„Itt úgy vagyunk vele, hogy csak a Fidesz”

Pálmajoron nincs egyetlen bevándorlásellenes plakát sem. Pedig a narancssárga-kék kompozíció biztos jól mutatna a csukaszürke viharfelhők alatt, a falu három kilométeres főutcája mellett sorakozó, hasonló színű, javarészt festetlen házai fölött. Mégis: a május 26-ai európai parlamenti választáson aki itt elment szavazni (a 350 fős település választásra jogosult polgárainak 33 százaléka, összesen 73 fő), az mind a Fidesz–KDNP listájára húzta be az ikszet.

Így aztán egy rózsaszínbe öltözött, gyermekét a karjában tartó nő hoz színt a Pálmajorra nehezedő fülledt szürkeségre. Mosolyog – mint ahogy később szinte mindenki –, amikor az eredményről kérdezem.

– Mi is a Fideszre szavaztunk, gondunk, problémánk nincs velük, és azt akarjuk, hogy a migránsok ne jöjjenek ide – mondja, hozzátéve, hogy „összebeszélés nem volt”.

De hogy konkrétan miért alakult így a szavazatok aránya, arra vállát megrándítva csak annyit mond, hogy nem tud választ adni. – Így volt tavaly is, igazából úgy vagyunk vele itt, Pálmajorban, hogy csak a Fidesz – közli.

Félnek a migránsoktól, mert látták a híradóban, hogy milyen sokan vannak, és nem tudják, milyenek lennének velük szemben, és hát nem is ismerik őket. Olyan biztos, ami biztos alapon megjegyzi: tavaly is ez volt, a migránsok miatt szavaztak sokan a kormánypártokra. És persze akkor sem volt összebeszélés.

Teljesen mindegy, hogy a három kilométeres, szinte száz százalékban cigányok lakta falu alvégén vagy felvégén kérdezősködöm, kiderül, hogy azokkal a településekkel szemben, ahol hasonló eredmény született, itt nem volt zenés-táncos mulatsággal kísért pörköltosztás. Nem volt kisbuszos utaztatás sem, és nem kaptak sem krumplit, sem élelmiszercsomagot a kormányerők támogatói, de még a nyolc éve hivatalban lévő – egyébként független – polgármester, Pozsonyi Erika sem kapacitált senki arra, hogy mindenképpen támogassa szavazatával a Fidesz–KDNP Trócsányi László vezette EP-listáját. Teljesen mindegy, kivel beszélgetek: romos házból még romosabba tartó asszonnyal, takaros porta előtt ácsorgókkal, tisztes szegénységben élők házának verandáján, külföldet is megjárt házaspár előszobájában – mind azt mondják, hogy Pálmajoron igazából egyikre sem volt szükség.

Nézzük, miért nem: ha a település anyagi helyzete engedi, akkor minden évben megrendezik a punyafesztivált. (A punya hagyományos cigány kenyér.) Itt legutóbb a zenéről amúgy nem más gondoskodott, mint Móring József Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselőjének zenekara. Ők egyébként a környék minden falunapján, bálján fellépnek. Kortespörköltre és más könyöradományra sincs szükség Pálmajoron, mert szinte mindenki dolgozik, és hétköznaponként kijár az egyházkerület kisbusza, és ebédet hoz a rászorulóknak. Utaztatni csak nem kell egy olyan pici községben, ahol csupán egy szavazókör van. Kérdezem Pozsonyi Erikát is – pontosabban kérdezném, ugyanis a polgármester a korábbi rossz tapasztalatok miatt megfogadta, hogy soha többet, semmilyen témában nem nyilatkozik a sajtónak.

Maga a hivatal és a környéke egyébként remekül foglalja össze azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek az elmúlt harminc évben lezajlottak Magyarországon. Az előtérben ott függ Orbán Viktor kamupergamenre írt 2013-as oklevele, amely arról tanúskodik, hogy ekkor szabadult meg Pálmajor több mint 2 millió forint adósságtól. Az épület körül L alakban krumpli- és hagymaültetvény húzódik, a zöldellő sorok között tarkába öltözött asszonyok szorgoskodnak, hangoskodnak. Átellenben rózsalugas és a néhány éve felszentelt, kicsinyke vörös téglás kápolna, lejjebb pedig az uniós forrásból megépült punyasütő kemencék. Egy-két közeli vályogtorzó és a házak mögé ácsolt lécbudi emlékeztet már csak arra, hogy 2010 előtt bizony Pálmajor volt az ország egyik legszegényebb faluja. Ma már gyakori kép, hogy az összeomlás előtt álló putri vagy az erőn felül, makacs tartással rendben tartott szegényporta melletti ingatlan letérkövezett udvarán pitbull őrzi az Audit.

Orsós István is egy takaros ház előtti padon beszélget. Itt született, tősgyökeres pálmajori. Szerinte a rendkívüli eredmény „az Orbánnak köszönhető”.

– Nem rossz az, jó ember.
– Mitől lesz ő jó ember? – kérdezem.
– Hát, mindenfélét megcsinál, amit tud. Emelgeti a nyugdíjat, segíti a családokat, és nem az van, mint a Gyurcsány alatt, aki elvette az anyja valagát is. De el ám! Hála Istennek, migránsügyben is rendezkedik az Orbán! Nem engedi be őket a faluba.

István elmondása szerint a tévéből és a rádióból „tudják, hogy mi van”.

Később szembejön biciklin egy férfi , aki nem szeretné, ha leírnám a nevét. Ő nem szavazott, de csak azért, mert dolgozni volt, kaszálni. Most is oda igyekszik, kerékpárja csomagtartójára láthatósági mellénnyel van felerősítve a kasza pengéje. Amúgy a Fideszre szokott voksolni, mégpedig amiatt, amit a tévében lát – fél a migránsoktól.

– Szemtelenek, nekimennek a kiskorú gyerekeknek meg mindennek! A két szomszéd asszony, Bakta Istvánné és Orsós Andrea sem tudja, mi áll a száz százalék mögött, csak azt, hogy ők is Fidesz-szavazók. Baktáné már régóta. A bevándorlóktól tartanak ők is, Andrea meg is jegyzi, hogy „ide aztán ne jöjjenek”. A kivándorlásról pedig azt mondják, hogy „akiknek lehetősége van, az persze elmegy”.

– De a többség nem megy messzire, csak Kiskorpádra vagy Nagybajomba. Tudja, itt azért főleg a kisebbség lakik, szegényebbek, nem nagyon tudnak elmenni a városba lakni.
– Akkor Pálmajor még mindig szegény falunak számít? – érdeklődöm, Andrea válaszol.
– Annyira nem, minden második embernek autója van, vagy lova, mert helyezkednek is el az emberek. A fiatalokat meg felveszik szinte mindenhol.

– Persze, tizenhat órás rabszolgamunkára, amire olyan bért adnak, amiből képtelenség kijönni – mondja már az egyik házban egy nemszavazó, aki nem is tudta, hogy mindenki a Fideszre szavazott a falujában. Ő is névtelenséget kér.

– Elég szomorú dolog ez – teszi hozzá.
– Miért?
– Mert az itteni lakosság nincs tisztában azzal, hogy kire szavazott. Nincsenek tisztában a politikával, az élettel, az életszínvonallal. Azt sem tudják, ki az az Orbán Viktor. És hogy sok minden, amitől szenvednek, az miatta van.
– Például micsoda?
– Mondjuk, a szegénység, ami miatt folyamatosak itt a lopások. Megesik, hogy lelakatolt istállóból tűnik el a csikó, zárt ólból a malac. Úgyhogy ez a pálmajori győzelem egy nagy vicc – sommáz. Becslése szerint a helyiek mintegy nyolcvan százaléka legfeljebb négy osztállyal rendelkezik.
– Ezeket a szerencsétlen embereket használták ki. Nem buta az Orbán, jól megfogta őket ezzel a migránsos dumával!

Orsós Józsefet nehezen értem, mert a háta mögött ott ugat és vicsorít rám a kutyája. Úgyhogy először szinte kiabálja, hogy Pálmajorban „nyert az Orbán”.

– És hogyhogy mindenki rá szavazott?
– Hát tavaly is így szavaztak.
– Csak azért szavaztak idén is így, mert tavaly is Orbánékra szavaztak?
– Hát igen.

Úgy teszem fel a kérdést, tavaly miért szavazott a Fideszre mindenki – pontosabban majdnem mindenki, az országgyűlési választáson „mindössze” 97 százalék támogatta a kormánypártokat.

– A Gyurcsányék elvettek mindent, a nyugdíjat is, az Orbán meg csak adott valamit a világnak!
– Orbánék előtt mi volt Pálmajorban?
– Nem sok minden.
– Még migránsok sem, igaz?
– Isten ments, hogy beengedjük őket ide! Hát ölik az embereket! Ezt is jól csinálja az Orbán, hogy kikergeti őket innen!

József elmeséli még, hogy hiába választották széjjel Nagybajomtól, szinte mindenért odajárnak. Orvoshoz, mert az nem jár ki ide. Boltba, mert az itteni szegényes. Óvoda van, iskola nincsen, viszont busz jár be a pálmajori gyerekekért, és viszi őket a hat kilométerre lévő egykori anyatelepülésre, Nagybajomba. A másik szomszéd település, Kiskorpád egyébként közelebb lenne.

– Miért nem járnak oda, akkor? – kérdezem.
– Minek? Majdnem olyan szegény falu, mint ez! – mondja József.
– Említette korábban, hogy a miniszterelnök adott valamit a világnak. Konkrétan Pálmajornak mit adott?
– Hát – itt a férfi mély levegőt vesz, úgyhogy arra készülök, sok mindent kell majd lejegyeznem, de csak megismétli, amit korábban már mondott: hogy nem sok mindent. Hunyorogva mondja mindezt, ugyanis közben elfújta Pálmajor felől a csukaszürke viharfelhőket a szél, és kisütött a nap is. Így aztán hiába úszott fényárban egész Pálmajor, láthatóvá váltak az árnyékok is az egyetlen utca mentén elnyúló faluban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/22. számában jelent meg, 2019. május 31-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/22. számban? Itt megnézheti!