Jónás Sándorné Viola nagyon siet. A Vásárosnamény peremén (pontosabban inkább a végén) húzódó Kraszna utca egyik oldaláról szalad át papucsban a másik oldalra. Amolyan vásárféle van éppen, egy kombi autó csomagtartójából árulják a ruhákat, szinte az összes környékbeli asszony itt válogat. A nagy sietségben Viola észre sem veszi, hogy homok kerül a papucsába, mert keresztül kell haladnia egy játszótéren is. A „játszótér” kifejezés persze pontosításra szorul, mert arról van szó, hogy európai uniós forrásból, mintegy 17 millió forintból elhelyeztek Vásárosnamény utolsó utcájának két sávja közé tucatnyi játékot. Hintát, homokozót, csúszdát. Szépen, sorban állnak egymás után, vonalba rendezve.
– Nyugodtan írjátok meg, hogy tüntessék el innen ezt az egészet. Csak verekednek miatta a pulyák!
Vásárosnamény modern, új játszótérrel erősíti tovább családbarát jellegét
BeregiHirek - A Beregből, a Beregért, a Bereg szívéből! További cikkek és érdekességek: www.beregihirek.hu E-mail: Tel.: 06-30-279-6565
Most éppen csak egy gyerek használja, de Jónásné erősködik: ha délután vagy hétvégén jöttünk volna, látnánk, hogy „mindegyik itt akar hintázni”, meg hogy „elkiabálnak éjfélig is” akár. Úgyhogy ellenezik a játszóteret, mert az szerinte semmi másra nem jó, csak hogy „lökdösse egymást a sok cigánypulya”. Az asszony ezért félti is az unokáit, mind a hármat
„Iderakták ezt a cigányoknak, a pénz meg ment a zsebbe”
– Ki sem engedi őket? – kérdezzük.
– Nem, be kell zárni őket – mondja inkább szomorúan, mint haragosan, de az indulat azért csak kitör belőle.
– Mi nem kértük ezeket a játékokat, vigye el innen a polgármester – utal a játszótérre, amely áráról is megvan a véleménye: szerinte elszámolva lehet, hogy ez 17 millió volt, de nincs benne annyi, az biztos.
– Iderakták ezt a cigányoknak, a pénz meg ment a zsebbe – foglalja össze, majd a kombi autónál vásároló asszonyok közül próbál még nyilatkozókat keríteni.
– Benne leszünk a tévében! – hirdeti fennhangon. Aztán csak nem jön a csomagtartóból turkálók közül véleményt nyilvánítani senki. Amikor pedig az autó elhajt, a vásárolt színes ruháikkal inkább behúzódnak tarka házaikba. Arra jön viszont zöld-piros-rozsdabarna színű, ágakkal megpakolt lovas kocsijával Jónás Sándor. Aki hiába bújt ma piszkosszürke pulóverbe, usankájával, szemöldökébe lőtt piercingjével, arany fülbevalójával és mélyen kaparó hangjával így is igazi színfolt Vásárosnaményban. Az erdőből jött, oda jár fáért.
– Ott dolgozunk – mondja halkan. Ám ahogy a játszótérre kerül a szó, Jónás Sándor már nem halk, nagyon nem az. – Ne ilyet csináljon ide a polgármester, hanem normális utat – a „normális út” fontos lehet neki, mivel háromszor is felemlegeti.
– Ez nem fejlesztés! – méltatlankodik, és nem véletlenül használja ezt a szót. A játszótér ugyanis „A 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban” név alatt futó, összesen 283 milliós TOP-os projekt keretében valósult meg. Ebből a pénzből – legalábbis a projekt leírása szerint – segítik a társadalmi integrációt, fejlesztik a lakhatási feltételeket és az életkörülményeket, hiszen a játszótér mellett épülnek szociális bérlakások és közösségi épület is. Az emelkedett zárómondat pedig így szól: „A projekt megvalósítása hozzájárul a leromlott városi területek rehabilitációjához és az ott élő lakosság felzárkóztatásához.”
„Úgynevezett játszótér”
A közel 300 milliós munka kivitelezője egyébként egy Fehérgyarmaton bejegyzett cég, a Demeter Aranyecset Kft. volt, amelynek az Opten cégadatbázis adatai szerint a tavalyi összbevétele mindössze 239 ezer forint volt. Úgy tudjuk, az önkormányzat hívta meg a fehérgyarmati vállalkozást a közbeszerzésre, és értesülésünk szerint más munkákat is bízhat majd rájuk Vásárosnamény, hiszen azóta újabb tenderre hívta meg őket a városvezetés. Ezzel kapcsolatos kérdéseinkre Filep Sándor, a település fideszes polgármestere nem válaszolt.
– Ide a gyerek beleveri a fejét – közli egy fiatal férfi a hinta melletti betonszegélyen nyugtatva a lábát. Ő csak „úgynevezett játszótér”-nek hívja a játszóteret. Elmeséli, hogy azelőtt a hinták és csúszdák helyén árok volt, azt töltötték fel, de úgy, hogy a „beton alatt semmi nincsen, csak föld. Még egy centi beton sincsen”. Mellette pedig hamu van, ahogy nézzük, elég gyakran égethetnek itt, mert a mostani kupac is kicsit füstölög még.
– Mielőttünk patyolat van a porta előtt, az udvarban, a jószág előtt és alatt is – szabadkozik a férfi, amikor a hamura tereljük a szót.
– Mezőgazdaságból élnek?
– Igen – kezdi határozottan, majd elhalkulva hozzáteszi: próbáljuk csinálni.
„Ha a hintából kiesik ide a gyerek, meg is hal”
Szavait igazolja, hogy az udvarából kiszökik egy tyúkja a homokozóba, azt kell visszaterelnie. Ő el is tűnik, de jön panaszkodni helyette más. Újabb fiatal férfi biceg oda hozzánk. Valahol a kopott közkút és a vakítóan kék, vadonatúj rugós hintaló között beszélgetünk. Talpunk alatt az éles betonperem.
– Ha a hintából kiesik ide a gyerek, meg is hal. Ha meg jönne egy kocsi, és ide kiesik, akkor… – nem fejezi be a mondatot. A 2006-os olaszliszkai lincselés óta semmi szükség erre, így is érti mindenki. A bicegő alak szerint sokszor van veszekedés, verekedés a hinta miatt és „egy cigányt nem kérdeztek meg, hogy akarjuk-e, vagy nem akarjuk”.
– Ez így nem jó. Az áramfeszültség alatt ez nem megfelelő dolog. Ez nem szabályos. A polgármesternek elment az esze. Magyarán megmondva. Hamar megvan a baj, és akkor ki a felelős? Meg aztán ha összeverekednek a gyerekek, akkor a szülők is egymás ellen fordulnak. Hát ez így nem megy.
Szavaiból kiderül, hogy a Kraszna utcában lakó szülőknek van elég baja így is. Java részük napszámba jár almát szedni. Három-négyezer forintot keres meg 10 órányi munkával. Van, ahol ötezret is adnak elmondása szerint, de azért már sötétedésig szedni kell.
„Hát mi is emberek vagyunk, ugyanúgy, mint akárki”
– Abból tudunk valamit létesíteni – mondja, miközben melegítője zsebébe dugja a kezét.
– És télen?
– Télen egyáltalán nincs munka, akkor semmit sem tudunk létesíteni. Még az árokparti tüzelőt sem hozhatjuk el. Azok az ágak is, amik a köztemetőnél vannak, azok is a polgármesteri hivatal tulajdonában vannak, még a legvékonyabb fát sem adják oda. Pedig hát fűteni kell. És miközben így élünk, látjuk, hogy felveszik az állami támogatásokat a hülyeségekre, mert arra jut. Semmi másra – közli keserűen.
Kijavíthatnánk, hogy ez most éppen nem állami támogatás, hanem uniós, de ennek nem most van itt az ideje. Különben is témát váltunk. Elbiceg az utca végére, Vásárosnamény legszélére, hogy megmutassa azt a lefolyót, ahonnan feljárnak a patkányok fertőzést okozni. A lefolyó ugyanis tele van szeméttel, állítólag a gyerekek dobálják el. Találunk ott mustárosflakontól kezdve rossz televízión át mindent. Nem csoda, hogy Vásárosnamény tervbe vette, hárommillió forintot szán majd a lomok eltakarítására.
– Én megértem, hogy a polgármester akar létesíteni valamit, de ne így. A kamera sem a gyerekek biztonsága miatt van, hanem azért, hogy lássák, ki megy el fáért. És akkor csodálkoznak rajta, hogy a cigány népek nem fejlődnek. Ki vagyunk zárva mindenből. Hát mi is emberek vagyunk, ugyanúgy, mint akárki. De sajnos semmilyen segítséget nem nyújtanak. Semmilyen segítséget. Se a gyerekek részére, se az öregek részére, semmit nem létesítenek. Hát fent, Budapesten az egyik rokonom kapott 40 ezer forintos utalványt meg élelmiszercsomagot, mert gyerekei vannak, de itt semmi nincsen. Még nyamvadt háromezer forint sincs.
– Mire kérte azt a háromezer forintot? – kérdem. Nagy lendülettel kezdi a válaszát, de megakad közben.
– Hát például… bármire. Megélhetés szempontjából jött volna jól – mondja, majd eltűnik ő is, de nem maradunk magunkra. Már két asszony méreget minket karba font kézzel.
„Bezzeg fent, a művelődési háznál… Az rendes játszótér”
– Jó lenne a gyerekeknek egy rendes játszótér, akik itt panaszkodnak, azok azért csinálják, mert nekik nincs. Mármint gyerekük.
A dicséret után azonban kritikával folytatják: – Nem tudjuk, mire költötték el azt a sok pénzt, mert ez nem felel meg az uniós dolognak. Még akkor láttam ilyen hintát, amikor kicsi voltam. Bezzeg fent, a művelődési háznál… Az rendes játszótér. Az megfelel az uniónak.
Az idősebb kéri, ne írjuk le a nevüket, mert ez kicsi város ahhoz, hogy nyilvánosan megszólaljanak. De azt elmondják, hogy mi még itt a baj: hogy sokan nem kísérik ki a gyerekeiket a játszótérre, és akkor megy a tülekedés.
– Mert kevés – mondják egyszerre, mintha begyakorolták volna.
A falu, ahol téglánként adják el a házat a drogért | Magyar HangDe nem a gyerek, abból nagyon sok van, hanem a játék, abból csak alig egytucatnyi. Rámutatnak a Kraszna utca talán legrozogább házára, egy babakocsi hever előtte az utcán, felborulva.
– Csak nekik van vagy tizennyolc. De itt szinte minden házban van gyerek. Itt három, ott kettő, amott egy – mutatja sorban, mintha visszaszámolna.
Persze ők is elmondják, szerintük mi lett volna jó. A falu végén húzódó földterület felé mutatnak. Vagy a játszóteret, vagy egy focipályát kellett volna felhúzni oda, mert szerintük úgyse ültetnek már oda semmit. Régen állítólag kukorica volt ott, de hát azt folyton ellopták. Most csak gaz, szemét és szürkeség van arra, meg egy ottfelejtett földhányás. Része az is a fejlesztett szegregátumnak.
Szeretne hasonló sztorikat olvasni? Álljon mellénk, legyen vásárlónk, vagy előfizetőnk!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/15. számában jelent meg, 2019. április 12-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/15. számban? Itt megnézheti!
