Puzsér: Októberben találkozunk!

Puzsér: Októberben találkozunk!

Puzsér Róbert

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lényegében biztosra vehető, hogy nem vesz részt az ellenzéki előválasztáson Puzsér Róbert. A publicista hétfő reggel ugyanis azt közölte Facebook-oldalán, hogy nem lesz benne ebben az általa bohózatnak nevezett megmérettetésben, hacsak nem változik meg számos dolog a kerületi jelöltségek elosztásától kezdve egészen az előválasztás technikai lebonyolításáig. Márpedig ő maga is tudja, hogy erre igen csekély az esély, hiszen már most egyfajta külső szemlélőként kellemes előválasztást kívánt „az ellenzéket daráló ellenzéknek”.

Ettől persze ő még nem lép vissza. – Októberben találkozunk – írta, egyértelművé téve azt is, hogy továbbra is el akar indulni Tarlós István főpolgármester ellen. Vagyis könnyen lehet, hogy idén ősszel három jelölt is lesz Budapest élére: a jelenleg regnáló Tarlós István, az ellenzéki előválasztás győztese, illetve Puzsér Róbert.

Puzsér Róbert részvétele az előválasztás második fordulójában már jó ideje inog. A tárgyalásokat ugyan elkezdte, de fel is függesztette abban a pillanatban, amikor a Momentum és a baloldal megnevezte közös fővárosi polgármesterjelöltjeit, mégpedig a publicistát támogató Jobbik és LMP nélkül. Ezután azt a feltételt szabta az előválasztáson való részvételéhez, hogy a balliberális tömb korrekt módon osztozzon az őt támogató pártokkal. Mindezt ráadásul úgy, hogy a tavalyi országgyűlési választás mellett a mostani uniós voksolás eredményét tekintette volna kiindulási alapnak. – Május 26-án a Jobbik törpepárttá zsugorodott, az LMP összeomlott, a korrekt alku feltételei így számukra rendkívül szerény mértékűre szűkültek: az EP-választás eredménye alapján alig jár nekik valami – összegezte a jelenlegi állást. Vagyis a korábban megszabott feltétele az érdemi helyekről nem tűnik túlságosan életszerűnek.

Itt

azért nem hagyta ki, hogy a baloldalt támadja. Gyalázatnak

nevezte, hogy a fővárosi kerületek 80 százalékában az MSZP és

a Demokratikus Koalíció állíthat jelöltet, miközben „az

ellenzéki szavazók fele nem hajlandó sem a DK-ra, sem az MSZP-re

szavazni”.

Puzsér Róbert másik feltétele az előválasztáson való részvételéhez az volt, hogy legyen lehetőség online szavazásra, ám – mint írta – a DK tárgyalói „olyan feltételeket állítanak a netes szavazás megnehezítésére, melyek a budapestiek nagyobb részét megfosztják annak lehetőségétől”. Ennek kapcsán csak annyit árult el, hogy napok telnének el a regisztráció és a voksolás között, ráadásul számtalan technikai részlet még mindig nem tisztázott. Hiába a bizonytalanság, Magyar György ügyvéd, az úgynevezett civil választási bizottság vezetője a napokban már bejelentette, hogy a héten elindul az előválasztás résztvevőinek az aláírásgyűjtés, a hónap végén pedig már győztes is lesz. Vagyis itt sem valószínű, hogy már érdemi változások lennének.

Korábban további feltételként szabta a publicista azt is, hogy egyeztessenek programot és alakítsanak ki egy Budapest-minimumot. Állítása szerint azonban a baloldal egyetlen olyan egyeztetésen sem jelent meg, amely a főváros jövőjéről szólnak. – Csakis a pozíció érdekli őket – írta.

Kerpel-Fronius Gábort jelöli a Momentum főpolgármesternek | Magyar Hang

A publikum számára eddig viszonylag ismeretlen momentumos politikus indulhat Budapesten a főpolgármesteri címért - közölte nem rég az Azonnali.hu. A Magyar Hang azt megtudta, kiről van szó. A jelölt neve: Kerpel-Fronius Gábor. Az Azonnali tehát nem túlzott akkor, amikor viszonylag ismeretlen jelöltről írt.

Az ellenzéki előválasztáson Puzsér Róbert nélkül egyelőre két indulóról tudni: az első fordulót már megnyerő és a baloldal által támogatott Karácsony Gergelyről, illetve a Momentum által jelölt Kerpel-Fronius Gáborról. Bár Magyar György korábban azt mondta az ATV-ben, hogy még a Mindenki Magyarországa Mozgalomból is lehet, aki elindul.