Vádat emeltek Simonka György ellen

Vádat emeltek Simonka György ellen

Simonka György és Orbán Viktor a Karmelita kolostorban 2019. július 12-én (Fotó: Simonka György Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot Simonka György és 32 társa ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján elérhető.

Az ügy lényege, hogy a fideszes országgyűlési képviselő társaival jogellenesen igyekezett megszerezni zöldség és gyümölcs termelői szervezetek által igénybe vehető hazai és uniós támogatásokat. A döntéshozókat megtévesztették, a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel, és így jutottak jogtalanul pénzhez.

„Ha Simonka ad 100 milliót, fél évet ülök helyette" | Magyar Hang

Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint mivel Simonka György tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 év végén elhatározta, hogy mások segítségével – azok cégeinek a felhasználásával – egy személyi kört épít ki. Ennek célja volt, hogy a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak. Beruházásokat és eszközbeszerzéseket felüláraztak, sőt, a fideszes politikus még azt is meghatározta, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az

eddig beszerzett adatok alapján a kár meghaladja az 1 milliárd 400

millió forintot.

Simonka György országgyűlési képviselő, vagyis csak azután lehetett gyanúsított, hogy a parlament felfüggesztette a mentelmi jogát. Erről tavaly október végén, egyhangú döntéssel, 163 igen szavazattal határoztak a képviselők. Minden frakció bent lévő politikusa így voksolt, még maga, Simonka György is az igen gombot nyomta meg.

Az ügyészség később gyanúsítottként hallgatta ki, de nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Idén nyáron meglepő hír jött róla, hiszen a Dél-békési Többcélú Kistérségi Fejlesztési Társaság kitüntetést adományozott neki. A hír azért különös, mert a rendszerváltás óta eltel három évtizedben még nem illettek olyan súlyos vádakkal képviselőt, mint Simonka Györgyöt. Az elismeréskor még az is elhangzott, hogy azt „egy időszak térségi szintű, kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű, megbecsülést kiváltó, a térség fejlődését, elismertségét szolgáló tevékenységért” kapta.

Július közepén pedig egy a Facebook-oldalára feltöltött fotóval keltett feltűnést: azon ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök oldalán mosolygott. Vadai Ágnes, a DK országgygűlési képviselője meg is kérdezte a kormányfőt, hogy miért tartotta fontosnak hivatalában fogadni Simonka Györgyöt és miről tárgyalt vele. A miniszterelnök nevében Dömötör Csaba válaszolt, e szerint Orbán Viktor az összes mandátummal rendelkező kormánypárti képviselőt meghívta koccintásra a költségvetés elfogadása alkalmából.