„Hogy itt mikor lesz rend? Soha, míg élünk” – Dédestapolcsány az árvíz után

Van még eladó asztal, ne izguljon – mondja az árus, pedig se nem izgulok, se nem akarok vásárolni. Pedig mindent lehet venni. Konyhabútort, kínai nejlonblúzt meg ragacscukrot is a dédestapolcsányi vásárban. Felületesen körbenézve, mintha mi sem történt volna itt, pedig szűk két hete árvíz pusztított a gyönyörű bükki faluban, mi is írtunk róla. A Bán-patak azóta visszahúzódott, de ha valaki éppen nem a permetezőgépéhez keres dűznit a vásárban, vagy az unokájának cicás törülközőt, akkor láthatja, hogy még nagyon nincsen rend.

A kerítéseken száradó szőnyegek, a porták előtt lomtalanításra kitett bútorok, az udvarokon hatalmas, több száz kilós faoszlopok, amelyeket a víz hagyott hátra. És persze hordalék.

Emberéletben nem esett kár, ez a legnagyobb szerencse. Az idősek sem emlékeznek ekkora árvízre. Nem is emlékezhetnek, mert eddig ez volt a legnagyobb. Mint mondják, úgy tízévente éri árvíz Dédes tapolcsányt, az utóbbi kilenc évben azonban három is: 2010-ben, tavaly és most. A tavalyi is durva volt, de az 80 centiméterrel alacsonyabban állt meg. Sok helyi szerint a nagyüzemben zajló fakitermelés a felelős ezért, nincs, ami megfogja a vizet.

– Ami az önkormányzatot ért károkat illeti, a legsúlyosabb a hegyoldalba, a katolikus templom felé vivő híd meggyengülése – mondja Lukács László polgármester. A pilléreit teljesen kibontotta a víz, ennek a térségnek ez az egyetlen megközelítési lehetősége. Földutak vannak a hegyek felől, de fönt van a szálloda, meg itt több utcányi lakóház, a mentők, a tűzoltóság csak innen, a hídon keresztül tudnak átjönni ide. Pillanatnyilag a tűzoltókocsik nem mehetnek át, mert – bár aládúcoltuk a hidat – le kellett korlátoznunk a terhelhetőségét 2,5 tonnára – teszi hozzá.

A víz ezenfelül elvitte néhány utunkat, ezek között aszfaltozottak is voltak, ugyanakkor több árkot is betemetett törmelékkel. Az árvíz az egészségházba is bement, körülbelül 10 centiméteres víz állt a 4 évvel ezelőtt átadott intézményben.

Ami a családokat illeti, a víz a település mintegy negyedét, 150 házat tett ideiglenesen vagy teljesen lakhatatlanná. Egy lakóépület annyira megsérült, hogy annak annyi. Ez egy régi, aprócska ház a patak közvetlen partján. – Ha kapunk egy kis segítséget a megyei önkormányzattól, akkor megvásároljuk, leromboljuk, és a megyétől kapott pénzen veszünk valahol egy másik ingatlant a lakónak a faluban – jelzi a terveket Lukács László.

„Hogy készülhetett el 100 százalékosan, ha kiöntött belőle a patak?”

Az említett lakó a falutól pár kilométerre lévő, a hetvenes évekből itt maradt egykori úttörőtábor, mai nevén Bánvölgye Élménytábor dolgozója, ezért ideiglenesen ott húzta meg magát. Elmentünk a táborba – amelyet részben szintén elöntött az áradat –, hogy megkeressük a hölgyet, a telep egyik férfi dolgozója azonban úgy tájékoztatott, hogy a nő elutazott a rokonaihoz. Új dédestapolcsányi ismerőseink révén ha áttételesen is, de sikerült elérni a hölgyet – aki egyébként a táborban volt –, azt üzente, nem szeretne nyilatkozni, sem a házát megmutatni. Ő egyébként csak a padlásra tudott menekülni, a tűzoltók szabadították ki. – Őszre meg kell oldanunk az elhelyezését, mert a táborban nincsen fűtés – mondja Lukács László.

A károkat számszerűsíteni egyelőre nem lehet, a szakértők mindent felmértek, de a kalkulációkkal még nem készültek el. Amint a helyiek elmondják, a biztosítók már számoltak, de ilyen-olyan kifogásokkal nem fizetnek.

– És akkor most új szabályozás kell, amelyben, mondjuk, megtiltják, hová nem szabad építkezni? – kérdezem.
– Ez nagyon érdekes dolog – válaszolja a polgármester –, mert éppen mostanában takarította ki az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság a Bán-patak medrét, az árvíz után lett volna az átadása. Még nem volt teljesen készen, de volt egy szakasza, amelyről azt mondták, hogy 100 százalékban elkészült. Hát hogy készülhetett el 100 százalékosan, ha kiöntött belőle a patak? – kérdezi Lukács László. – Azt mondták, nem lehet akkora árkot csinálni, ami elvisz minden vizet, mert mindig jönni fog nagyobb. A víz nagyon sok embernek elvitte a tüzelőjét, nem tudtak rá felkészülni. Szóval nincs értelme szigorítani a szabályozást – összegzi Lukács László.

„Sokszorosan kifizettük ennek a medernek az árát”

– Ez az árvíz már a globális klímaváltozás nyoma lehet, amire egy ilyen, patakokkal átszelt faluban szinte lehetetlen lesz felkészülni – teszi hozzá. – Egy biztos, a patak medrét rendesen meg kell csinálni! Tízmilliókat fizetünk ki. Egyrészt a biztosítók az állampolgároknak, másrészt a polgárok saját maguknak a meg nem térített károkra, az önkormányzat is vagy saját pénzből, vagy vis maior forrásokból – már sokszorosan kifizettük ennek a medernek az árát. Mit tudom én, a patakmeder rendes megcsinálása belekerülne, mondjuk, húszmillió forintba, ehhez képest már százmilliónál tartunk – mondja a polgármester.

2016-ban beadtuk a település belvíz-elvezetési rendszere korszerűsítésének pályázatát, de sajnos a bírálóbizottság nem látta indokoltnak a támogatást – teszi hozzá.
– Mi volt az indoklásban?
– Többek között az, hogy nem vagyunk eléggé árvíz-veszélyeztetettek – mondja keserű mosollyal.

„Félek tőle, hogy a talaj megroggyan, és akkor végünk”

Csicseregnek a madarak, a házak szellőzködnek, az utcák tele a vásárba igyekvők autóival.

– Gajra ment az egész – mutat a patak menti utcában a házigazda, az ötgyerekes Fridel István az udvaron felhalmozott bútorokra. Az előszobában rokonoktól kapott használt szekrények állnak, ezek arra várnak, hogy a szobában kiszáradjanak valamennyire a falak. A hajópadlót fel kellett szedni, és a helyét lebetonozni, a falat kiglettelték, két hét alatt sem száradt meg. A franciaágyat még nem dobták ki, amíg nincsen másik, maradnia kell, nem lehet a földön aludni a nyirkosság miatt.

– A ház lábon maradt, de félek tőle, hogy a talaj megroggyan alatta, és akkor végünk – mondja István. Az öt gyerekből három már kirepült, most öten laknak itt, a szülők, két gyerek meg egy unoka. – Nem panaszkodunk, mint mindent, majd ezt az árvizes helyzetet is megoldjuk valahogy – mondja a családfő. Az önkormányzat segítségére nem számíthatunk, ha adnak is valamit, kevés lesz. Meg hát későn – a fél tetőn ki kellett cserélni a cserepeket, az ilyesmi nem várhat hetekig.

A házat egyébként korábban elárverezték a szülők feje fölül, kezesek voltak egy ismerős kölcsönénél, amely bebukott. Szerencséjükre egyik gyerekük vette meg, így nem kellett költözniük.

Vitte a tüzelőt, a tyúkokat, a kerítést

– Jöttünk volna haza a zeneiskolából a kisgyerekkel, azt mondja egy ismerős: nézd már, mindjárt kiönt a patak! – meséli az utcán egy anyuka. – Mondom neki, nem lehet, hát most mélyítették a medrét. Aztán szóltak az iskolából, hogy inkább ne induljunk el. Igazuk volt. Pár perc múlva hatalmas volt a víz, olyan erővel, hogy vitte a kőkerítést is. Hogy otthon mi várt? Nem sok minden. Az áradat elvitte két köbméter tüzelőnket, a tyúkokat, a kerítést, a ház is beázott, szerintem soha nem fog kiszáradni.

A Panda fagyizó megmaradt elülső teraszán idős asszonyok ülnek, egyikőjük azt meséli, a víz a tűzifáját a falu túlsó végén rakta le, elment érte, de mivel nem tudta bizonyítani, hogy az övé, nem hozhatta el.

– A fagyizó megnyitása előtt bűnös kocsmáros voltam, büntet is a Jóisten miatta – mondja Varga Ferencné Rózsi néni, a Panda üzemeltetője. – Itt lakom a bolt mögött. A hajópadló teljesen elázott, a bútorok, a falak is felvizesedtek, egyedül ez a kis üzlet úszta meg a vizet nagyobb kár nélkül. Elázott az ágyam is, most kint szárad, de ahhoz úgy ragaszkodnék. Az ajtók megvetemedtek, nem lehet őket becsukni. Félve alszom. Hogy itt mikor lesz rend? Soha, míg élünk.

– 77 éves múltam, és még dolgozom, heti egy szabadnappal, mert nagyon kicsi a nyugdíjam. Rákos vagyok, súlyos csontritkulásom is van, 16 ezer forint egy hónapban a gyógyszer, amit szedek rá. Heti két injekciót kapok. Ma nagyon rosszul voltam, ezért korán bezártam a boltot. Nem bírom.

– Annyi rossz volt az életemben. Nem vett el senki, mert púpos vagyok. Aztán lett egy uram, alkoholista volt, hasba szúrt egy embert, börtönbe került. Mivel a felesége voltam, onnan is visszafogadtam. Ha ő elvett, akkor én tűrök – mondtam. Rengetegszer kellett menekülnünk előle a lányommal. Végül agyonverték Diósgyőrben, a hajléktalanszállón. Most meg itt vagyok, a víz elvitte a kerítésemet is. Egyedül Isten vigyáz rám.

Az ügyben többször kerestük az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóságot, ám nem sikerült nyilatkozót találni.

Felhívás
Mivel az önkormányzat nem tud megbirkózni az árvíz okozta pénzügyi kihívásokkal, gyűjtést indítottak, a befolyt adományok sorsáról a helyi szociális bizottság dönt majd. Számlaszám: Kulturális, Bűnmegelőzési és Környezetvédelmi Közalapítvány: 61600063-10003231. Külföldről IBAN: HU67-61600063-10003231 BIC-kód: TAKBHUHB

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!