Önkormányzati cég felügyelőbizottságában ül a győri összefogást borító jobbikos

Önkormányzati cég felügyelőbizottságában ül a győri összefogást borító jobbikos

Fodor Roland, a Jobbik győri vezetője

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Győri önkormányzati cég felügyelőbizottsági tagja az a jobbikos politikus, aki a tegnap borította az ellenzéki összefogást a városban. Fodor Rolandnak – aki a Jobbik helyi elnöke is – a cégadatok szerint 2016 óta ül a Győr Projekt Kft. felügyelőbizottságában – derítette ki lapunk.

Fodor Roland személye azért érdekes, mert tegnap ő jelentette be a győri ellenzéki összefogás négy jobbikos képviselőjének visszalépését. A Facebookon megjelent írásában „ellenzéki moslékszövetségnek” nevezte az összefogást. Kilépésük – mint írta – hónapok óta tervezett volt, nincs köze a Borkai Zsolt (Fidesz-KNDP) polgármestert „ocsmány módon lejárató anyagokhoz”.

Az ingatlanfejlesztéssel, projektmenedzseri munkákkal, létesítményüzemeltetéssel foglalkozó Győr Projekt Kft. 2011-ben alapították. A létrehozásakor az önkormányzat vagyonkezelő cége, a Győrszol Zrt. mellett Paár Attila ismert győri vállalkozó által vezetett West Hungária Bau Kft. is tagja volt a cégnek, Paár pedig a Győr Projekt Kft.-t első ügyvezetője is volt.

A 444.hu kedden írta meg, hogy a Borkai Zsolttal bizalmas viszonyt ápoló, és az utóbbi napok viharait okozó videókon is igen kínos helyzetekben feltűnő Rákosfalvy Zoltán ügyvédnek komoly bevételei voltak a győri önkormányzattól, a Győr Projekt Kft. csak tavaly 24 millió forintra szerződött az irodájával jogi szolgáltatásokra. A portál meg akarta kérdezni Rákosfalvyt, de rájuk csapta a telefont. Mi is kerestük az ügyvédet, nekünk sem válaszolt. 

Borkai-ügy: Kétszázezer eurót emleget a győri Jobbik, de nincs bizonyítékuk | Magyar Hang

A DK-t vádolják Győr fideszes polgármesteréről készült felvételek kiszivárogtatásával, a baloldali párt azonban cáfol.

Érdekesség, hogy a Győr Projekt Kft. felügyelőbizottságában ül a fideszes önkormányzati képviselő Borsi Róbert is. A neve a napokban egy rendőrségi jegyzőkönyvben került elő, miután fideszes és jobbikos aktivisták verekedtek össze Budapesten. Az egyik előállított fideszes aktivista arról beszélt a jobbik-közeli Alfahír szerint, hogy bár ő nem akart Budapestre utazni plakátokat tépkedni, de Borsi Róbert – aki állítása szerint koordinálta a győri plakátragasztásokat – telefonon mégis rábeszélte.

FRISS: Felháborítónak és méltatlannak tartja Fodor Roland, a Jobbik győri elnöke még a felvetést is, hogy a Győr Projekt Kft. felügyelőbizottsági tagságával hozzák összefüggésbe, amiért a párt képviselői kiléptek az ellenzéki együttműködésből – reagált lapunk cikkére a politikus. Fodor Roland az erre irányuló kérdésünkre telefonon azt mondta, hogy a tagság havi 50 ezer forintos tiszteletdíjjal jár, a tagság ezért sem lehet kifizetőhely, a győri fizetési viszonyok között ez jelképes összeg. – Remélem, senki sem gondolja, hogy 50 ezer forintért eladnám magam a Fidesznek, vagy akár a baloldalnak. A felvetés is komolytalan – magyarázta Fodor Roland.

A felügyelőbizottsági helyek elosztásáról azt mondta, hogy 2014-ben a választási eredmény alapján osztották szét azokat a győztes Fidesz-KDNP és az ellenzéki pártok között. A többi ellenzéki párt is delegált önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiba képviselőket, vagy a párt által megnevezett szakértőket. Egyébként tudomása szerint minden önkormányzati cég bizottságában ül ellenzéki delegált – szögezte le.

Arra a felvetésünkre, hogy 2016-ban – érdemei elismerése mellett – visszahívták a Győr Projekt Kft. felügyelőbizottságából Horváth Balázs jobbikos képviselőt, hogy aztán Fodor kapja meg a helyét, azt felelte, hogy ez párton belüli döntés eredménye volt.