Súlyos baleset történt Óbudán, a rendőrök simán továbbhajtottak

Súlyos baleset történt Óbudán, a rendőrök simán továbbhajtottak

A baleset helyszíne az óbudai Flórián tér sarkán (Fotó: György Zsombor/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Míg a civilek segíteni próbáltak, egy járőrautó segítségnyújtás nélkül elhajtott a roncsok mellett. Vizsgálat indult.

Személyi sérüléssel járó baleset történt vasárnap este kilenc óra után Óbudán, a Flórián téri felüljáró alatt. A terület eleve baleseti gócpont. Az egyik jármű vezetője vélhetően nem vette észre a piros lámpát, így az Árpád híd felől Budára érkezők elé hajtott, majd összeütközött egy másik kocsival. Az autók többször megpördültek, alkatrészeik szanaszét repültek, súlyosan roncsolódtak.

Teljesen véletlenül járt arra egy mentőautó, kétfős személyzettel, ők a balesetet észlelve azonnal megálltak, s elkezdték a sérültek ellátását. A híd felől érkező jármű vezetője – csodával határos módon – épen szállt ki kocsijából, a másikba azonban beszorultak az utasok, az anyósülésen utazó hölgy láthatóan sokkos állapotba került.

Több civil jármű is megállt – így a balesetet látva mi is –, többen a szétrepült tárgyakat kezdték letakarítani az úttestről, míg mások a mentők mögött álltak, várva, hogy szükség van-e segítségükre. Egyik autóstársunk közben a rendőrséget hívta, további segítséget kérve.

Alig pár perccel a baleset után a forgalommal együtt arra haladt egy Skoda rendőrautó – megkülönböztető jelzését nem használva, nem más esethez sietve –, a benne ülő két egyenruhás viszont kérdés, lassítás, bármilyen kapcsolatfelvétel vagy segítségnyújtás nélkül elhajtott a roncsok, és benne a sérültek mellett.

Az esethez mintegy tíz perccel később újabb mentőautó, majd három tűzoltókocsi érkezett. A területet a tűzoltók pillanatok alatt körbebójázták, a kifolyt üzemanyagot beszórták homokkal, a sérült járműveket áramtalanították, valamint segédkeztek a mentőknek.

Budai gyilkosság: fegyelmi eljárás indult a rendőrségi ügyeletes ellen | Magyar Hang

Az egyik szomszéd már egy nappal korábban, csütörtökön telefonon jelezte, hogy a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédos lakásból.

Utoljára a rendőrség ért a helyszínre, holott a 130 ezer lakosú városrész rendőrkapitánysága gyalog is alig pár percre található onnan. A Budapesti Rendőr-főkapitányság érdeklődésünkre ezzel kapcsolatban azt írta: „Tekintettel arra, hogy a balesethez legközelebb lévő rendőr már megkezdett intézkedésben volt, így egy másik szabad járőr lett a helyszínre irányítva, aki 16 perc alatt ért a helyszínre. Mivel a baleset személyi sérüléssel járó baleset volt ezért ezzel egyidőben a BRFK Közlekedési Főosztályának rendőrei is a helyszínre lettek irányítva.”

A cserbenhagyás ügyében már a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósától kaptunk választ, mint kiderült, az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el.