Embertelen körülmények között órákat várnak kezelésre a betegek az Országos Onkológiai Intézetben

Embertelen körülmények között órákat várnak kezelésre a betegek az Országos Onkológiai Intézetben

Az Országos Onkológiai Intézet (Fotó: Globetrotter19)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre – írja a 24.hu. Az állapotokra egy neve elhallgatását kérő olvasójuk hívta fel a figyelmet, aki rákos édesapját segíti azzal, hogy helyette áll sorba.

A

procedúra hajnali 5 órakor kezdődik a váróterem előtti

lépcsőházban, már ott kézzel írott sorszámot osztanak, hogy a

betegek tudják az érkezési sorrendet. Reggel 6 óra körül már

megtelik a lépcsőház. – Állunk a falnál, mint a heringek,

sokan nem is bírják és az ájulás határán vannak. Néha akkora

a feszültség, hogy majdnem tettlegességig fajul az ordibálás –

idézte fel a történtekről mesélő olvasó.

A váróterem ajtaját csak hétkor nyitják ki, állítólag azért, hogy a takarítók addig el tudják végezni a munkájukat. Ez egyébként viszonylag új szabály, néhány hónappal korábban még bemehettek a betegek a váróterembe, ahol van WC és legalább néhány szék. Bent a korábban megkapott sorszám alapján kaphatják meg a hivatalos sorszámot. Itt újabb türelemjáték veszi kezdetét, miközben kiderül, hogy sokan egyedül, vidékről járnak fel a Kékgolyó utcába a kezelésre, és ahhoz, hogy minél korábban beérjenek és jó sorszámhoz jussanak, 3 órakor kelnek.

Klímabotrány: szabadságra mentek, nem téma a fertőzésveszély | Magyar Hang

Két évvel ezelőtt közel százmillió forintot különített el a Semmelweis Egyetem egyik kórháza a műtők klímájának rendbetételére, érdemi fejlesztés azonban azóta sem történt - tudta meg lapunk.

Az olvasó által elmesélt konkrét napon azonban fél nyolc körül kiderült, hogy azon a reggelen mégsem az orvosi szoba előtt, hanem a regisztrációs pultnál kell először sorban állni. Hiába érkezett valaki fél ötre, az jutott be előbb, aki – talán megérzésből – a regisztrációs pultnál kezdett, és nem a sorszámra várt. Márpedig nem mindegy, mikor kerül sorra a beteg, mert 11 után már nem kezdenek hozzá a négy-öt órán át tartó kemoterápiás kezelésekhez.

Súlyos betegeket rángat a rosszul működő rendszer – foglalja össze egy mondatba a helyzet súlyosságát egy végbélrákos beteg, aki azonban hozzáteszi: ez ugyanúgy sújtja az orvosokat és kezelőket is, akik nem tudnak mit tenni, ilyen körülmények között kell gyógyítaniuk, amit magas színvonalon és rendkívüli empátiával meg is tesznek.

Frissítés: az Országos Onkológiai Központ csütörtök délután reagált közleményben a szerda kora délután született cikkekre. Kérésüknek megfelelően változtatás nélkül közöljük a közleményt.

„Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) valamennyi orvosa, szakdolgozója és minden munkatársa nevében megköszönjük az évente hozzánk érkező több mint 70.000 beteg bizalmát, amit gyógyult betegeink tízezrei igazolnak vissza. Az intézeti felmérések alapján elmondható, hogy a betegek 98%-a ragaszkodik az intézethez, továbbá ajánlja hozzátartozói, ismerősei számára. 

Határozottan visszautasítjuk az OOI jó hírnevét sértő, a közvéleményt tendenciózusan félrevezető politikai megnyilvánulások és sajtótermékek igaztalan állításait az intézetben folyó betegellátás minőségéről és körülményeiről. 

Minden beteget tájékoztatunk, hogy intézetünkben a munkaidő és betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitjuk, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek. 

A nyári hónapokban a betegek száma nem csökken, de egyetlen beteg kezelése sem marad el. A sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé. Az elmúlt évek alatt több rendszert állítottunk fel és próbáltunk ki annak érdekében, hogy az előjegyzés alapján érkező betegek ellátása rendben történjen. Jelenleg is fejlesztés alatt áll a teljes elektronikus előjegyzés. A betegek számítógépes rendszerben rögzített előjegyzés alapján, pontosan meghatározott időre érkeznek a kemoterápiás ellátásra.

Az Országos Onkológiai Intézet Magyarország komprehenzív onkológiai központja, hazánk és Közép-Európa egyetlen európai akkreditációval is rendelkező onkológiai intézménye, ahol az onkológiai betegek ellátása világszínvonalon történik. Mivel a területi ellátási kötelezettségen kívül országos feladatokat is ellátunk, ez azt jelenti, hogy az ország minden részéről ide érkező minden beteg, tehát az ellátási területen kívülről spontán érkező daganatos betegek gyógyítása is korlátozás nélkül történik. 

Az OOI négy kemoterápiás osztálya az év minden munkanapján folyamatosan végzi a betegek kemo-, hormon-, célzott és immunterápiás ellátását. A kemoterápia a legmodernebb központi gyógyszertár által kiszolgált 95 ambuláns kemoterápiás székkel rendelkező kúra ellátóhelyen történik, minden esetben a legmagasabb szakmai színvonalon. 

A „B” Kemoterápiás Osztályunk az urológiai, hematológiai, nőgyógyászati és bőrdaganatok kivételével valamennyi egyéb szolid rosszindulatú daganatos beteg gyógyszerterápiás ellátását végzi, így az intézeten belül is a legnagyobb betegforgalmat bonyolító osztály. 2018-ban 16.571 kúraszerű kemoterápiás ellátáson kívül 40.759 ambuláns vizsgálatot teljesített ez az osztály. Ez minden évben 1000-1200 új daganatos beteg gyógyszeres kezelését jelenti, amivel az osztály Magyarország legnagyobb kemoterápiás ellátóhelye, naponta átlagosan 70 beteg kap kemoterápiát itt.

Intézetünk alapelve évtizedek óta, hogy minden hozzánk forduló beteget megfelelő időben, várólista alkalmazása nélkül kezelünk, ami a legtöbb Nyugat-Európai ország vezető rákközpontjában sem megoldott.”