Polgári Platformot, a szociáldemokratákat, a liberálisokat és a zöldeket tömörítő Európai Koalíció a voksok 38,29 százalékát érte el. Rajtuk kívül egyébként még az új balliberális párt, a Robert Biedron Tavasza lépte át az ötszázalékos küszöböt, ők 6 százalékot értek el. Korábban még bejutóként számoltak az euroszkeptikus, szélsőjobboldali Konfederáció nevű koalícióval, ám a friss adatok szerint az alakulat mégsem érte el a megfelelő szavazatmennyiséget. Ez pedig azt jelenti, hogy a Jaroslaw Kaczynski fémjelezte PiS-nek várhatóan több mint 22, míg a PO-nak több mint 17 mandátuma lesz.

09:14 Ha már bevándorlásellenes, euroszkeptikus erők: az ebbe sorolható három EP-csoport közül az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) 58, a Salvini-féle szélsőjobbos Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) 58, míg az olasz Ötcsillag Mozgalom (M5S) és Nigel Farage által fémjelzett Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működő csoport 56 mandátumot szerzett. Ez 172 mandátum, ami nagyjából az EPP-vel azonos, ám a három csoport önmagában ugyancsak kevés a „kormányképességhez”. Ráadásul elég valószínűtlen, hogy egy tömbként tudnának együttműködni, mivel igen vegyes pártok alkotják az újbalos M5S-től a szélsőjobb felé kacsintó erőkig.

08:34 Mit tudunk eddig? Mi várható most? – teszi fel a kérdéseket az Európai Parlamenti választást követő anyagaiban a BBC. Ami már most látszik – ahogy arról lapunk is részletesen írt a voksolást megelőző feldolgozásában –, véget ért a két nagy pártszövetség, azaz az Európai Néppártnak (EPP) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) sincs együtt 50 százaléka az új EP-ben. Előbbi a Fidesszel együtt is 179, míg utóbbi 150 mandátumot, összesen 43,8 százalékot hozott össze a 751 fős testületben. A brit közszolgálati adó „zöld hullámról” ír, s ugyan az európai zöld pártok 52-ről 70-re növelték képviselői helyeik számát, ez arányaiban például alacsonyabb, mint a liberálisok eredménye. Az ALDE ugyanis a francia elnök, Emmanuel Macron pártjával együtt az eddigi 68-ról 107 mandátumig jutott. A BBC harmadik pontként a nacionalista, euroszkeptikus erők felemás eredményeit emeli ki. Ugyan Franciaországban Macronékat beelőzve Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés pártja a szavazatok 23,5 százalékával, azaz 22 mandátummal nyert, ahogy Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes bevándorlásellenes Ligája is 28 helyet szerzett a 73 lehetségesből, ám ezzel együtt sincs markáns áttörés az euroszkeptikus fronton.

Ez történt május 26-án, vasárnap:

Rekordmagas részvétel mellett zajlott az EP-választás Magyarországon, 23 órakor jöttek meg a hivatalos eredmények. A győztes Fidesz–KDNP után a Demokratikus Koalíció lett a második, a Momentum pedig a harmadik. Nem jutott be az LMP, sőt, csak a Munkáspártot sikerült megelőzniük, távozott is az elnökség. Az MSZP–P és a Jobbik is gyengén szerepelt.

01:10 Orbán Viktor számára az lesz innentől kezdve a fő kérdés, lesz e lehetőségük visszatérni a Néppártba, vagy utóbbi hajlandó lesz-e visszavenni őket – véli Krausz Péter, a Policy Agenda elemzője. Részletek itt!

01:08 A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak megfelel az EP-választáson elért 2,63 százalékos eredmény – mondta az MKKP elnöke vasárnap éjjel az MTI-nek a párt budapesti rendezvényén. Kovács Gergely úgy fogalmazott: "nekünk oké az eredmény". A közvélemény-kutatások alapján nagyjából ilyen eredményre számítottak, nagy meglepetés nem történt - tette hozzá. Közölte, a párt jobb eredményt ért el, mint a 2018-as országgyűlési választáson. Ezek szerint "van értelme annak, amit csinálunk" - mondta Kovács Gergely.

Ugyanakkor ironikusan arról beszélt, hogy mivel a 2,63 százalékos eredménnyel nem kerültek be az Európai Parlamentbe, azonnal felfüggesztik tagságukat az EP-ben. "Elegünk van abból, hogy a magyar embereknek az Európa Parlament mondja meg, hogy ki jusson be az Európai Parlamentbe" - fogalmazott Kovács Gergely. Megjegyezte, az LMP-t sajnálja - amelyet az MKKP megelőzött -, tetszett neki, hogy az LMP a kampányban a klímaváltozás problémájára hívta fel a figyelmet.

00:48 A választásokon legtöbb képviselői helyet megszerző Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber koalíciót ajánlott a Néppárt, a Szociáldemokraták, a Liberálisok és a Zöldek között, de senkivel sem akar együtt dolgozni, aki Európa elpusztításán fáradozik. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz 13 képviselője vajon a Néppárt csoportjában foglal-e majd helyet, Weber azt mondta: 28 mandátummal vezetnek a Szociáldemokraták előtt.

Frans Timmermans, a szociáldemokraták csúcsjelöltje azt mondta, a progresszív erők, akiket ő képvisel, nyitottak az együttműködésre azokkal, akik Európa jövőjéért akarnak dolgozni. Hozzátette, hogy a programok alapján tudunk koalíciót építeni. Semmilyen koalíciót nem akar azokkal, akik nem ebben érdekeltek. Ráadásul szerinte ha Weber megújulásról beszél, akkor az azt jelenti, hogy minden maradjon a régiben.

Margrethe Vestager, a Liberálisok listavezetője azt mondta, új koalíciót kell építeni és változások kellenek. Véget ért az az idő, amikor a Néppárt és a szocialisták mindent el tudnak dönteni és üdvözölte képviselőcsoportjukban Macron francia elnök mozgalmának képviselőit, akikkel együtt a liberális frakció lényegesen erősebb lett, 108 képviselőjük van.

00:46 A Fidesz a választás tisztességét megkérdőjelező erőforrás-fölényét a végletekig kihasználva, izzadságos erőlködéssel vitte el szavazni a híveit – gyorsértékelés Szerető Szabolcs tollából. Olvassa el a teljes cikket!

00:45 43,37 százalék lett a részvétel

23:55 Rekord részvétel mellett rekord győzelmet, korszakos győzelmet arattunk – mondta Orbán Viktor az EP-választásokat értékelve a szimpatizánsok előtt a budapesti Bálna mellett, a kormánypártok eredményváróján vasárnap este 23 óra után néhány perccel. Megköszönte mindenkinek, aki rájuk szavazott, valamint az aktivistáknak is. „Köszönet, akik úgy döntöttek, hogy Magyarország maradjon a magyaroké, Európa pedig az európaiaké” – fogalmazott. Szerinte kiderült, hogy úgy gondolják a szavazók, hogy Brüsszelben változás kell. Részletek itt!

23:45 Gyurcsány Ferenc úgy értékelte a választást, hogy a legfontosabb kérdés eldőlt: az Európai Parlamentben az erősebb Európát akarók lesznek többségben, ők győztek. Szerinte azért szavaztak sokan szerte Európában, mert most először jelentek meg olyan erők a térképen, amely nacionalista, olykor populista módon akart visszatérni a nemzetállamok közé. Az alternatíva a DK által is képviselt Európai Egyesült Államok víziója volt. – A mai nap a föderatív Európát, Európai Egyesült Államokat akarók örömünnepe – jegyezte meg. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a választás nem tud szabad lenni, ha a sajtó nem szabad. Arról beszélt, hogy a Fidesz ellenőrzés alá vonta a sajtót, nem tájékoztatásra, érvelésre, hanem félrevezető propagandára használta fel. Így nem az volt a kérdés, hogy a kormánypárt megnyeri-e a választást. A Fidesz elveszítette a kétharmadot. Gyurcsány szerint a Fidesz azért veszítette el, mert a DK megszerezte a negyedik mandátumot. Ellenben tavaly áprilishoz képest a Fidesz elveszített egymillió szavazót, a DK pedig megduplázta a támogatói számát – magyarázta. Dobrev Klára, a párt listavezetője köszönetet mondott az aktivistáknak és a párt segítőinek. Szerinte a kampányban új közösségek születtek.

23:45 Toroczkai László sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a 2014-es részvételi adatokkal sikerült volna mandátumot szereznie a Mi Hazánk Mozgalomnak. Hangsúlyozta, hogy nagyon megverték az állami támogatással és parlamenti frakcióval bíró LMP-t, úgy, hogy „kizárólag nem pénzért dolgozó aktivistákkal, és adományokból” kampányoltak. Közölte azt is, hogy az a Jobbik sem ért el tőlük sokkal jobb eredményt, amelyikből tulajdonképpen a Mi Hazánk politikusai kiváltak, Toroczkai szerint egyenesen a „megsemmisülés útjára lépett” egykori pártja, ami szerinte nem fog bejutni 2022-ben az Országgyűlésbe. A pártelnök mindezt azzal indokolta, hogy a mai napon világossá vált, hogy a magyar politikában két tömb van, az Orbán Viktor, illetve a Gyurcsány Ferenc vezette, így aztán azoknak, akik egyikhez sem akarnak csatlakozni, Toroczkai szerint már csak a Mi Hazánk maradt. Bízik ezért abban, hogy a Jobbik azon szavazói, akik csalódtak Vona Gáborban és Szabó Gáborban, látni fogják, hogy van alternatíva. (Tompos Ádám) 

23:34 Hülye nácik, bukjatok meg, f.szszopók, a k.rva anyátokat – hangzott el a Mi Hazánk eredményvárója előtt. A bekiabálást követően az összes jelenlévő újságíró a bejárathoz sietett, de a bekiabáló addigra elszaladt. A párt amúgy a szavazatok 99,99 feldolgozottságnál 3,33 százalékon áll. (Tompos Ádám

23:33 Egy évvel ezelőtthöz képest egy másik szélsőség következett be – kezdte beszédét Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszédében 23 óra után, aki a két európai parlamenti mandátumot eredményező szavazási eredményt kommentálta. Azt mondta, 330 ezer magyar ember szavazott a Momentumra, ez a szavazatok 9,7 százalékát jelenti. Kiemelte: a Momentum tavaly április 8. óta megtriplázta a szavazóinak számát, a Momentum lett a harmadik erő a magyar politikában. Részletek itt!

23:29 Jávor Benedek (Párbeszéd) sajnálja, hogy csalódást okoztak a választóknak. – Bár Magyarországon a Fidesz magabiztos győzelmet aratott, európai szinten baloldali és zöld erők megerősödése látszik. Ennek révén az erősödés és hatékonyság irányába léphet az Európai Unió. Hiszek abban, hogy a megválasztott ellenzéki képviselők folytatják a fenntarthatóság, környezetvédelem, a korrupció elleni küzdelmet, mert Magyarországnak erre van szüksége – fogalmazott.

23:22 Nem mond le az MSZP elnöksége. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt, szociális és környezetbarát programot vittek, emellett ezútán is ki fognak állni. Gratulált a DK-nak és a Momentumnak, hozzátéve, hogy ezt a választást sajnos a Fidesz nyerte meg. Sikernek nevezte, hogy több településen már most létrejött az ellenzéki együttműködés, ez nagy felelősség. A párt elnöksége egyhangúan úgy döntött, hogy nem mond le, azért fognak küzdeni, hogy ősszel minél több településen érjenek el fordulatot. Nincs bennük harag egyik ellenzéki párt irányában sem. Azt, hogy a párt kit delegál Brüsszelbe, jövő szombaton dönt a párt választmánya. Megerősítette, hogy ő nem veszi át a mandátumot. Az eredményt vereségnek tartják, de küzdenek tovább azért a sok millió magyar állampolgárért, aki jobb életet érdemel – mondta Tóth Bertalan.

23:16 Jakab Péter, a Jobbik szóvivője szerint az őszi önkormányzati választásra kell most összpontosítani. Gyöngyösi Márton, a párt egyetlen EP-képviselője arról beszélt, soha nem tapasztalt nyomás alatt kellett kampányolni, külső-belső bomlasztással megküzdve. A kampányban is hangoztatott célokra utalva elmondta, továbbra is ki fognak állni a magyar munkavállalókért, valamint támogatni fogják az európai ügyészséghez való csatlakozást. Az Orbán-kormány által betelepített több tízezer migráns átvilágítása érdekében fel fognak lépni, illetve továbbra is szükségesnek tartják a határőrség visszaállítását. Az elnyert uniós mandátumot arra használják fel, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki az európai országokkal, s jó hírét vigyék az országnak, hatékonyan képviseljék a magyar érdekeket.

23:02 A Választás.hu-n megjelentek a hivatalos eredmények. 99,9 százalékos feldolgozottságnál a Fidesz–KDNP-nek 13 mandátuma lett, a Demokratikus Koalíciónak 4, a Momentum Mozgalomnak 2, az MSZP–Párbeszédnek 1 és a Jobbiknak is 1.

Szám szerint a kormánypártoknak 1 777 757 szavazata lett (52,14 százalék), a DK-nak 554 286 (16,26 százalék), a Momentumnak 338 314 (9,92 százalék), az MSZP–P-nek 227 786 (6,68 százalék), a Jobbiknak 219 539 (6,44 százalék), a Mi Hazánknak 113 529 (3,33 százalék), az MKKP-nak 89 635 (2,63 százalék), az LMP-nek 74 554 (2,19 százalék), a Munkáspártnak 14 385 (0,42 százalék).

23:00 Az EP-választás legfontosabb fejleménye a magas részvételi arány, amely az EU intézményei közül a parlamentet erősíti – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje vasárnap Berlinben, az urnazárás után tett nyilatkozatában. Hangsúlyozta, hogy a magas részvételi arány révén megerősödött EP-nek a többi tényezővel megegyező, „egyenlő befolyással kell rendelkeznie” az EU-s tisztújításról a választás után kezdődő vitában. Az emberek részvétele a választáson azt jelzi, hogy „az európai demokrácia él” – tette hozzá. Pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) választási szerepléséről érkező – a párt támogatottságának növekedését jelző – részadatokat örömtelinek nevezte. A CSU és a testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) összesített eredménye viszont csalódást keltő, de így is a CDU–CSU-szövetség Németország vezető Európa-párti ereje – mondta Manfred Weber.

22:53 Bukarestben már a román külügyminiszter lemondását követelik, mert nem sikerült megoldani a diaszpórában élő román állampolgárok voksolását. Részletek itt

22:34 Marine Le Pen nemzeti, populista pártja legyőzhette Emmanuell Macron pártja és szövetségesei listáját Franciaországban. A eredményelőrejelzés szerint előbbi a szavazatok 23 százalékát kaphatta, míg utóbbi 22 százalékot kaphatott.

22:32 A Jog és Igazságosság (PiS) nyerte a lengyelországi EP-választást az előzetes eredményjelzést. A PiS győzelme az európai parlamenti választáson bizonyítja, hogy a lengyelek nemcsak Lengyelországban, hanem Európában is akarnak változást – kommentálta az eredményt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Morawiecki a Twitter közösségi honlapján történelminek minősítette a lengyel kormánypárt EP-választási eredményét.

22:14 Gulyás Gergely az ATV-nek nyilatkozva életidegennek nevezte az EU gyakorlatát, amiért este 11-ig várni kell a a hivatalos eredményre. Szerinte jól szerepelt a Fidesz, történelmi jelentőségű eredményt emlegetett. Az európai tendenciákról azt mondta: gyengülnek a bevándorláspárti erők. Németországban is a külső határok védelmének fontosságáról beszélnek, ez már szerinte fél győzelem. A Fideszt kiemelkedően sikeres pártnak nevezte, a várható 13 mandátum pedig elégedettséggel tölti el, már 12-nek is örült volna. A Fidesz nem működik együtt a szélsőjobboldallal, nem úgy a hazai baloldal teszi a Jobbikkal – mondta. A kancelláriaminiszter elárulta: 23:05-kor beszél majd Orbán Viktor.

22:09 Tömegével jöttek a buszok Vásárosnaményba, volt között 60 fős is – értesült keleti forrásból a Magyar Hang. A járművek az „átjelentkezős” szavazókörhöz mentek, így megesett, hogy az ahhoz közeli boltban szinte csak ukrán szót lehetett hallani. (Tompos Ádám)

22:05 A Jobbik nem tart klasszikus eredményvárót, a hírek szerint a közel egymilliárd forintos büntetés miatt nem akarnak felesleges költekezésbe kezdeni. A sajtó képviselői a Képviselői Irodaházban este nyolc óra óta várják a párt képviselőit, de Szilágyi Györgyön kívül még senki nem jelent meg. Ő is csak annyit mondott, amikor a párt számára kedvezőtlen eredményekről kérdezték, hogy nagy siker a párt talpon maradása. Fél kilenc után Jakab Péter frakcióvezető-helyettes az ATV-nek nyilatkozva szintén arról beszélt, hogy a Fidesz agresszív támadása miatt csoda, hogy még él a párt. Ugyanakkor kiemelte, az őszi önkormányzati választáson nagyobb támogatásban reménykednek. Egyébként az újságírók maguk vannak, s egymással beszélgetnek. Az előzetes tájékoztatás szerint 11-fél 12 körül várható a párt hivatalos tájékoztatója.

21:58 Lemondott az LMP vezetősége.

21:56 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt több olyan szavazókör, ahol a Mi Hazánk ha szorosan is, de megverte az MSZP-t – értesült a Magyar Hang. (Tompos Ádám)

21:53 Cseh Katalin, a Momentum listavezetője szerint beérett a párt elvégzett munkája. Szerinte a Momentum már nem fővárosi párt, országosan is megmutatta erejét. Az eredményt annak tudja be, hogy őszinte elszántságot, víziót mutattak fel, a hitelesség kifizetődő volt.

21:50 Nincs fideszes kétharmad –Magyar Nemzet értesülései alapján 98 százalékos feldolgozottságnál 52,3 százalékon áll a Fidesz–KDNP (13 mandátum), a második a Demokratikus Koalíció (16,3 százalék, 4 képviselő), harmadik a Momentum (9,7 százalék, 2 jelölt), majd Jobbik (6,5 százalék), MSZP-Párbeszéd szövetség (6,6 százalék).

21:43 A Jobbik várható gyenge választási eredménye nem azt jelenti, hogy kevesebb a jobbikos szavazó, hanem azt, hogy kevés jobbikos ment el szavazni – kommentálta Jakab Péter, a párt szóvivője a szivárgó híreket. Szerinte az őszi választásra meg kell találni azt a stratégiát, ami eredményre vezethet az önkormányzati választáson.

21.39 Eredmény egy pécsi választókörből. Ott információink szerint a Fidesz 130, Momentum 58, Demokratikus Koalíció 53, MSZP-Párbeszéd 27, LMP 15, Jobbik 13, MKKP 11, Mi Hazánk 6, Munkáspárt 1 szavazatot kapott.

21:37 Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője azt mondta az ATV-nek, hogy a párt információi szerint is a DK sok körzetben a második helyen végzett. Arról beszélt, hogy akik Európát féltik, azok a DK-nál otthonra találhatnak. Arra a felvetésre, hogy az új erőviszonyok átírhatják-e az önkormányzati választásra megkötött megállapodásokat, azt felelte, a DK elnöksége elemezni fogja az eredményeket, dolguk van a bizalommal.

21:35 Óriási örömujjongás hallatszik a Momentum eredményváróján, amint az ATV-n bejelentik, akar 2 mandátumot is szerezhet az EP-ben a párt. Katka, Katka! – harsogja a tömeg.

21:31 Megérkezett az MSZP–Párbeszéd eredményvárójára este negyed tíz körül Jávor Benedek is. A politikus mosolyogva sétált a fotósok gyűrűjében, de nyilatkozni egyelőre nem akart. Az eddig kiszivárgott hírek szerint túlságosan sok oka nincs az örömre, hiszen nem tűnik valószínűnek, hogy folytathatja a munkáját európai parlamenti képviselőként Brüsszelben. Információink szerint a szocialisták is látják már, hogy valószínűleg csúnyán kikapnak a Demokratikus Koalíciótól. Ujhelyi István erre már utalt is, de azon túl, hogy az ATV-ben bejelentkezett néhány percre, más újságírónak nem akart válaszolni a kérdésekre. (Katona Mariann)

21:24 A Magyar Nemzet értesülései alapján 88 százalékos feldolgozottságnál 53 százalékkal vezet a Fidesz–KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene. A második a Demokratikus Koalíció, amely 16 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe. A 9 százalékos Momentum 2 jelöltje lenne befutó, a Jobbik (7 százalék) és az MSZP-Párbeszéd szövetség (7 százalék) is pedig 1-1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.

21:11 Ungár Péter, az LMP politikusa szerint a választóik megbüntettek őket. „Megérdemeljük. Nem az elmúlt két hónapért büntettek minket a választók, hanem az azt megelőző 12-ért – nyilatkozta a politikus a Hvg.hu-nak. „Elkövettük ugyanis a legnagyobb hibát, amit egy párt elkövethet: csalódást okoztunk a szavazóinknak, cserben hagytuk őket a választások után. Nem az ő képviseletükkel foglalkoztunk, hanem saját belső konfliktusainkkal és útkeresésünkkel” – mondta a politikus.

21:07 50 százalékos földolgozottságánál a Fidesz Szegeden 40 százalékos eredménnyel vezet, második 19 százalékkal az MSZP – írja a Hvg. Nem sokkal lemaradva követi őt a DK (15%) és őt a Momentum (12%). Küszöb alatt a Jobbik és az MKKP (4-4%) és az LMP (2%).

20:58 Az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben (EP) a választásokról közzétett exit pollok vasárnap esti első összesítése szerint. A konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 173 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság uniós kilépésének halasztása miatt a ciklus elején továbbra is 751 tagú testületbe. A második helyezett szociáldemokratáknak (S&D) 147 mandátumuk lehet. Az előzetes adatok szerint átlagosan körülbelül 49-52 százalékos volt a részvétel, ami magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Legutóbb, 2014-ben a részvétel 42,61 százalék volt.

20:54 Ujhelyi István, az MSZP EP-lista másodikja szerint alig megkülönböztethető programokkal indultak a baloldali pártok a választáson. Az ATV interjújában gratulált a Demokratikus Koalíció eredményéhez, amely a szivárgó hírek szerint az ellenzéki pártok közül a legjobb eredményeket érte el. Belpolitikai kitekintésében azt mondta, az eredmény azt jelenti, hogy az MSZP-nek együtt kell indulnia a DK-val az őszi önkormányzati választáson.

20:50 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is tapasztaltak szervezett szavazatszállításra utaló jeleket a Mi Hazánk megfigyelői – mondta el a Magyar Hang kérdésére Dúró Dóra, a párt eredményvárójában. Ismeretes, ezzel kapcsolatban Novák Előd vasárnapi sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy „szervezetten szállítják az analfabéta cigányokat szavazni”. Dúró Dóra kérdésünkre úgy fogalmazott: nem tudják melyik párt élt ezzel a módszerrel, mivel „nem pártlogós busszal zajlott az utaztatás”. BAZ-megyében fényképfelvételt is tudtak készíteni egy szavazókat szállító járműről, ott a választási bizottsághoz is fordult a Mi Hazánk. Megkérdeztük Dúró Dórát Toroczkai László lapunknak tett kijelentéséről is, miszerint ha egy százalékot ér el a párt, átgondolja a folytatást. Szerinte már önmagában az korlátozást jelenthet, hogy egyes sajtóorgánumok és közvélemény-kutatók a Mi Hazánk esetleges egy százalékos eredményéről beszélnek. 
– Egy 8-9 hónapja alakult mozgalom esetében egy százalék is óriási eredménynek számít, ez arra elég egy ember életében is, hogy megszülessen és kifejlődjön, ez a választás a Mi Hazánk életében is ilyen – mondta, hozzátéve, hogy már az is nagy lökést adhat a pártnak, hogy ennyi idő elteltével egyáltalán felkerültek a szavazólapra. (Tompos Ádám

20:48 A Magyar Nemzet értesülése szerint 36 százalékos feldolgozottságnál 55 százalékon áll a Fidesz–KDNP, második a DK 14 százalékkal, majd a Jobbik és a Momentum 7,5–7,5 százalékkal, az MSZP pedig 6,1-del következik.

20:47 Fantasztikus munkát végeztek az aktivistánk, nagyon hálás vagyok a stábnak – mondta el a sajtónak Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-listavezetője. A politikus kifejtette: a múlt évi választások óta folyamatosan építették a Momentumot, így ma már minden nagyvárosban megerősödött a párt.

20:44 Több mint 1200 újságíró akkreditált az Európai Parlamentbe a mai eredményváróra, Brüsszelbe. A későbbiekben, amikor már több eredmény ismertté válik, a pártok vezetői is eljönnek, és lehet őket kérdezni. Ska Keller, a Zöldek társelnöke azonban már meg is érkezett és kérdésünkre rendkívül elégedetten nyilatkozott az eddigi eredményeikről. Kiemelte, hogy Németországban várhatóan a második legerősebb párt lesznek, a szavazatok 22 százalékával. Ska Keller ezt úgy kommentálta, hogy ez rendkívüli felelősséget jelent számukra és arra ösztönzi őket, hogy a klímavédelem, a szociális igazság, a demokrácia és a polgárok szabadságjogai terén európai színtéren is hatékony lépéseket tegyenek. (Arató László)

20:43 – Egész nap mozgósítottak a kollégáink, és egy magas létszámban bízunk, hogy elmentek a híveink – mondta Szájer József, a Fidesz EP-képviselője az ATV-nek. – Ebben a küzdelemben az derül ki, hogy amikor Magyarországot képviseljük, akkor ha hátranézünk, akkor mennyien állnak mögöttünk. Nem gondolom, hogy hevesebb vagy intenzívebb volt a kampány, mint a tavalyi, de mi fideszesek mindent beleadtunk.

20:34 Török Gábor politológus szerint az eddig hallott hírek és számok alapján a mai választás jelentősen megváltoztatja az ellenzéken belüli erősorrendet és összezavarja az eddigi ellenzéki politizálást. Új helyzet lesz, amelynek lesznek nyertesei (úgy néz ki, a DK és a Momentum) és vesztesei (a többiek) – értékelt a politológus a közösségi oldalán.

20:30 A Párbeszéd egyelőre kivár és nem akar előre spekulálni annak kapcsán, hogy vajon az MSZP–Párbeszéd közös lista negyedik helyén álló Jávor Benedek (valójában ez harmadik helyet jelent, hiszen a listavezető Tóth Bertalan biztosan nem megy Brüsszelbe) újra mandátumot szerez-e Brüsszelben. Barabás Richárd, a párt szóvivője a Magyar Hangnak azt mondta, hogy majd csak este 11 óra után, vagyis a hivatalos eredmények ismertetését követően tudnak erről érdemben beszélni. Szerinte viszont már látszik, hogy az ellenzéki pártok meg sem közelítették azt a céljukat, hogy visszaszorítsák az orbáni politikát. Ebből tanulniuk kell, az őszi önkormányzati választásokra pedig együttműködéseket kell építeni – mondta. 

20:29 Minél nagyobb a részvétel, annál nagyobb siker ez a demokráciának – mondta el Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a Dürer Házban, a párt eredményváróján. A politikus úgy látja, hogy ha most is annyian szavaznak rájuk, mint áprilisban, akkor sikerülni fog bejutniuk az Európai Parlamentbe. Fekete-Győr szerint erre minden esélyük megvan, mivel úgy látják, az elmúlt egy évben megduplázódott a támogatóik száma. (Majláth Ronald)

20:25 Vasárnap este fél 8-ra valamennyi magyarországi szavazókör bezárt és ezt a helyi választási irodáknak jelentették is – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.

20:21 Átlépte az RMDSZ az ötszázalékos bejutási küszöböt az exit poll adatok szerint Romániában – írja a Krónika. Ez egy mandátumot jelenthet a romániai magyarságnak. Az élen egyébként rendkívül szoros a verseny a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) között: az exit poll adatok szerint mindkét alakulat 25,8 százalékon áll.

20:18 A Mi Hazánk József körúti eredményvárójában csak Dúró Dóra van itt a párt politikusai közül. Terveik szerint este 11-kor tart sajtótájékoztatót Toroczkai László elnök. Ismeretes, ő lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy „ha a Mi Hazánk 1 százalékot kap, akkor átgondolja a folytatást”. (Tompos Ádám)

20:12 Minden magyarnak, külön a kárpátaljaiak és vajdaságiak szavazatait is megköszönte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kormánypártok eredményvárójának helyszínén, a budapesti Bálna rendezvényközpontban. „Egy nemzethez tartozunk, köszönöm nekik is, hogy nemzethűségről tanúságot téve ők is részt vettek a mostani voksoláson” – fogalmazott. Semjén köszönetét fejezte ki a kormánypártok aktivistáinak is az általuk „elvégzett heroikus munkáért”.

20:01 Az este 6 órától közzétett előzetes eredmények alapján veszteségeket szenvedtek a jelenleg nagykoalícióban kormányzó CDU–CSU és SPD (Kereszténydemokrata Unió–Keresztényszociális Unió és a Szociáldemokrata Párt) pártok az európai választáson Németországban. A nagy nyertesek a Zöldek lehetnek. Részletek itt.

19:52 Az LMP a magas részvétel ellenére is arra számít, hogy elérik az öt százalékot – amelynek küszöbén mozogtak az elmúlt időszakban –, és kijuttatják Vágó Gábort az Európai Parlamentbe. Márpedig minél magasabb a részvétel, vagyis minél többen mentek el szavazni, annál több voks kell ahhoz a bizonyos öt százalékhoz. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője azért volt optimista, mert szerinte a markáns zöldkampányukkal, a klímaváltozás fókuszba állításával megnyerhettek olyan szavazókat is, akik eddig nem voltak aktívak. (Katona Mariann)

19:36 A Nézőpont Intézet a választás hétvégéjén készített telefonos kutatása alapján a Fidesz–KDNP a szavazatok 56 százalékára számíthat a mai EP-választáson. Az M1-en ismertetett – és az állami hírügynökség által szemlézett – felmérés szerint az MSZP és Demokratikus Koalíció 10-10 százalékos eredményt ért el. A Jobbik az előző EP-választáshoz képest rosszabbul szerepelt, 9 százalékot érhetett el. A kutatásból az is kiderült, hogy a Momentum 7 százalékos eredményt érhetett el, míg az LMP 4 százalékkal várhatóan nem került be az EP-be – közölte Mráz Ágoston Sámuel.

19.30 Az MSZP és a Párbeszéd a szocialistákhoz köthető Villányi úti konferencia-központban várja az eredményeket. Az újságírók és televíziós stábok a földszinti aulában, illetve az abból nyíló könyvtárteremben dolgozhatnak, míg a politikusok alapvetően elszeparálva, az első emeleten vannak. Este hét óra után nem sokkal futott be Ujhelyi István, a közös lista második helyezettje, de más szocialista és párbeszédes politikusok is egymás után érkeznek az eredményváróra. Lehetett már látni Bihal Dávidot, az MSZP elnökségi tagját, illetve a Párbeszéd részéről Barabás Richárdot. A tervek szerint az este 11 órakor bejelentett hivatalos eredményeket követően áll majd színpadra Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, Ujhelyi István, illetve a párbeszédes Jávor Benedek, akinek kijutása az Európai Parlamentbe az előzetes felmérések alapján igencsak kétséges. Addig is a sajtó munkatársait pogácsa, aprósütemény, víz és kávé várja. (Katona Mariann)

19.24 10-15 százalékkal volt magasabb a részvétel, mint ami várható volt – mondta el a Magyar Hangnak Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom szóvivője. A politikus azonban mégis bízik abban, hogy a magas részvétel nem lesz gátja annak, hogy a Momentum is szerezzen mandátumot. Ami a mozgósítást illeti, Hajnal jelezte: nekik nincs Kubatov-listájuk, most viszont inkább az a kérdés, mennyire sikerült a fiatalokat mobilizálni. (Majláth Ronald)

19:21 Hidvéghi Balázs, a Fidesz szóvivője az ATV kérdésére azt mondta, nagyon örülnek a magas részvételnek. Szerinte ez azt mutatja hogy a magyar demokrácia jó állapotban van. „Mi optimisták vagyunk, azt érzékeltük a kampányban, hogy nagyon sokan támogatták Orbán Viktor programját” – mondta.

19:14 Az NVI 7 órakor megkezdte az irodához érkezett csaknem 40 ezer levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését. Szkennelésre – a kézi számolást megelőzően – azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják. Levélben a sem magyarországi, sem más uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok szavazhattak az EP-listákra. Az NVI kedd óta a beérkező levélcsomagok külső borítékját bontotta fel és ellenőrizte a szavazási iratok érvényességét. Az NVI 43 ezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel, ebből több mint 39 ezer volt érvényes. Ezeknek a szavazatot tartalmazó lezárt borítékjainak a felbontásával megvárták a vasárnap este 7 órát. Vasárnap reggelig összesen 54 ezer levélszavazatot adtak le az arra jogosultak, és valamennyi szavazási iratát ellenőrizni tudta vasárnap estére az NVI. Összesen 115 ezer levélben szavazót vett fel a névjegyzékbe az NVI.

19:00 Lezárult a szavazás. Az NVI közlése szerint fél órával az urnazárás előtt a választási részvétel 41,74 százalékos volt. Budapesten a jogosultak 49,76 százaléka (653 403 választó) járult az urnákhoz.

18:58 Rendben folyik a szavazás az Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta az MTI híre szerint Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a Nemzeti Választási Bizottság vasárnapi ülésén. Mint kifejtette, 8 008 353-an jogosultak részt venni a választáson, 97 618-an szavazhatnak átjelentkezéssel, 20 291-en külképviseleten, 115 325-en pedig levélben. 17 óráig a választásra jogosultak 37,06 százaléka szavazott, ami magasabb, mint a 2014-es választáson, akkor 24,06 százalék volt. Hozzátette: nagyon kevés rendkívüli esemény volt eddig. Több helyről jelezték, hogy az NVI által hívott nemzetközi megfigyelők is járják a szavazóköröket. Az NVI 33 nemzetközi megfigyelőt vett nyilvántartásba. Az NVI elnöke elmondta azt is, hogy a XI., XIV., IX. és VIII. kerületben volt sok átjelentkező, de a választási irodák tájékoztatása szerint rendben, gyorsan történik az átjelentkezők szavazása. 

18.55 Magabiztosan nyerte az európai parlamenti választást a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) Ausztriában – derül ki az első becslésből. Az ÖVP a szavazatok 34,5 százalékára számíthat. Az ibizai videóbotrányba belebukó Heinz-Christian Strache alkancellár pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) csak a harmadik helyre futhat be, a felmérés szerint 17,5 százalékot kaphat. Részletek itt.

18:52 Betelepült az egyik legnagyobb hírügynökség, az AFP videós stábja abba belső-ferencvárosi szavazókörbe, ahol kollégánk szavazóbiztosként dolgozik, így az egész világon élőben láthatják, ahogy ott számolják a szavazatokat. 

18:21 Kelemen Hunor szerint a romániai magyar többségű településeken elmarad a részvétel az országos átlagtól, ezért a politikus arra buzdított, hogy mindenki vegyen részt az európai parlamenti választásokon. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI-nek vasárnap délután elmondta: a szövetség belső rendszerén keresztül folyamatosan kapják a részvételi adatokat, és ezek azt jelzik, hogy a magyar többségű településeken elmarad a részvétel az Országos Választási Iroda által publikált országos adatoktól. Azt is megemlítette, hogy felvidéki magyar politikusoktól tudja, hogy „náluk is rezeg a léc, és inkább az öt százalékos küszöb alatt vannak, mint fölötte”. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen hangunk Brüsszelben, és az erdélyi magyarok kimaradjanak az Európai Parlamentből. Ezért mindenkit arra biztatunk, hogy az utolsó órákban menjenek el szavazni!” - jelentette ki a politikus. A Maszol.ro portálon közölt adatok szerint a 16 órás országos átlagos részvétel 32 százalékos volt Romániában, míg az RMDSZ által végzett mérések szerint a magyar részvétel 30,8 százalékos lehetett. A 85 százalékban magyarok által lakta Hargita megyében a részvétel 3,8 százalékkal maradt el az országostól.

18:04 Kutya harapott meg egy szavazatszámláló bizottsági tagot Vecsésen délután. A két bizottsági tag mozgóurnával érkezett egy házhoz. Már távozóban voltak, amikor egyikre rárontott az udvaron szabadon szaladgáló eb. A harapást követően a bizottsági tagok a mozgóurnát és az igénylők jegyzékét is sértetlenül visszaszállították. A sérült tagot orvosi ügyeletre szállították. A Helyi Választási Iroda póttagot mozgósított, így biztosított a mozgóurnás szavazás Vecsés érintett körzetében.

17:37 A Nemzeti Választási Iroda közlése szerint 17 óráig a szavazásra jogosultak 37,06 százaléka adta le voksát. 2,91 millió ember járult az urnákhoz. A részvétel már most meghaladta a legutóbbi EP-választások eredményét: 2009-ben a választópolgárok 34,9, 2014-ben 27,6 százaléka élt a voksolás lehetőségével. Akkor a 17 óráig a szavazásra jogosultak 30, illetve 24 százaléka jelent meg a szavazókörökben.

17:33 Délután ötre meghaladta a részvétel az ötven százalékot abban a belső-ferencvárosi szavazókörben, ahol kollégánk szavazóbiztosként dolgozik. Két olyan fiatal is részt vett a nap folyamán a voksoláson, akik életükben először szavaztak – ők nemzeti színű karkötőt kaptak ajándékba. 

17:18 Ötvennégyezer levélszavazat már visszaérkezett a Nemzeti Választási Irodához, ebből 43 ezernek az azonosító nyilatkozatát már ellenőrizték – mondta az NVI elnöke az MTI-nek vasárnap. Pálffy Ilona felidézte: a sem Magyarországon, sem más uniós országban lakcímmel nem rendelkező magyar választópolgárok levélben szavazhatnak az Európai Parlament magyar tagjainak választásán, ha május 2-áig felvetették magukat a névjegyzékbe, ezt összesen több mint 115 ezren tették meg. 

16:50 A győri fideszes polgármester, Borkai Zsolt Facebook-videóban igyekezett cáfolni, hogy közük lenne a győri MSZP-s plakátok letépkedéséhez. Az MSZP aktivistái jelentették be korábban, hogy tetten érték a fideszeseket, amint a hirdetéseiket lovasítják meg. A tetten értek azt mondták, felsőbb utasításra cselekszenek. „Az MSZP pontosan tudja, hogy semmi közöm a dologhoz, és az ilyen dolog teljesen elítélendő. Sportolóként annak idején nagyon sok csatában vettem részt, és kizárólag a maga teljesítményével volt képes arra az ember, hogy győzelmet arasson” – mondta Borkai. Jó hírnév megsértése miatt hétfőn feljelentést fog tenni állítása szerint.

16:42 A Momentum Mozgalom közleményben számolt be róla, hogy dél körül a párt egy szavazatszámlálója mozgóurnát vitt a Belgrád rakparti idősek otthonába. Útjára a Fidesz által delegált szavazatszámláló kísérte el. A szavazás során viszont utóbbi és az otthon vezetője bent kívántak maradni a teremben, amit a momentumos szabálytalannak nevezett. Erről jegyzőkönyvet is készített, amit viszont a fideszes delegált összegyűrt. A Momentum rendőrt hívott, a párt jogászai vizsgálják az esetet. Az esetről egyébként egy videó is kikerült, amit a Youtube-ra az Úgytudjuk töltött fel.

16:19 Svédországban is rekordmagas részvételi eredménnyel számolhatunk. A Svéd Választási Hatóság szerint míg öt éve 17,2 százaléknál jártunk ilyenkor, addig most ez már 20,3 százalék. Németországban 14 óráig 29,4 százalék ment el, míg 2014-ben csak 25,6, 2009-ben pedig csupán 20,2 százalék szavazott. Észtországban helyi idő szerint délután négyig 34 százalék voksolt (300 228 fő), miközben öt éve 31,48 százaléknyian (284 224 fő) vettek részt. Dániában ez a két szám 37,6, illetve 30,2 százalék. Bulgáriában viszont a 13 órás adatok visszaesésről tanúskodtak: 15,47 százaléknyian mentek csak el a 2014-es 19,05 százalékhoz képest. Romániában viszont jelentősen megnőtt az érdeklődés délután négyig. A 31,42 százalékhoz képest a 2014-es 18,41 százalék sehol sem volt. És nézzük még a spanyol számokat délután kettőig:
2019 – 34,02 százalék, 2014 – 23,87 százalék, 2009 – 24,11 százalék.

16:09 Jakab Péter szerint minden rendszer egyvalamiből ért, az erőből, a választás tétje pedig az is, hogy meg akarjuk-e itthon buktatni az Orbán-rendszert. A Jobbik EP-képviselőjelöltje vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, ha pártja rosszul szerepel, akkor a Fidesz „kivégzi” a Jobbikot és az ellenzéket. Elmondása szerint csak hozzá tízes nagyságrendben jutottak el olyan információk, hogy nyomortelepeken, cigánytelepeken élelmiszercsomaggal vagy készpénzzel bírják rá az embereket a voksolásra. Jakab szerint a magyar emberek olyan jövőt érdemelnek, ahol a minőségi munkáért minőségi bér, a lopásért pedig börtön jár, míg a migrációt nem plakátokkal, hanem határőrséggel oldják meg. Jakab megszólalásáról az MTI tudósított.

15:53 A fővárosban 15 óráig a szavazásra jogosultak 36,89 százaléka, tehát 484 377 fő jelent meg. A megyei bontásban ezúttal már Vas a legerősebb 33,14 százalékkal, illetve 68 022 szavazóval. Pest megye 15 órakor 31,36, míg Veszprém 31,93 százaléknál jár. Szabolcsban 25,93 százaléknyian (116 376 fő) mentek el, így most már Hajdú-Bihar a sereghajtó a 25,9 százalékkal. (Ez a megye esetében 111 025 szavazót jelent.)

15:49 Döme Zsuzsanna egy raszta hajú barátnője társaságában szavazott. Arról az MTI nem számolt be, a Kétfarkú Kutya Párt listavezetője mondott-e utána valami vicceset.

Budapest, 2019. május 26. Döme Zsuzsanna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) EP-listavezetője (k) leadja szavazatát az európai parlamenti (EP-) választáson a VII. kerületi McDaniel College-ban kialakított 29-es számú szavazókörben 2019. május 26-án. MTI/Mónus Márton

15:40 Az újabb rendkívüli esemény színhelye ezúttal a kazincbarcikai 16-os szavazókör. Egy választópolgár jelent meg a szavazóhelyiségben, viszont a névjegyzékben nem, csak a mozgóurnás listán szerepelt. Állítása szerint ilyet nem kért, és nem is érti, hogy került oda a neve. A szavazatszámláló bizottság elutasította őt, nevét a visszautasítottak jegyzékére vezették fel. Tájékoztatták, hogy a helyszínen nem tud szavazni, de mozgóurnával kimennek hozzá. (Választás.hu)

15:31 A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint 15 óráig a szavazásra jogosultak 30,52 százaléka járult az urnákhoz.

15:24 Egy társadalmi tanulmányt lehetne írni belőle, milyen körülmények között élnek azok, akik élnek a mozgóurnás szavazás lehetőségével – kezdi rövid beszámolóját kollégánk, aki a mai napon önkéntes szavazóbiztosként dolgozik egy belső-ferencvárosi szavazókörben. Délután kettő óra után nem sokkal ott a részvétel már átlépte a negyven százalékot. Elkezdtek megjelenni a fiatalok is, de még mindig vezet a 60 év fölötti korosztály. 

15:18 Rendben zajlik a választás Brüsszelben is, ahol a külképviseletek közül a legtöbben szavaznak. 1242-en kérték felvételüket a választói névjegyzékbe. Brüsszeli tudósítónk jelentése szerint Bolla Adrienn, a külképviseleti választási bizottság elnöke úgy nyilatkozott, már délig a jogosultak közel fele leadta a szavazatát. Torlódás, várakozás nincs.

A brüsszeli magyar külképviseleten a regisztráltak több mint fele már leadta voksát (Fotó: Magyar Hang/Arató László)

15:13 Trócsányi Lászlóval szemben Szijjártó Péter már nagyon is emlegette a migrációt vasárnapi nyilatkozatában, amiről az MTI számolt be. A külügyminiszter szerint ha nagy többsége lesz a „bevándorlás-ellenes álláspontnak”, akkor hétfő reggeltől az EU jövőjéről szóló vitákban „sokkal eredményesebben tudja a Fidesz–KDNP képviselni” álláspontját. Ez pedig az, hogy „egyedül nekünk van jogunk eldönteni, ki jöhet be az országba, és kikkel akarunk itt együtt élni.”

14:55 A szocialisták és a párbeszédesek is már elsősorban Jávor Benedek bejutásáért kampányolnak, ezért biztatnak az MSZP-Párbeszéd lista támogatására. Kunhalmi Ágnes szombat délután írta ki Facebook-oldalára, hogy szerinte „a pártok listavezetői jó eséllyel már kijutottak az EP-be, de Jávor Benedeknek még kell pár száz szavazat.” Az MSZP-s politikus szerint „nagyon pici kell már csak neki ahhoz, hogy újra kijusson az Európai Parlamentbe.” A párbeszédes Szabó Tímea már azt írta, több ismerősét, régi kollégáját „ambivalensen érinti, hogy Jávor egy listán van az MSZP-vel.” Szerinte ez „azonban a választási matek teljes félreértése. Minden kutatás szerint a szocik ugyanis zöld szavazatok nélkül is bejuttatnak 2 képviselőt. Ezért igazi tét csak egy van. Mellettük bejut-e az EP-be Magyarország legbefolyásosabb, legkeményebben dolgozó zöld képviselője, vagy nem.” Csáki Judit kommentjére, miszerint ott van Szanyi Tibor is, és ez „rossz árukapcsolás”, szemben a Momentummal, azt válaszolta: „Cseh Katkával nincs semmi baj (persze Jávor teljesítményével nem összehasonlítható), viszont az ALDE-val, ahova be akar ülni, nagyon is. Hogy lehet a 21. században a Monsanto és a dízellobbi érdekeit kiszolgálni? Mar minden fiatal ez ellen küzd, amikor pl. kimegy a klímatüntetésekre. Nekem ez rosszabb árukapcsolás, mint a Jávor-MSZP.”

14:52 Bár Borsodban viszonylag alacsony eddig a részvétel, a nagyvárosokat tekintve Miskolc az élre tört, 13 óráig pedig 26,26 százalék szavazott le. A legalább százezer lakosú települések között Győr a második 26,17 százalékkal, míg Pécs a harmadik 25,77-tel. A sor végén Nyíregyháza kullog 23,11 százalékkal.

14:35 A Mi Hazánk továbbra is a korai Jobbikra jellemző radikális, „cigánybűnözést” emlegető retorikával igyekszik kampányolni. A párt kampányfőnöke, Novák Előd vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy „országszerte tömegesen, szervezetten szállítják az analfabéta cigányokat szavazni.” Ahogy az MTI beszámolt róla, a korábbi jobbikos politikus szerint a buszos szállítás főként Miskolcon jellemző. Novák egy ezt bizonyító fényképet el is juttatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választási bizottsághoz. A politikus megismételte, hogy programjuk szerint alapfokú iskolai végzettséghez kötnék a választójogot. De vajon elég lesz-e ez a hang a jó eredményhez? A Jobbikból kiszakadt politikusok most először méretik meg magukat nagyobb választáson. Egy törökszentmiklósi erődemonstrációt is tartottak a héten, a „cigányterror-ellenes” rendezvényre mások ellen-demonstrációval válaszoltak. (Tudósításunk itt, riportunk a friss számban.) Toroczkait egyébként nemrég váratlanul törölték Facebookról, így rögtön regisztrált az orosz Vkontaktéra, de ott nem bizonyult eddig túl aktívnak.

Szeged, 2019. május 24.

Toroczkai László, a Mi Hazánk EP-listavezetõje, pártelnök a mozgalom szegedi kampányzáróján 2019. május 24-én.

MTI/Rosta Tibor

14:26 A Magyar Kétfarkú Kutya Párt titkos fegyverét, a tudatmódosító képet vetette be Facebookon. De vajon elég lesz-e ez a bejutáshoz? A kis pártok között a közvélemény-kutatók a Momentum és az LMP között látják a valódi versenyt, de akár a viccpárt is okozhat meglepetést. A tavalyi országgyűlési választáson az MKKP 99 414 szavazattal 1,73 százalékot ért el. Az év elején egyébként Kovács Gergely pártvezetővel is interjúztunk, ő pedig többek között azt mondta: „számunkra nem az a legfontosabb, hogy minél népszerűbbek legyünk, hanem hogy olyanokat csináljunk, amiket szeretünk, és esetleg még hasznuk is van.”

14:15 Orbán Viktor a Facebookon és Józsefvárosban is mozgósít. A délután közzétett videó szerint a kormányfő a józsefvárosi Fidesz-irodában járt, ahol pártaktivisták előtt azt mondta, változást nem a politikusok, hanem a választópolgárok tudnak elérni, most vagy legközelebb öt év múlva. „Ne szalasszuk el a lehetőséget” – tette hozzá. Orbán szavai szerint Brüsszelben kell változást elérni ahhoz, hogy Magyarországon is biztonságban érezhessük magunkat.

Brüsszelben kell változást elérni // We need change in Brussels!

Brüsszelben kell változást elérni // We need change in Brussels!

14:10 Ha már EP-ráhangoló interjúsorozatunkat említettük, ezeket a cikkeket itt találják: Szanyi Tibor (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Jávor Benedek (Párbeszéd), Cseh Katalin (Momentum), Vágó Gábor (LMP), Dobrev Klára (DK), Toroczkai László (Mi Hazánk), Döme Zsuzsanna (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), választási körinterjú Vágóval, Jávorral, Gyöngyösivel és Cseh Katalinnal.

14:00 Orbán Viktorhoz hasonlóan Trócsányi László is pozitív és optimista a várható eredményt illetően. Az igazságügyi miniszter is a XII. kerületben adta le szavazatát. Fontosnak nevezte, hogy Magyarországon és szerinte Európában is többen fognak elmenni választani, mint korábban. Érdekes ugyanakkor, hogy rövid nyilatkozatában, melyről az MTI számolt be, a migráció kérdését egy szóval sem említette. Trócsányi az EP-kampányban is visszafogottabb maradt, kampányfórumain például Charles de Gaulle-tól a fiatalok munkavállalásáig mindenről beszélt, de a migránsveszélyről kevésbé. Még nyilatkozott is röviden az Indexnek, de nagyinterjút már nem adott, ahogy lapunknak sem, pedig a többi listavezetőhöz hasonlóan vele is készítettünk volna.

Budapest, 2019. május 26. Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Fidesz–KDNP EP-listavezetõje a sajtó képviselõinek nyilatkozik, miután leadta szavazatát az európai parlamenti (EP) választáson a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskolában kialakított 36-os szavazókörben 2019. május 26-án. MTI/Máthé Zoltán

13:37 Megjöttek a 13 órás eredmények, ezidáig 24,01 százalék vett részt a választáson. Öt éve délután egyig 15,90, míg tíz éve 19,40 százalék ment el szavazni. A fővárosban továbbra is magasabb az arány, 29,06 százalék voksolt a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján. Ez 381 628 választót jelent. A megyék közt már nem Veszprém vezet, Pest megye van az élen 25,13 százalékkal. Veszprém megye 24,98 százalékon áll 71 467 szavazóval, míg a továbbra is sereghajtó Szabolcs 19,39 százaléknál tart, ott eddig 87 014 ember szavazott le.

13:33 Újabb rendkívüli esemény, ezúttal a pátyi 2-es szavazókörben. A Választás.hu szerint fél 11-kor az egyik állampolgár a pulóverét levette magáról, így láthatóvá vált az egyik párt kampánypólója. Ezt mindenkinek mutogatta a választóhelyiségben. A szavazólapot viszont vágóeszközzel szétvágta, és a maradékot tette borítékba. A bizottság megkérte, hogy inkább menjen el, aminek eleget tett.

13:22 A legkisebb szavazókörben is várják az állampolgárokat. Iborfián mindössze kilenc választópolgár él, szemben a tavalyi tízzel. Akkor az országgyűlési választáson bár tízen részt is vettek, de valójában a falu lakóinak csak 80 százaléka jelent meg, mert volt két átjelentkező is. Listán a Fidesz–KDNP hat, a Jobbik egy, illetve az MSZP-Párbeszéd is 1 szavazatot kapott. Egyéniben ugyanezek voltak az arányok a pártindulók között. A mostani EP-választáson 11 óráig a kilencből öt állampolgár jelent meg.

Iborfia, 2019. május 26.

A szavazatszámláló bizottság tagjai az európai parlamenti választáson a Zala megyei iborfiai faluházban kialakított szavazókörben 2019. május 26-án. A településen, ahol kilenc választópolgár él, található az ország legkisebb szavazóköre. Ezen a napon reggel 6 órakor megkezdõdött a magyarországi EP-választás, amelyen 10 277 szavazókörben valamivel kevesebb mint 7,9 millió választópolgárt várnak este 7 óráig.

MTI/Varga György

13:13 Szlovákia tegnap szavazott, ott már van eredmény: Čaputová pártja nyerte az EP-választást, a bejutási küszöbön az MKP, a Híd-Most leszerepelt. A Progresszív Szlovákia és a liberális-konzervatív SPOLU (Együtt – Polgári Demokrácia) pártszövetsége az elnökválasztás után immár az EP-választáson is a legerősebb politikai erővé váltak, a voksok 20,1 százalékát megszerezve. Az Azonnali.hu a Paraméter.sk-ra hivatkozva közölte: az elnökválasztáson Čaputová ellen már leszereplő Maroš Šefčovič szlovák EU-biztos pártja, a balközép Smer csupán 15,7 százalékot szerzett, vagyis a kormánypárt nagyon meggyengült az utóbbi időszakban. Az európai konzervatív pártcsaládban ülő gazdaságilag liberális, társadalmilag konzervatív Szabadság és Szolidaritás (SaS) 9,7 százalékot kapott, ugyanennyivel áll a jobbközép Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is. A magyar pártok közül a kormányon lévő Híd-Mostnak már nincs miért aggódnia: Bugár Béláék nagyon gyengén szerepeltek, csupán 2,6 százalékot kaptak. Az Orbánékkal szoros viszonyt ápoló Magyar Közösség Pártja számára viszont még van tétje a választásnak: Csáky Pálék épp a bejutási küszöbön egyensúlyoznak, vagyis a kiesésük ugyanúgy benne van a pakliban, mint az, hogy mégis lesz felvidéki magyar képviselő az Európai Parlamentben 2019 és 2024 között.

13:01 Cseh Katalin, a Momentum listavezetője is leadta délelőtt a szavazatát. Pártjának ez az első európai parlamenti választása, de a tavalyi országgyűlési választáson már megmérette magát. Akkor a Momentum országos listája 175 229 szavazattal 3,06 százalékot ért el. Most több közvélemény-kutatás is arra jutott, hogy a pártnak van esélye bejutnia. Igaz, a magas részvétel ennek nem feltétlenül kedvez. Facebook-oldalán közzétett videójában Cseh Katalin azt kérte, „válasszatok egy olyan Európa-párti alternatívát, ami megoldást tud kínálni a jövő problémáira. (...) Megteszünk mindent azért, hogy egy hiteles, Európa-párti, korrupcióellenes alternatívát kínáljunk.” Friss lapszámunkban egyébként nem szokványos körinterjút készítettünk a Momentum, illetve az LMP, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd jelöltjeivel. Ezt itt olvashatják.

Budapest, 2019. május 26.

Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetõje kilép a szavazófülkébõl, mielõtt leadja szavazatát az európai parlamenti választáson a fõváros II. kerületében az Újlaki Általános Iskolában kialakított 6-os számú szavazókörben 2019. május 26-án.

MTI/Illyés Tibor

12:55 A látássérült emberek Braille-írással ellátott sablonon adhatják le szavazataikat, írja az MTI. Ilyen sablon viszont csak ott áll rendelkezésre, ahol legalább egy választópolgár május 17-én 16 óráig igényelte azt. A Nemzeti Választási Iroda szerint ezt 148-an tették meg. „A Braille-szavazósablon olyan kartontasak, amely a szavazólap szövegét tartalmazza, és azokon a helyeken, ahol a szavazólapon a szavazásra szolgáló körök vannak, ki van vágva. A szavazólapot a szavazatszámláló bizottság becsúsztatja a sablonba, oly módon, hogy a sablon kivágásai sorban illeszkedjenek a szavazólapon feltüntetett, a szavazat elhelyezésére szolgáló körökhöz” – olvasható az állami hírügynökség cikkében.

12:50 Kökényen az egyik szavazókorú állampolgár a kiskorú gyerekeit is bevitte a fülkébe, amit az egyik delegált tag sérelmezett. A bizottság a kérdést szavazásra bocsátotta, és arra jutott a Választás.hu híre alapján, hogy ez nem sérti a szavazás jogszerűségét. A jegyzőkönyvet a delegált tag kérésére kiállították.

12:45 A szavazóköri divatra eddig nem fordítottunk túl nagy figyelmet, de a nemesvámosi római kori hagyományőrzők mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Nemesvámos, 2019. május 26.

A Colonia Rostallo Kulturális és Hadtörténeti Alapítvány római kori hagyományõrzõ tagjai az európai parlamenti választáson a nemesvámosi polgármesteri hivatalban kialakított szavazókörben 2019. május 26-án.

MTI/Varga György

12:40 Így adta le szavazatát Áder János köztársasági elnök.

Budapest, 2019. május 26.

Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita, miután leadta szavazatát az európai parlamenti választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. május 26-án.

MTI/Koszticsák Szilárd

12:27 Ahogy az Index írja, Szegeden sem igazán tudja tartani a Fidesz, hogy nem szabad kampányolni a szavazókörök közelében. Korábban beszámoltunk a Pethő Sándor utcai esetről, ehhez hasonlóan pedig Csongrád megyeszékhelyén a 315-ös választókerület közelében látható egy kampányplakát.

12:12 Gyöngyösi Márton szavazott. A Jobbik EP-listavezetője Nagykovácsiban voksolt, a választást pedig sorsdöntőnek nevezte. Az MTI szerint kijelentette, azt döntjük el, hogy Magyarország az EU tagja maradjon-e, és ott teljes hatékonysággal tudja-e képviselni nemzeti érdekeinket. Az ellenzéki politikus örömét fejezte ki a magas választási részvétel miatt. Beszélt arról is, hogy a Jobbik szintén elutasítja a migrációt, ehhez viszont vissza kell állítani a határőrséget, valamint át kell világítani a letelepedési kötvénnyel és más módon Magyarországra érkezetteket, de még a nyugatra távozottak helyére érkező „migránsmunkásokat” is. Gyöngyösi azt is csodának nevezte, hogy a számvevőszéki bírságok, illetve a Fidesz „propagandagépezete” ellenére pártja megmaradt. Azt reméli, az öt évvel ezelőttihez hasonlóan 3 mandátumot szereznek, az ennél kevesebbet pedig kudarcként élné meg.

Nagykovácsi, 2019. május 26.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetõje felesége, Ágnes és fiuk, Huba társaságában leadja szavazatát az európai parlamenti választáson a Nagykovácsi Általános Iskolában kialakított 6-os számú szavazókörben 2019. május 26-án.

MTI/Kovács Tamás

12:00 Délben lejárt a határidő a mozgóurna igénylésére, ezt követően indulnak el a szavazókörök munkatársai összegyűjteni a mozgásukban akadályozott szavazásra jogosultak voksait. Az urnát vivők között egy kormánypárti és egy ellenzéki delegáltnak is lennie kell.

11:40 A fővárosban magasabb a részvétel, mint országosan. Eddig 18,66 százalék, azaz 245 061 választópolgár ment szavazni. A megyéket tekintve Veszprémben a legmagasabb, 18,43 százalékos (52737 szavazó) a részvétel, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben a maga 13,5 százalékával. Ez 60 578 embert jelent.

11:35 Megérkeztek a 11 órás részvételi adatok. Az NVI honlapja szerint eddig 17,16 százalék kereste fel szavazókörét. 2014-ben ez mindössze 11,53, míg 2009-ben 13,77 százalék volt. A tavalyi parlamenti választáson 11-ig 29,93 százalék voksolt. Akkor sokan azt feltételezték, hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvez, de épp az ellenkezője bizonyosodott be. Most az elemzők szerint a magas részvétel csak még jelentősebb fideszes győzelmet hozhat, és a kisebb pártoknak is nehezebb lehet elérniük az öt százalékot.

11:31 Így szavazott Vágó Gábor. Az LMP listavezetője az MTI híre szerint mindenkit szavazásra buzdított, akinek van véleménye a klímaváltozásról, és arról, „hogyan szabadítható meg az Európai Parlament a nagyvállalatok uralmától.” A politikus a II. kerület egyik szavazókörében voksolt. Szerinte akinek van véleménye, de mégsem megy el, az „magára vessen a következő öt évben.” Az MTI úgy tudósított, Vágó párjával és a kutyájával érkezett szavazni.

Budapest, 2019. május 26.

Vágó Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) EP-listavezetõje párjával szavaz az európai parlamenti (EP) választáson a fõvárosban, a II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban kialakított 11-es szavazókörben 2019. május 26-án.

MTI/Szigetváry Zsolt

11:27 Munkatársunk jelenti, hogy a csepeli szavazókörben átjelentkezőként egyáltalán nem kellett várnia, hamar sorra került, két perc alatt tudott szavazni. Tavaly ugyanitt egy-két órát kellett várakozni. Tehát akik a nagy soroktól tartva maradnának inkább otthon, nyugodtan menjenek voksolni.

11:20 Rossz helyre irányíthat több szavazókörben is az NVI honlapja. A veszprémi DK-s politikus, Katanics Sándor osztotta meg Facebook-oldalán, hogy beírta a lakcímét, a Választás.hu pedig a régi, változatlan helyen dobta ki a kádártai szavazókört. „Vélhetően így tudták ezt a Fidesz kampánygurui is, mert az óvoda elé pakolták ki a plakátjaikat már vagy egy hete. Közben pedig a delegáltjaink új helyszínre, a Vasút utcai Faluházba kellett, hogy menjenek ma reggel, ügyelni a választás tisztaságára. A kádártaiak jó része vélhetően nem tudja, hol kell szavazni. Majd csak megtalálják, gondolja az NVI. Mindenesetre a sok milliárdból korszerűsített honlap rossz helyet mutat” – írta Katanics. Egyébként Veszprém volt országgyűlési képviselője, Kész Zoltán is a szavazókörénél szembesült azzal, hogy az elköltözött, a Választás.hu-n pedig elsőre nem működött a funkció, amivel a valódi helyre rákereshetett.

11:00 Ujhelyi István szerint két ellenzéki szavazóköri biztost is hazaküldtek, így nőhet a csalás veszélye. Az MSZP EP-képviselőjelöltje az Indexnek számolt be róla, hogy a berettyóújfalui egyes szavazókörben azért kértek fel távozásra egy iskolaigazgatót, mert a zakója alatt piros inget viselt. Az MSZP bejelentéssel élt emiatt. Sopronban pedig Ujhelyi szerint minden indoklás nélkül küldték el az ellenzék biztosát. Az MSZP az ő esetében már intézkedett, hogy újra ott lehessen a számlálók között.

10:55 Így szavazott Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc.

Budapest, 2019. május 26.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetõje (b) és férje, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (j2) az európai parlamenti választáson az Áldás Utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben 2019. május 26-án. (Mellettük gyermekeik, Anna (b2) és Tamás (j).

MTI/Mohai Balázs

10:37 A bevándorlást meg kell állítani – üzeni egy fideszes tábla az egyik szavazókör előtt. A posztoló azt kéri, mindenki jelentse, aki ilyet tapasztal. Eközben még őt akarják feljelenteni a fideszesek, állítja. Kerestük, hogy melyik szavazókörről van szó, amennyiben válaszol, frissítjük bejegyzésünket. Frissítés: Úgy tudjuk, egy terézvárosi szavazókörről van szó. A táblát azóta eltávolították, ami miatt az öntudatos állampolgárt a szavazókör fideszes elnöke fenyegette meg szankciókkal. Frissítés 2.: Elértük a poszt közzétevőjét, aki elmondta, hogy a Pethő Sándor utcai szavazókörnél történt. A hirdetések már nincsenek kinn, miután levágta őket, ami miatt elmondása szerint a fideszesek jelentették őt. Úgy látja, „ettől az évtől csak kihelyezett fatáblákon lehetne plakátolni”, így elhelyezni „sem lett volna szabad őket.” A Számoljuk együtt oldal ugyanakkor azt írta: „Sajnos, a kampánycsend már csak a szavazás napjára érvényes. Ami kihelyezésre került tegnap éjfélig, ott maradhat, nagyjából ez a válasz várható a Helyi Választási Bizottságokhoz beadott kifogásokra.” Kampányolni egyébként ma is lehet, ez alól csupán a szavazókörök 150 méteres környéke jelent kivételt. Általános kampánycsend nincs. Választási gyűlést viszont ma nem lehet tartani.

10:32 Szavazásra és megosztásra buzdít a Facebook.

10:27 Egy ferencvárosi szavazókörből – Néha kisebb sor alakul ki a szavazókörben, máskor hosszú percekig nincs senki. A szavazóbiztosok is félálomban beszélgetnek. Minek ennyi párt, mondja az egyik önkormányzati delegált. A jegyzőkönyvvezető rászól, ne beszéljenek a pártokról, maradjanak a családi híreknél. Fél tízkor megérkezik az első elsőszavazó, nagy az öröm, kap egy piros-fehér-zöld karkötőt. Egyébként főleg idősek jönnek szavazni, már ketten is le kellett üljenek a szavazóhelyiségben, annyira kimerültek. Az egyik ülve szavazott, a másik csak pihent kicsit, aztán bement a fülkébe. Ketten szóltak, hogy a hozzátartozójuk nem tud jönni, mozgóurnát kérnek. Adtunk nekik kérelmet, ezt délig kell visszahozniuk a szavazókörbe. Nálunk reggel tízig a szavazásra jogosultak 15 százaléka voksolt.

10:20 Dobrev Klára az Áldás Utcai Általános Iskolában, Fekete-Győr András pedig a Bem téri Gondozási Központban adta le szavazatát. A Momentum elnöke az Index szerint magas, 45-50 százalékos részvételre számít, így úgy kalkulál, hogy 200 ezer szavazatra lesz szüksége pártjának. „Pozitív vagyok és optimista, persze fáradt is” – jelentette ki. Dobrev Klára eközben arról beszélt, hogy leginkább a Demokratikus Koalíciónak van esélye egy helyet elvennie a Fidesztől.

10:14 Két rosszullét is történt a reggeli szavazás során a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közlése szerint. Tápiószőlősön a szavazatszámláló bizottság elnöke lett rosszul, végül a jegyzőkönyvvezető hívta az ügyeletet. A orvos javaslatára az elnök hazament, póttag kezdte meg a munkáját. Salgótarjánban egy választópolgár lett rosszul a szavazóhelyiségben, őt mentő szállította el.

10:00 Békés a legöntudatosabb, Szabolcs elmaradt a megyei bontás alapján. Igaz, utóbbi megyében így is többen szavaztak eddig. A 9 órás adatok szerint a békésiek 8,83 százaléka, azaz 25 084 szavazó jelent meg eddig. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont csak 6,27 százalék, ami így is 28 141 embert jelent. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vannak még 7 százalék alatt a számok, ott a 6,49-hez 34 245 szavazó társul.

9:50 A részvétel és az esélyek tekintetében is több, mint bizakodó Orbán Viktor. A miniszterelnök szavazata leadása után nyilatkozott a helyszínen megjelent újságíróknak a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában. A kormányfő az MTI szerint úgy érzi, a migrációs válság következtében szavaznak most többen, mint korábban. Úgy látja továbbá, hogy ez egy a magyar belpolitikát is meghatározó voksolás lesz. „Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el” – mondta.

9:35 Megérkeztek az újabb részvételi adatok, 9 óráig 7,78 százalék járult az urnák elé. A hét órakor érkező számokhoz hasonlóan most is sikerült megugrani az öt és tíz évvel ezelőtti eredményt. 2014-ben 9-ig csupán 5,25 százalék, míg 2009-ben 6,03 százalék szavazott le. A tavalyi országgyűlési választáshoz képest viszont most alacsonyabb az érdeklődés, bár ez borítékolható volt. Akkor délelőtt 9-ig 13,17 százalék voksolt már.

9:00: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke 9 órakor adta le szavazatát, felesége kíséretében.

8:55: 2014-ben 27,64 százalékos volt a végleges részvétel, 2009-ben 34,9, 2004-ben pedig 38,5. A közvélemény-kutatások szerint ma a korábbiaknál többen fognak szavazni. A várható végeredményről Flaszter című műsorunkban beszélgetett Pulai András és Ember Zoltán Levente.

8:10: Egy ferencvárosi szavazókörből – 8 órakor öt százalékos a részvétel itt. Egyébként nyolctagú a szavazatszámláló bizottság: három választott tag és egy jegyzőkönyv vezető mellett a kormánypárt küldött két delegáltat, és – velem együtt – két embere van az összes többi pártnak. 

Egy szavazatszámláló naplójából | Magyar Hang

8:00: Mint szombaton megírtuk, extra rendőröket vezényeltek a záhonyi határátkelőhöz. A rendőrség kérdésünkre azt válaszolta, hogy erre egy határellenőrzést gyorsító pilot program keretében került sor, és semmi köze a választásokhoz. Amikor azonban visszakérdeztünk hogy mikor kezdődött és meddig tart ez a program, már azt válaszolták, hogy nem kívánnak további információt nyújtani. Részletek itt!

7:53: Megjött az első magyar részvételi adat, 7 órakor 1,48 százalékos volt (a fővárosban 1,4, Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb, 1,71, Jász-Nagykun-Szolnokban 1,69). A 2004-es EP-választáson 0,9 százalékos volt ekkor, 2009-ben 1,07, 2014-ben pedig 0,96. A tavalyi országgyűlési választáson 2,24. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után érhetők el az NVI honlapján.

7:49: Miután az utóbbi három nap során Csehországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Írországban, Lettországban, Máltán, illetve Szlovákiában már leadhatták szavazatukat a választópolgárok, vasárnap reggel – Magyarországgal együtt – 21 tagállamban nyíltak meg a szavazóhelyiségek. Az urnák a legtöbb EU-tagországban reggel 6 vagy 7 órakor nyíltak meg, és legkorábban Luxemburgban zárnak, 14 órakor. Kötelező a voksolás Belgiumban, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban. (MTI)

7:35: Egy ferencvárosi szavazókörből – Reggel hétig hét ember szavazott itt, ez kicsit magasabb, mint egy százalékos részvételt jelent. Az önkormányzat küldött szendvicset, mignont a szavazóbiztosoknak, van kétféle víz és kávé – utóbbit magunknak kell főzni egy vadonatúj szarvasi kávéfőzővel (érdekesség, hogy a gyár nemrég zárt be). Hét órakor futár érkezik, a szavazókör két fideszes delegáltjának külön hoz vizet és szendvicseket. 

Válasszunk okosan! | Magyar Hang

7:34: Valamennyi szavazókör rendben megnyílt, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel fél 7-kor az MTI-vel. Mucsi Tamás elmondta: néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett, de erről soron kívül intézkedtek.

6:25: Az Európai Parlament este 6 órától közli az EP-választás eredményeinek becslését a tagállamokban elérhető exit pollok, illetve korábban készült közvélemény-kutatások alapján, negyed 9-től pedig ezek alapján becsléseket közöl az új EP mandátumeloszlásáról. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15-kor adják ki. Az eredmények közlésével meg kell várni, hogy este 11 órakor bezárjanak az olaszországi szavazóhelyiségek is.

EP-választási körinterjú a véghajrában - kicsit másként | Magyar Hang

6:20: Egy ferencvárosi szavazókörből jelenti kollégánk, aki szavazatszámlálónak jelentkezett – Fel hattól kezdődik a műszak, kiragasztjuk a tájékoztató plakátokat és a szavazóköri információkat. Kikötözöm a tollakat a szavazófülkékben – a tapasztalt szavazóbiztos kollégák szerint ezt napközben többször kell majd pótolni, mert a polgárok előszeretettel viszik haza emlékbe. A teljes beszámolót itt olvashatja.

6:00: Országszerte megnyíltak a szavazókörök.