Aki életvitelszerűen képes hálát adni, az alapvetően egészségesebb ember, kevesebb krónikus megbetegedéssel számolhat – állítja Versegi Beáta Mária szerzetesnő. A Nyolc Boldogság Közösség tagja, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa, coachként is tevékenykedik. Meggyőződése, hogy a pszichológia és a vallás képes kiegészíteni egymást. Szervezetfejlesztésről, önismeretről és kiégésről, valamint az eucharisztikus kongresszus üzeneteiről is beszélgettünk. (A Magyar Hang hetilap húsvéti számában megjelent interjú.)
– A húsvét a kereszténység legfontosabb ünnepe, negyvennapos böjti időszak előzi meg. Ugyanakkor sok hívőnek nehézséget okoz, miként tudják tartalommal megtölteni az ünnepi időszakot, és nem rutinszerűen változtatni az étkezési szokásokon. Önnek mit jelent a nagyböjt?
– Az ünnepre való készülés meghatározza, hogyan éljük meg az ünnepet, a böjti szokások rutinszerű gyakorlása azonban önmagában valóban nem elegendő, és nekem is jól jött ebben némi segítség.
Papp Miklós görögkatolikus pap nagyböjti edzéstervét vettem alapul, mely Jézus hegyi beszédben elhangzott boldogmondásaiból indult ki: igyekeztem a nyolc boldogságot imádkozni és megélni. A másik dolog, amire az „edzésterv” kifejezés is utal, hogy lelkileg, szellemileg formába hozzuk magunkat. A böjtre nem tekinthetünk úgy, mint fogyókúrára, ám lelki értelemben mégis egyfajta tréningről beszélünk. Ennek része az is, hogy súlyos nehézségekkel küzdő emberekért valamilyen felajánlást teszünk, segítséget nyújtunk nekik, imádkozunk értük is.
– A nyolc boldogság közül van-e olyan, amely önmagában is fontos magánéleti vagy társadalmi üzenetet hordoz?
– Talán az irgalmasság az, amit kiemelnék. Emberi mivoltunkból fakadóan korlátoltak vagyunk, hibázunk. És felekezettől, vallástól függetlenül fontos, hogy megkapjuk a felmentést. Minden tettünk, hibánk ellenére bizalmat kapni nagyon erős üzenet úgy a munka világában, mint a magánéletben, párkapcsolati konfliktusokban, gyermeknevelésben. A boldogmondásokból ugyanakkor nem véletlenül van nyolc, ezek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, kiegészítik egymást, és éltre váltásuk egy rendezett önazonossághoz segít hozzá. Nem véletlen, hogy mindjárt az első boldogság a lelkiekben szegényekről szól, ez ugyanis a legfőbb alapvetés. Arra hív, hogy felismerjük: egy nagyobb, a földi léten túlmutató rendszer részei vagyunk, ebben kell felismernünk helyünket, szerepünket.
– Ma már nem számít tabunak, hogy az egyházi hivatást végző emberek is kiégnek, küzdenek a magányossággal. Ezzel párhuzamosan mind elfogadottabb, hogy egyházi emberek a pszichológiát is segítségül hívják olyan helyzetekben, amelyeket korábban kizárólag a hit megélésével próbáltak feloldani. Pál Feri pszichológusként a nem hívők számára is sztár, ön a szervezetfejlesztésben is alkalmazott coaching eszközeit alkalmazza. Mi hozta el ezt a változást?
– Szoktam azzal viccelni, hogy az én megközelítésem alapja, a biblikus antropológia szemléletmódjának gyökerei Krisztus előtti IX. század körüli időkre nyúlnak vissza, míg pszichológiáról az 1700-as évektől beszélünk. De ami a lényeg, hogy mindkettőnél az ember van a középpontban. A XXI. század nagyon izgalmas időszak, mivel nemcsak az egyház nyílik meg a pszichológia irányába, hanem a pszichológia is a spiritualitás felé.
A pasztorál pszichológia, a lelki gondozás évtizedek óta létezik, ezek a segítő szakmák a vallási spiritualitás és a pszichológiai ismereteket ötvözik. Gyökössy Endre Magyarországon ennek a szintézisnek kiemelkedő alakja volt. Belső világunkban nehezen egyeztetjük össze, békítjük ki egymással a végest és végtelent; az igazságot és az irgalmat; a mérhetőt és a mérésekkel nem igazolhatót; a szentet és a bűnöst. Ezért aztán a „könnyebb” megoldás érdekében ezen ellentétpárok közül elutasítjuk az egyiket, vagy lemondunk a másikról. Jóllehet mindegyik szerves része az életünknek. Így a pszichológia és a hit is összeütközésbe kerülhet bennünk. A pszichológia és a vallás közötti feszültség forrása talán abban keresendő, ha a két megközelítés nem kíván párbeszédet folytatni egymással, hanem kizárólagosságra törekszik.
Nem akarták kidobni a megmaradt pékárut, inkább odaadták a rászorulóknak | Magyar Hang– A kiégés napjaink egyik legfelkapottabb témája, nem telik el hét, hogy valamely magazin ne foglalkozzon vele. Újszerű társadalmi jelenségről beszélünk, vagy inkább egyéni problémákról?
– Mindkettőről: felfedezhető egy kulturális, társadalmi mintázat és természetesen egy személyes faktor is. És valóban, jelenkori problémáról beszélünk. A tapasztalatok megerősítik az elméletet, miszerint rendszerszintű tényezők vezetnek az egyén kiégéséhez. Hiszen nem attól égünk ki, hogy sokat dolgozunk, hanem attól, hogy rendszerszintű konfliktusokat kell kezelnünk, ez lehet intézményi, szervezeti szintű vagy épp értékrenddel kapcsolatos. Jellemzően úgy jelentkezik, hogy az egyén mindenkinek egyszerre akar megfelelni, holott az, hogy mindenkinek megfeleljünk teljes mértékben kizárt. A kiégés veszélye bármilyen környezetben előállhat, egyházi szervezetben, verseny- vagy szociális szférában egyaránt.
Feltehetjük a kérdést, miért épp most foglalkozunk annyit a kiégéssel, hiszen voltak a mostaninál sokkal nehezebb időszakai történelmünknek. A válasz abban keresendő, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon felgyorsult a világ körülöttünk és velünk: egyrészt természetesnek vesszük, hogy záporoznak ránk az információk a virtuális térben, gyorsan változtatjuk munkahelyünket, élőhelyünket, a mobilitás a hétköznapok része lett. Ugyanakkor mentálisan, lelkileg minderre még nem vagyunk felkészülve. Nem tanultunk meg ebben a gyors tempóban alkalmazkodni, kilépni régi szerepeinkből, majd átállni és újabb kihívásoknak megfelelni. A nagyböjti időszak egyébként e problémák, kihívások felismerésében is segít. A nagyböjtre nyugodtan tekinthetünk úgy is, mint az emberi szabályozórendszer egyik fontos elemére.
„Egész klánok jártak ide" - Nem üvegbúra alatt élnek a pannonhalmi növendékek | Magyar Hang– A coaching a vállalati, szervezeti életben való sikerességet szolgálja, végső soron gazdasági eredményességet fokozni hivatott eszköz. Hogyan vegyíthető ez a keresztény szemlélettel?
– A coaching valóban nem a keresztény világban terjed, de van egy nagyon erős kapocs. Ezt divatos szóval változásmenedzsmentnek nevezzük. Azért keresünk szakembert – coachot –, hogy valamilyen cél irányába elmozduljunk. Lényegében ezt az alapvetést fogalmazta meg Aquinói Szent Tamás is: a cél az okok oka. Az emberi élet egy célra irányuló élet, ez a kereszténység alapvetése. Az itt és most változásait akarjuk elősegíteni, de céljaink minden esetben távlatiak.
Vannak célok, amelyeknek a földi lét szab határt, az üzleti, munkahelyi célok ilyenek. Ám keresztény emberként azt is valljuk, hogy a földi élet be van ágyazva egy nagyobb rendszerbe, van egy nagyobb értelmezési tartomány. Az a meggyőződés, hogy a földi léten túl létezik Isten, aki örökkévaló, és vele kapcsolatba kerülhetünk, ezt a kapcsolatot ápolhatjuk, valóságos erőforrás számunkra. A spirituális erőforrásainknak nem mi vagyunk a garanciája, hanem maga Isten. Ő pedig kimeríthetetlen.
– A coaching technikáit alkalmazzák-e egyházi szervezetfejlesztésben?
– Igen. Szerencsére nagyon széles az eszköztár, és van mit tanulnunk. Az egyház felhívja a figyelmet az emberi személy megismételhetetlen értékére és végtelen távlataira. Mégis ott maradhat a kérdés, mit kezdünk ezzel. Hogyan válik mindez gyakorlattá számukra? Az évszázadok hagyománya segít abban, hogy a hívek elsajátították a lelkiismeret-vizsgálatot. Ez felelősségre is nevel bennünket. Ha rendszeresen gyakoroljuk ezt, akkor tudjuk, hol vétettünk, miként voltunk szeretetlenek. Tehát megtanulunk felelősséget vállalni a hibáinkért. A coaching segíthet abban, hogyan fordítsuk pozitív irányú gyakorlattá a lelkiismeret-vizsgálatot. Megfogalmazunk a változás irányában pozitív célokat, álmokat, vágyakat, és ezek megvalósításához eszközöket, esetleg technikákat is kapunk. Fontos tudni a célt, és jó ismerni lehetőség szerint minél több eszközt, amellyel oda juthatunk. És persze érdemes a szemünk előtt tartani, hogy a cél és az eszköz nem ugyanaz.
De van egy másik, gyakorlati aspektus a coaching egyházi szerepére: az egyház története tele van csodálatos, karizmatikus emberekkel, akik spontán módon alkottak meg csodálatos dolgokat, és úgy ragyognak, mint a csillagok az égen. Amellett, hogy csodáljuk őket, ma már úgy tekintünk sok-sok képességükre, mint ami egy igen magas szintig tanulható. Avilai Szent Teréz mondja, hogy a lelki élet az önismerettel kezdődik, és ugyanígy vélekedett több másik szent is. Az önismeret az alapja annak, hogy változni tudjunk. A hagyományos lelkiismeret-vizsgálat segít szembenézni a hibáinkkal, bűneinkkel az alkalmazott pszichológia, mint például a szupervízió, a coachig gyakorlata segít értelmezni a helyzetünket, és pozitív, előremutató életvezetési eszköztárunkat gazdagítani.
– Jövőre Budapest ad otthont a katolikus egyház egyik legjelentősebb eseményének, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Mire készül pontosan az egyház?
– A tudományos kongresszus jelentős, de időben kisebb részét teszi ki ennek a programnak. Inkább tekinthetjük ezt az alkalmat közösségi ünnepnek, mint konferenciának. A lehető legszélesebb közönség számára is érdekes eseménysorozatra készülünk. Az eucharisztia szónak három jelentése van: szentmise, Oltáriszentség és hálaadás. Az ezekhez való viszonyulásunk hívőként mindig fontos kérdés, és mindig van új mondanivaló is, nem véletlen, hogy négyévente rendezi meg az egyház ezt a kongresszust. Maga a teológiai konferencia egyébként egyhetes lesz, amelyet egy szintén egyhetes fesztivál követ, amely egyszersmind hívők és nem hívő érdeklődők találkozási helye lesz. Spirituális szomjúság van az emberekben, 2020-ban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tekinthető úgy, hogy a keresztény-katolikus közösség felkínálja lelki kincseit minden érdeklődőnek.
– Mi az az üzenet, amelyet az eucharisztikus kongresszus egyszerre kíván közvetíteni hívőknek és a spirituális igénnyel rendelkező nem hívőknek?
– Vannak, lesznek kiadványok, amelyek új ismereteket kínálnak az érdeklődők számára. A következő hónapokban megjelenő Életforrás című könyvem olyanokat is meg kíván szólítani, akiket vonzanak a szent terek, de talán azért nem lépnek át egy templomajtót, mert nem is gondolják, hogy az életüknek bármi köze is lehetne ahhoz, ami odabent történik. A kongresszussal kapcsolatban meg tudunk nevezni egy egyetemes értéket, a hála, a hálaadás fontosságát. Aki életvitelszerűen képes hálát adni, az alapvetően egészségesebb ember, kevesebb krónikus megbetegedéssel számolhat. Ugyanezt igazolta egyébként Placid atya példája is, aki a gulágon rabtársait versenyeztette, ki tud több jót felsorolni nap végén. Közülük a legtöbben hazajöttek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/16. számában jelent meg, 2019. április 18-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/16. számban? Itt megnézheti!
