Folyamatosan rontja hazánk nemzetközi megítélését, hogy a magyar külpolitika irányítása a minisztériumból átkerült a miniszterelnök kezébe, aki belpolitikai céljai eléréséhez használja – véli Szent-Iványi István, korábbi külügyi államtitkár és szlovéniai nagykövet. Az unió elleni állandó harc és az autokrata keleti rendszerek istenítése pedig oda vezethet, hogy egyre jobban lemaradunk a kontinens élvonalától, és csökkennek a közösségi támogatások. (Az interjú eredetileg 2019. április 26-án jelent meg a nyomtatott Magyar Hangban.)
– Miért hagyta ott a liberálisokat?
– Eredetileg is csak az előző ciklusra vállaltam a munkát. De be kell vallanom, csalódtam az ellenzéki összefogásban. Azzal vállaltam el a külpolitikai tanácsadói tisztséget, hogy a Párbeszéd, az LMP, az Együtt és a Liberális Párt összefogásával létrejöhet egy polgári közép, de ez az elképzelés hiú ábrándnak bizonyult.
– Akkor mivel foglalkozik mostanában?
– Amióta tavaly lemondtam a Liberális Pártnál a szakértői megbízatásomat, állandó munkám nincs. De szerepet vállaltam a Beszélgetések a jövőről címet viselő vitasorozatban, illetve befejeztem a könyvemet. Ezenkívül konferenciákra, tanácskozásokra járok, előadásokat tartok. Független értelmiségi vagyok, bár szívesen dolgoznék valamilyen komolyabb projektben.
– Magyarországon szinte szitokszóvá vált a liberalizmus. Mekkora szerepe van ebben korábbi pártjának, az SZDSZ-nek, valamint a párt arroganciájának?
– Az SZDSZ társadalmat irritáló arroganciájának is volt szerepe ebben, de messze nem kizárólagos. Kétségtelenül hozzájárult a népszerűség elvesztéséhez, hogy a párt beállt Horn Gyula mögé, holott azt ígérte, hogy nem teszi, aztán a D–209-es ügyben is bár lebegtette, hogy kilép a Medgyessy Péter miniszterelnök vezette koalícióból, azt sem tette meg. Egy idő után az én ízlésemnek is túlságosan balliberális lett a párt.
De nem szabad letagadni, hogy a rendszerváltás eszméjéhez kapcsolódtak olyan liberális értékek, mint például a szabadság, a privatizáció, a gazdaságliberalizáció, az emberek viszont csalódtak a rendszerváltás eredményeiben, így csalódtak a liberalizmusban is. És az erőteljes karaktergyilkosság is hozzájárult a liberális eszme lejáratódásához. Lehet, hogy a párt megérdemelte a népszerűség elvesztését, de a liberális eszme nem. S ez nagyon nagy baj, mert lejáratódott a szabadság eszméje, amelyből Magyarországon ma többre lenne szükség.
– Egykori ljubljanai nagykövetként mit szól ahhoz, hogy miután a Maldina című ottani lap Orbán Viktort fasiszta karlendítéssel ábrázolta, az ön utódja egyenesen a szlovén külügyminisztertől kért fellépést az újságírókkal szemben?
– Értelmetlen hibának tartom, mert semmit nem ért el, viszont nagyon lejáratta hazánkat a külvilág előtt. A diplomáciai jegyzék a sajtó korlátozását követelte a szlovén kormánytól, amit az azonnal visszautasított. Ezzel, illetve hogy kormányhoz közel állók médiát vásároltak szomszédunkban, s egy ellenzéki párt nyílt támogatásával beavatkoztak az ottani belpolitikába, ártottak a két ország egyébként jó viszonyának. Belpolitikai értelme persze van, mert ismét megmutattuk, hogy mi megvédjük magunkat, de külpolitikailag kifejezetten káros.
– Martonyi János leköszönésével alapvetően megváltozott a magyar külpolitika. Érdemes még esélyt adni a keleti nyitás politikájának?
– Nagy hibának tartom, hogy a mai magyar külpolitikát a belpolitikának rendelték alá, hogy a külpolitika centruma a külügyminisztériumból átkerült a miniszterelnökhöz, és Szijjártó Péter külügyminiszter csak végrehajtó. A keleti nyitás totális kudarc, hiszen arányaiban ma valamivel kisebb a külkereskedelmi forgalmunk a keleti régióval, mint a nyitás meghirdetésekor volt. Azt hiszem, ezt kezdik is felismerni. Azonban a keleti nyitás együtt járt egy külpolitikai orientációváltással, az autokráciákkal való szorosabb kapcsolattal.
– Más uniós országok is üzletelnek keleti államokkal. A magyar pozíció mennyiben tér el a többiekétől?
– Orbán Viktor tusványosi beszédében Kínát, Oroszországot és Törökországot követendő példaként hozta fel. Ebben benne lehet egyfajta alkati vonzalom. A miniszterelnök erre utal, amikor arról beszél, hogy ezekben az országokban nem akarják kioktatni. Lehet benne egy – véleményem szerint hibás – számítás is, hogy az EU-n kívül is van alternatíva. Pedig nem, hiszen ezek az országok kizárólag a saját érdekeiket nézik, s ezt az Unióban is tudják. Jól mutatja például a kínaiak hozzáállását, hogy kínai hitelből készek megépíteni ugyan a Budapest–Belgrád-vasútvonalat, ami jó üzlet nekik, de már megegyeztek Olaszországgal, hogy a kínai áruk olasz kikötőkön keresztül jutnak majd el az unióba a balkáni útvonal helyett. Tehát a mi szempontunkból fölösleges a beruházás. A 2011-ben ígért egymilliárd eurós kötvényjegyzés is üres ígéret maradt.
– Az évek óta zajló unióellenes politika hova futhat ki?
– Nagyon zavar, mert meggyőződésem, hogy Magyarország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van, nincs alternatíva. Félő, ha folytatódik ez a kurzus – amely jeleit már látni –, akár az unión kívül is találhatjuk magunkat, valamikor a jövőben. A baj az, hogy e propaganda hatására – jórészt a Fidesz-hívek bizalomcsökkenése miatt – mostanra csökkent a magyarok elkötelezettsége az EU mellett, pedig korábban az élmezőnyben voltunk. És a rombolás folytatódhat. Érdemes ezen elgondolkodni, mert láttuk, mihez vezetett az ilyen politika Nagy-Britanniában.
– Számíthatunk a Kína- és oroszbarát külpolitika miatt szankciókra a NATO-tól vagy az Európai Uniótól?
– Közvetlen szankciókra nem számítunk, de következményekre igen. Azzal, hogy a Nemzetközi Beruházási Bankot beengedtük az országba, és diplomáciai mentességet adtunk neki, tovább erősödött az orosz titkosszolgálatok már eddig is jelentős magyarországi jelenléte. Sorra akadályozzuk a Kínát elítélő uniós döntéseket. Mindez nyilvánvalóan rossz fényt vet ránk. Kizárás egyelőre nem várható, nagyobb a valószínűsége, hogy – ha az uniós választást követően nem sikerül dinamizálni az uniót a keleti ellenkezések miatt – a németek és a franciák elindítják a kétsebességes EU-t. A tervek szerint lenne egy 15 – nagyobbrészt eurót használó – országból álló csoport, amelybe keletről talán egyedül Szlovákia férne be. S lennének a lemaradók. A NATO esetében sem számítok kizárásra, hanem arra, hogy erősödik a gyanakvás és a fontosabb bizalmas információkat nem osztják meg hazánkkal.
– Szijjártó Péter 65 millió migránssal riogatott az ENSZ gazdasági és szociális bizottságának partnerségi fórumán. Mennyire tartja valós kockázatnak a migrációt?
– Nem tudni a jövőt, az azonban biztos, hogy az elkövetkező 5–10 évben ettől nem kell tartani. A jelenlegi felmérés szerint a világon 50-60 millióra tehető azok száma, akik hazájuk elhagyására kényszerültek. De ez az egész világot jelenti, nem csak azt a régiót, ahonnan a menekülők Európa felé igyekeznek. Egyébként a mostani menekültek egy része szeretne visszaköltözni hazájába, már megkezdődött a visszaköltözés Jordániából, Libanonból, Törökországból Szíriába.
– Az Európában megtelepedő és asszimilálódni nem hajlandó bevándorlók valóban problémát okozhatnak az unióban.
– A merényletek, robbantások jó részét a második, harmadik generációs bevándorlók követték el, mert nem tudtak beilleszkedni a társadalomba. Ez az igazi probléma, amire Európának egyelőre nincs megnyugtató megoldása. Orbán Viktor sikerét többek között annak köszönheti, hogy a már itt élők és a bevándorlók problémáit zseniálisan összemosta, és a kontinens eliszlámosodásával ijesztgette a kevésbé tájékozottakat. Persze a most ideérkezők is problémát jelenthetnek később, de egyelőre nem ez a nagyobb gond.
– Mire számít az uniós választásokon? Előretörnek-e a migrációellenes, populista pártok (azóta kiderült, ez elmaradt – a szerk.)?
– A populisták erősödnek, de én nem számítok nagy áttörésre. A szélsőjobb semmiképpen nem érheti el a blokkoló egyharmadot. Ha mégis, az felgyorsítaná a kétsebességes unió létrejöttét. Az eddigi példák azonban azt mutatják, nehéz az összefogás a szélsőjobb pártok között, ezért kevés az esélye a blokkolásnak.
– Mennyivel csökkenne hazánk érdekérvényesítő képessége, ha a Fidesz kikerülne a Néppártból, és beállna a radikálisok közé?
– Jelentősen, hiszen egy ellenséges pártcsoport tagja lenne. Ha bent marad, akkor is csökken az ereje, mert arcot vesztett, mégis ez lenne a kedvezőbb számára. Ezt érzi is a Fidesz, ezért az EU-ban most jelentős engedményeket tesz, de itthon marad az erőteljes Brüsszelt támadó retorika, mert azt nem lehet szavazatvesztés nélkül elhagyni. Ezt azonban Brüsszelben is látják, ami ront a Fidesz megítélésén.
– Mit eredményezhet mindez az uniós támogatások elosztásánál?
– Papíron semmit, de azért várható, hogy a döntéshozók nem igyekeznek majd növelni a hazánknak jutó támogatásokat, hogy diplomatikusan fogalmazzak. Objektív érvek is szólnak hátrébb szorulásunk mellett, hiszen a bizottsági javaslat szerint a kohéziós alap 5 százalékkal, az agráré pedig még többel csökken, vagyis azok, amelyekből eddig nekünk jutott pénz, s azok növekszenek, amelyekben mi gyengék vagyunk. Így a digitalizációs, a migrációs és a kutatás-fejlesztési alapok jutnak majd nagyobb összegekhez.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/17. számában jelent meg, 2019. április 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/17. számban? Itt megnézheti!
