Újabb titok: lezárta a zánkai kikötőt a hajósok elől az Erzsébet-alapítvány

Újabb titok: lezárta a zánkai kikötőt a hajósok elől az Erzsébet-alapítvány

Csak két rendőrhajó van a zánkai kikötőben (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lapunk múlt heti számában írtuk meg, hogy miközben az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány milliárdokat kapott a gyermekek fonyódligeti üdültetésére, egyetlen gyerek sem nyaral a táborban. Nem ez azonban az egyetlen titok a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére létrehozott Fidesz-közeli alapítvány körül.

Az Erzsébet-alapítvány ugyanis lezárta a zánkai kikötőt, amelyet – a zánkai és fonyódligeti táborhoz hasonlóan – ingyen kapott meg az államtól. A korábban telt házzal működő, évente több tízmillió forintos bevételt termelő kikötő mólóján most tábla int mindenkit: „A kikötőben vendéghajót nem fogadunk” – derült ki látogatásunkkor. Mivel a tábort annak ellenére sem lehet megközelíteni, hogy oda közút vezet, sőt saját vasútállomása van – és a MÁV is értékesít oda jegyeket –, a víz felől néztük meg a kikötőt.

Tábla a zánkai kikötőben (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Az öböl hétfő délután narancsszínű mentőmellényektől volt színes és ütemes dobszótól hangos: a gyerekek első sárkányhajós edzéseiket tartották. A csoportok négy hajóban váltották egymást. Miután a táborozók beeveztek, a kikötő úgy festett, mint egy hatalmas, kitátott üres száj. Csak a távolban sejlett fel az alapítvány tulajdonában álló két hajó, a „Zánka” és a „Szent Imre” (korábban „Tátika”), illetve egy motorcsónak. A vízirendőrök hajóján kívül más jármű itt nem szokott mozogni, ottjártunkkor is csak ők tértek be a néhány éve még telített hajópihenőbe. Ha valaki mégis beevez – mint a közelmúltban megesett –, hosszas perlekedésre számíthat a biztonságiakkal és a vízirendőrökkel.

Egyetlen gyerek sincs a fonyódligeti Erzsébet-táborban | Magyar Hang

A hajótulajdonosok egyébként Hornyák Tibort, az alapítvány kuratóriumi elnökét szokták látni a motorcsónakkal. L. Simon László fideszes képviselő korábbi kabinetfőnöke a jelek szerint annak ellenére is gyakran időzik a zánkai táborban, hogy az üzemeltető Erzsébet Táborok Kft. ügyvezetői székéből távozott, miután a 24.hu megírta, hogy napi 110 ezer forintért bérelt luxusingatlant a szomszédos Monoszlón. Nagyot nem bukott, mert az Erzsébet-alapítvány kuratóriumi elnökévé nevezték ki.

A lezárt zánkai kikötő

A vendéghajók eltűnése azért furcsa, mert amíg a Zánkai Ifjúsági Centrum (későbbi nevén Új Nemzedék Központ) üzemeltette a kikötőt, komoly bevétele származott a hajók bértartásából. A beszámolók szerint a sportszolgáltatások hozama – jelentős része kikötőhelyek bérbeadásából – meghaladta az évi 30 millió forintot. Még úgy is, hogy bójás kikötőként a többi balatoni lehetőségnél valamivel olcsóbban lehetett itt hajót tartani.

A kikötőt 2009-ben uniós támogatásból bővítették, azóta 230 hely van benne. A hajósok szerint 2016-ig működött teljes kihasználtsággal. Ekkor tenyerelt rá az alapítvány, majd vált láthatóvá, hogyan kopik le a közvagyonjelleg a korábbi állami tulajdonról. Két év alatt elüldözték a korábbi bérlőket. Az új díjszabás után a korábbi ár közel dupláját, hajómérettől függően évi 600–800 ezer forintot kértek egy helyért. A forgalom jelentősen visszaesett, tavaly nagyjából 40 hajó horgonyzott a kikötőben. De nem pusztán az árak riasztották a vendégeket: csak azok léphettek be a területre, akik a hajójukat ott tárolták, ráadásul megtiltották a tulajdonosoknak is a hajón éjszakázást. Az alapítvány saját reklámcikkében maga is elismerte, hogy a szokásosnál szigorúbb a rend; az intézkedést a táboroztatásokkal magyarázták. A végsőkig kitartó néhány hajósnak idén tavasszal mutattak ajtót.

A dokk lezárása azért vet fel kérdéseket, mert az állam egy népszerű, tíz éve közpénzből fejlesztett, relatíve nagy kikötőt adott az alapítványnak, ahonnan aztán mindenkit kirekesztett. Korábban megfértek egymás mellett a táborozók és hajósok, látszólag a kikötési szabályok átalakítása is az „egymás mellett élést” szolgálta. Nem csoda, hogy a (korábbi) közvagyonnal való gazdálkodás átláthatatlansága pletykáknak ágyaz meg az üdülő és a kikötő sorsát illetően. Lapunk két hete érdeklődött a tervekről az alapítványnál, de máig sem kaptunk választ. Az állam és az alapítvány közötti szerződés szerint annyi bizonyos, hogy 15 évig kell jelenlegi funkciójukban használni azokat. Ugyanakkor kérdés az is, fogadna-e a kikötő vihar vagy rosszullét miatt bajba került hajót (a legközelebbi kikötési lehetőség Balatonakaliban és Révfülöpön van). Az állami tulajdont elhalászó alapítvány azonban ezúttal sem tisztelte meg válaszaival lapunkat.

Fonyódligeten előkészítenek
13,5 milliárd forint állami és uniós támogatást kapott az Erzsébet-alapítvány 2017-ben a fonyódligeti és zánkai táborban hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére. Ennek ellenére a fonyódligeti tábort térdig érő gaz nőtte be, ott gyerekeket sem üdültetnek – írtuk meg. Az alapítvány – amelynek alapító jogait a Kiss-Rigó László püspök vezette Szeged-csanádi Egyházmegye egyik intézményfenntartója gyakorolja – a lapunk cikkét feldolgozó RTL Klubbal azt közölte, hogy Fonyódligeten megkezdődött a fejlesztések előkészítése, ezért idén Zánkán vakációzhatnak a gyerekek. Ám eközben továbbra sincs eredménye a felújításra kiírt közbeszerzésnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/29. számában jelent meg, 2019. július 19-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/29. számban? Itt megnézheti!