A szavazók azokat büntették az EP-választáson, akiknek nem volt azonosítható vezetőjük, egyértelmű identitásuk, érthető mondanivalójuk és, talán ez a legfontosabb ma, világos, megbízható ellenzéki karakterük – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában Török Gábor. Az ismert politológus, egyetemi docens szerint a csalódott ellenzéki szavazók jelentős része a Momentumban szeretné látni a reményt, most rajtuk a sor. (Az interjú eredetileg a Magyar Hang május 31-i számában jelent meg.)
– Az EP-választás éjszakáján ön kitett a Facebook-oldalára egy kis jegyzetet, amelyen az Orbán- és az akkori Gyurcsány-párt 2006-os parlamenti, valamint a mostani eredményei szerepeltek. Ezt írta hozzá: „Magyar politika, 2006–2019 – Jó éjszakát kívánok mindenkinek!” Kezdődik az időutazás?
– Egy európai parlamenti választás eredményéből nyilván túlzás lenne messzemenő következtetéseket levonni, emlékezzünk csak arra, hogy öt évvel ezelőtt például meglepően jól szerepelt az Együtt, amely azóta már a politikai temetőben nyugszik. Mégis érdekes az a mintázat, amelyet a mostani választás mutat. Mintha a megszűnőben lévő centrális erőtér helyén valami olyasmi bontakozna ki, amit már jól ismerünk: a kétezres éveket jellemző kétosztatú tér. Nyilván lényegesen aszimmetrikusabb formában, jelentős Fidesz-dominancia mellett, de hasonlóan, hasonló törésvonalak, beszédmódok és témák mentén. Talán nem túl nagy bátorság a DK-ban felfedezni a szocialisták, a Momentumban pedig a szabad demokraták utódjait, akik ha tovább erősödnek, és uralni tudják a baloldalt, valóban visszaállíthatják a magyar politikát korábban meghatározó bal-jobb világot.
– A számok alapján a Fidesz győzelme egyértelmű, mégsem tűnt felhőtlennek köreikben az öröm: több mandátumot vártak. A színfalak mögött kudarcként élhetik meg az eredményt, annyira magasra tették a lécet?
– Valóban, magam is azt tapasztaltam, hogy a kormányoldalon ennél magasabb számok röpködtek, a Nézőpont is 56 százalékot jelentett az utolsó felmérésében, és a politikusok sem tartották elképzelhetetlennek, hogy a 2009-es 56,4 százalék közelébe jusson a Fidesz. Ugyanakkor egy ekkora fölénnyel megnyert választás után szerintem nem lehet csalódottságról beszélni, belpolitikai szempontból semmiképpen. Ha valami miatt fájhat a Fidesz feje, az legfeljebb csak a budapesti és a megyei jogú városi adatsor, amely azt mutatja, hogy e helyek jelentős részében lehet esélye az ellenzéknek ősszel. Leginkább pedig az európai erőtér miatt lehet ok keserűségre és aggodalomra a kormányoldalon.
– Az EP-választásokon mindig alacsonyabb a részvétel, ezzel együtt tény, hogy bár a kampányban látszólag mindent beleadott a Fidesz, jóval kevesebb embert tudott megmozgatni. Túl vannak a csúcson, vagy ez azért elhamarkodott megállapítás?
– Egy évvel ezelőtt, a hódmezővásárhelyi választás után azt éreztem, hogy lassú erjedés indulhat el a Fidesz szavazótáborában. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy tévedés volt: a tavalyi parlamenti választás után az idei voksolás is azt bizonyította, hogy a kormánypárti mobilizációs gépezet hatásosan működik.
Az EP-választások hazai történetében most volt a legmagasabb a részvételi arány, a Fidesz győzelme arányaiban erősebb, mint egy éve, szerintem ebből nem lehet kiolvasni semmilyen gyengülést vagy változást.
– Több mint három évvel ezelőtti beszélgetésünkön is azt mondta, Orbán számára a legnagyobb veszély a varázstalanodás és az idő, mivel az idő múlása elképesztő mértékben roncsol. A migránskérdést pedig nehezen fogja tudni napirenden tartani. Vagyis nem valószínű, hogy még két évig meg lehet őrizni annak látszatát, hogy itt a végveszély, a zombiapokalipszis – elfedve ezzel a valódi társadalmi problémákat. Hogy sikerülhetett mégis?
– Hosszú távon persze igazam lesz, hiszen az idő valóban minden politikus – és minden ember – legnagyobb ellensége, de itt is be kell látnom, hogy alábecsültem Orbán Viktor erejét. A Fidesz képes volt arra, amit velem együtt kevesen gondoltak volna: 2015 óta egyetlen téma köré tudja rendezni a politikai kommunikációját, és ezt olyan tudatosan, következetesen és olyan erőforrásokkal támogatva teszi, hogy a szavazótábora kérdés és kétely nélkül támogatja.
– Az elmúlt hónapokban az ellenzék sokat beszélt a mindent átszövő propagandáról, a sajtószabadság tiprásáról. Túl a szakmánk nehézségein, valóban a kormányzati médiahenger Orbán Viktor atomfegyvere?
– Nem, az atomfegyver egyértelműen maga Orbán Viktor, minden más csak segédeszköz ebben a politikai küzdelemben. Nyilván hatalmas segítség a Fidesznek a kiépített médiabirodalom és az a brutális erőforrástöbblet, amellyel a magyar politikában rendelkezik. Ugyanakkor látni kell, hogy amikor 2015 elején összeomlott a fideszes sajtóirányítás, és egy rövid ideig a kormányzati propaganda csak a közszolgálati csatornákra támaszkodhatott, a miniszterelnök akkor is képes volt uralni a magyar politikai napirendet. Ugyanezek az eszközök egy másik szereplő kezében szerintem sokkal kevesebbet érnének: bármit is gondoljunk a kormányfőről, politikai céljairól, azt nehezen lehet vitatni, hogy ő a Fidesz legnagyobb versenyelőnye.
– Folyton azt halljuk, hogy a rendszer demokratikus úton leválthatatlan, sőt néha még azt is, hogy az ellene szavazással sem szabad legitimálni a „rezsimet”. Számít meglepetésekre, előállhat bármiféle politikai átrendeződés a hatalmi szinten, vagy erre térjünk vissza 2030 után?
– Orbán Viktorral értek egyet: bármi megtörténhet. Ráadásul én továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar politika ugyan aszimmetrikussá vált, a Fidesz tudásban, tehetségben, tudatosságban és erőforrásokban is az ellenzék fölé tornyosul, ettől még nem élünk olyan diktatúrában, ahol nincs esélye a hatalomváltásnak.
A politikai teljesítmény szerintem többet számít, mint az amúgy fontos pénz, paripa és fegyver, és semmi sem akadályozza meg az ellenzéki szereplőket abban, hogy az előbbi terén egyszer csak felnőjenek a Fideszhez.
– Idén tavasszal beszélt ön a Magyar Narancsnak adott interjúban arról, hogy európai szinten nem jöttek be Orbán számításai, két szék között imbolyog, arccal a padló felé. Vagyis nem a tervei szerint alakultak a dolgok, még ha néhány gondolata meg is termékenyítette az európai politikát. Pedig hol volt még akkor a Strache-botrány! Május 26-a adatait ismerve Orbán eltaktikázta magát?
– Azt hiszem, itt valóban ez történt. Talán nem taktikai hibának nevezném, mert a miniszterelnök politikai mozgásából következett mindaz, ami történt: távolodás az Európai Néppárttól és egyre közelebbi kapcsolat Európa radikális jobboldali pártjaival.
Ha hibázott valamiben Orbán Viktor, az talán csak annyi, hogy rosszul mérte fel Nyugat-Európa politikai klímáját, működését. Azt remélte, hogy a migráció kérdése, amely nyilván azokban az országokban testközeli élmény, automatikusan a radikális jobboldal erősödéséhez, áttöréséhez fog vezetni. Ezt fejezte ki a „lázadás éve” – ha még emlékszünk erre. Ehhez képest más történt: a radikális jobboldalnál jelentősebb mértékben erősödtek a liberális és a zöld pártok, a migrációnál több helyen fontosabb kérdéssé vált például a szabadságjogok kérdése vagy a klímapolitika. Ez is jól mutatja, hogy ma már egy sikeres európai politikához nem elegendő a magyar néplélek ismerete, a közhelyeken és az asztali bölcsességeken túl többet kellene tudnunk más európai közösségek gondolkodásáról is.
– Meglepte az egyesült Európát hirdető DK előretörése? Vagy leírható logikai úton, ami történt?
– Az aránya meglepett, bár a tendenciát jól mutatták a kutatások. Szerintem amúgy most abban a kedvező helyzetben vagyunk, hogy viszonylag könnyen értelmezni tudjuk az ellenzéken belüli változásokat. A szavazók azokat büntették, akiknek nem volt azonosítható vezetőjük, egyértelmű identitásuk, érthető mondanivalójuk és – talán ez a legfontosabb ma – világos, megbízható ellenzéki karakterük. Mondjuk, az MSZP-nek egyik sem volt, a DK pedig mind a néggyel rendelkezett, nem csoda, hogy a baloldali szavazók inkább őket választották. Ugyanez igaz az LMP és a Momentum kapcsán is: előbbinek egyik sem volt, utóbbi lényegesen jobban állt mindegyikben. A választás legnagyobb vesztese, a Jobbik sem kivétel: az a párt, amelyik egy közel 20 százalékos választási eredményt képes hatalmas bukásnak értékelni, pártelnökét elveszteni, belső válságba süllyedni, nem nagyon csodálkozhat, ha legközelebb a 6 százalékot is alig ugorja meg.
– Jó előre megkezdődött az ellenzéki oldalon a felkészülés az őszi önkormányzati választásra, több településen az összefogás is körvonalazódott. A vasárnap esti eredmény boríthatja ezt, elveszítheti például a Jobbik az egri pozíciót, kérhet nagyobb beleszólást Budapesten a Momentum?
– Ezek mind megtörténhetnek, bár úgy gondolom, hogy akinek hosszú távú tervei vannak az ellenzéki oldalon, az tudja, hogy egyrészt az ellenzéken belüli erőviszonyok könnyen változhatnak, másrészt pedig többségi választási rendszerekben csak akkor van esély a győzelemre, ha nem egymás ellen politizálnak. Az ellenzék számára az önkormányzati választás kulcsfontosságú: ez az egyetlen esélye, hogy 2022-ig legalább valamennyire csökkenteni tudja a Fidesz erőforrásfölényét.
– A Fideszt, a DK-t és az MSZP–P-t a szavazni hajlandók mintegy 75 százaléka támogatta. Ehhez jön a Momentum majdnem 10 százaléka. Akik egyikből sem kérnek, azoknak marad az apátia? Nem létezik a Fidesszel szemben kritikus konzervatív réteg?
– Kritikus konzervatív réteg van, kritikus tömeg nincs. S ami leginkább nincs: kínálat. A politikában is igaz, hogy ami nem szerepel az étlapon, azt nem lehet rendelni. Szavazóként én is könnyebb helyzetben lennék, ha a jobboldalon választható alternatíva lenne egy mérsékelt konzervatív-liberális párt – nem a baloldal által annak nevezett, hanem valóban ebbe a világba tartozó politikai vezetőkkel. Ilyen azonban nincs, és nem is látszik, hogy honnan lehetne.
– A Momentum jó szériát fut csupán, vagy tényleg a jövő ígéretei ezek a fiatalok? Min múlik ez?
– Ez a választás valóban a Momentum momentuma volt: a csalódott ellenzéki szavazók egy jelentős része most bennük szeretné látni a reményt. Volt már korábban ebben a pozícióban az LMP, egy időben a fiatalok között a Jobbik, most a Momentumon a sor. Ügyes kampányt vittek, fiatal politikusaik vannak, a mondanivalójuk pedig egyelőre elég homályos ahhoz, hogy mindenki azt lássa bennük, amit éppen szeretne. Nyilván később ennyi már nem lesz elég.
– Három sikeres nőt is láttunk vasárnap a színpadon: Dobrev Klárát, Cseh Katalint, Donáth Annát. Eljött a „girl power” ideje, van jelentősége az ő női mivoltuknak az egyébként férfiak uralta hazai mezőnyben?
– Több helyen elmondtam már, hogy szerintem Magyarországon a férfiak világának három erős bástyája van: a foci, a szex és a politika. Ezeket a macsó világ uralja, gondolkodásban, nyelvezetben, viselkedésben, mindenben. Miután az első megváltoztatásán magam is aktívan dolgozom néhány éve, van már némi tapasztalatom arról, hogy mennyire nehéz a szereplőknek. Talán nem rossz példa egyébként, hogy Dobrev Klára mennyivel sikeresebb tudott lenni a férjénél.
– Megint önt idézem: „a jó kormányzásnak hosszú távon feltétele, hogy legyenek politikai ellenakaratok”. A közbeszéd nagyon eldurvult és leegyszerűsödött, ettől még lát formálódni olyan narratívát, stratégiát, amely egyszer érdemi versenytársa lehet az orbáni világnak?
– Amíg Orbán Viktor rendelkezik azzal a szupererővel, amellyel 2,5-3 millió szavazó gondolkodását és viselkedését jelentős mértékben befolyásolni tudja, az ellenzék legfeljebb annyit tehet, hogy a másik, körülbelül ugyanekkora, szavazótábort az eddigieknél lényegesen hatékonyabban gyűjti egybe a választásokon. Nyilván ez a varázs egyszer elvész, onnantól a magyar politikában új időszámítás következik majd. Hogy ez mikor lesz, arról mindenkinek lehet véleménye, de tudása senkinek sem.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/22. számában jelent meg, 2019. május 31-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/22. számban? Itt megnézheti!
