Orbán maga a kockázat

Orbánék sokkal nagyobb vereséget szenvedtek, mint gondolták, ettől még továbbra is a rezsim van hatalmon a maga autokrata hatalomgyakorlásával. Attól, hogy a miniszterelnök most az egyszer egy kevésbé agresszív, kevésbé nyíltan fenyegető hangnemet ütött meg, nem jelenti azt, hogy innentől kezdve ez lesz a gyakorlat. Eddig ostorozták a Fideszt, most alternatívát mutathatnak a helyzetbe került ellenzéki szereplők. Közéleti személyiségek vallanak az október 13-i önkormányzati választás jelentőségéről.

Gulyás Márton: Az számít a szavazóknak, ki az antiorbánista

Az ellenzék kiütötte az első téglát a NER falából: hogy ez olyan repedés lesz-e, amely később az egész rendszer összeomlását eredményezheti, azt most még nem lehet megmondani.

Az ellenzéki városok és a kormány viszonya kapcsán fals mítosz, miszerint az ellenzéki vezetésű települések alapvetően hátrányosabb helyzetben lennének, mint a kormánypártiak. Érdemes megnézni Budapestet, amelynek a Fidesz által támogatott főpolgármestere volt kilenc éven keresztül, fideszes közgyűlési többséggel, a város ugyanakkor nemhogy gyarapodott volna, hanem költségvetésében, jogosítványaiban soha korábban nem tapasztalt érdeksérelmet szenvedett.

Arra a lehetőségre, amelyet az ellenzék most megkapott, igen régóta várt: most politikai alternatívát képezhetnek az orbánizmussal szemben. Radikális újdonság lesz, hogy érdemi politikai küzdelmet láthatunk majd a hatalom és az ellenzék között. Nyomot hagyhat az ellenzék, ténylegesen beleszólhat emberek tízezreinek életébe. Emellett mindazokkal a visszaélésekkel kapcsolatban, amit mostanáig számon kértek a Fideszen, ami miatt ostorozták a kormányt, abban most alternatívát mutathatnak. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy ennek az országnak a kormánya még mindig ugyanaz, mint ami volt október 12-én. Továbbra is Orbán-rezsim van a maga autokrata hatalomgyakorlásával, és attól, hogy a miniszterelnök most az egyszer egy kevésbé agresszív, kevésbé nyíltan fenyegető hangnemet ütött meg, nem jelenti azt, hogy innentől kezdve ez lesz a gyakorlat.

A jövőre nézve az látható, hogy a pártidentitások keveset számítanak már, az számít a szavazóknak, hogy ki az antiorbánista. Ennek megvannak az árnyoldalai, és már középtávon is tovább debilizálhatja a közéletet, de ettől még ez egy karakteres ellenzéki identitás, amihez a politikai együttműködést is sikerült a pártoknak előállítania

Schiffer András: A választók sokkal inkább a megújulásra szavaztak

A választással világossá vált az, hogy a Fidesz nem legyőzhetetlen, ahogyan a fideszes média sem mindenható. Az azonban nyugtalansággal tölt el, hogy két, egymást engesztelhetetlenül gyűlölő tömb áll egymással szemben. Több tényezőt látok, ami a Fidesznek és az ellenzéknek is kockázatot jelent.

A kormánypártok esetében az első ilyen maga Orbán Viktor. A választások estéjén döbbenten figyeltem a miniszterelnök valóságérzékelését, a szerepléséről Kádár János 1985-ös pártkongresszusi beszéde jutott eszembe. De ide sorolom azt is, hogy van egy olyan társadalmi réteg, amely a relatíve jó gazdasági eredményeknek köszönhetően már rendelkezik stabil egzisztenciával, és így nem függ a kormánypártoktól, ilyen lehet például egy győri „ügyvéd”, aki besokall. A Borkai-ügy hatását sem lehet elfelejteni, átélhetővé tette azokat az indulatokat, amelyeket máshol is éreznek az emberek az országban, azok, akiknek elegük van a fideszes úrhatnámságból.

Az ellenzék esetében is van viszont kockázat. Mielőtt még a pezsgőt bontogatnák, ne felejtsék el, hogy a Fidesz támogatottságát továbbra sem sikerült kétmillió alá csökkenteni. A győzelmekből pedig azt lehet kiolvasni, hogy a választók sokkal inkább a megújulásra szavaztak, semmint az összefogásra, ez tisztán látszik, amikor a momentumos vagy más fiatal politikusok jó szereplését nézzük. Ez viszont nincs összhangban azzal, hogy csapataikban bőven vannak olyanok, akik a 2010 előtti időszak rehabilitációjában érdekeltek. Szintén az ellenzéknek jelent kockázatot, hogy míg Orbán évek óta küszködött azzal, hogy nincs ellenség a pályán – nem véletlenül kapta elő Soros Györgyöt –, most újra van. Lételeme, hogy legyen a pályán egy ledózerolható ellenség.

Vona Gábor: A kisvasút tovább fog épülni

Tagadhatatlanul ellenzéki áttörés történt, ennek pedig két okát is látom. Egyrészt a magyar társadalom ellenzéki része túllépett a pártokon, és valóban teljes összefogást akar. Az én érzéseim továbbra is vegyesek ezzel kapcsolatban, hiszen sokszor elmondtam, hogy csak egy Jobbik–Momentum–LMP-együttműködést tudnék jó szívvel támogatni. A másik ok, amely a várokozásokon túlszárnyaló ellenzéki sikert hozta, az a Borkai-ügy. Az ellenzéki szavazók felhergelődtek, míg a kormánypártiak elbizonytalanodtak.

A jövőben az ellenzék a politikai stratégiát nyilván a mostani választásra, vagyis a teljes összefogásra tudja alapozni. Látni kell viszont, hogy ezzel az ellenzéki pártok kényszerpályára kerültek, lényegében egymásba haltak bele. Bármelyik párt, amelyik megpróbál most önálló alternatívát képezni, azt le fogja darálni a közhangulat. A vezető szerepért ettől függetlenül a színfalak mögött biztosan ádáz harc indul. Nem tartom valószínűnek, hogy Gyurcsány Ferenc állhat az élre, hiszen ő még mindig az ellenzéki összefogás egyik gyenge pontja, de attól még nagy túlélő és nagy stratéga. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban az ellenzéki térfél vezető szerepére két személy jöhet szóba: Karácsony Gergely, aki a főpolgármesteri poszt elnyerésével a legnagyobb legitimitással rendelkező politikus ma Magyarországon, illetve Márki-Zay Péter.

Azt elképzelhetetlennek tartom, hogy a kormányoldal részéről bármilyen konszolidáció következzen, ez a NER rendszerétől teljesen idegen viselkedés lenne. Orbán Viktor megpróbálta imitálni az államférfit, és méltósággal viselni a választási estét, de volt egy félmondata arról, hogy ők a legerősebb párt, és akként is fognak viselkedni. Én ebből azt éreztem ki, hogy a kisvasút tovább fog épülni. Azt nagyon sajnálom, hogy ez a hideg polgárháborús légkör és csatazaj a többség számára továbbra is elfedi a lényeget: a valódi változáshoz nem pártpolitikai, hanem társadalmi változásra lenne szükség, ahogy mondani szoktam, egy második reformkorra.

Kéri László: Orbánt nem szokta érdekelni, mit mondott előző nap

Az ellenzék tíz éve nem tudott felmutatni eredményt, de most végre megtanulták a leckét, hogy a Fideszt megbuktatni csak akkor van esély, ha egy ember áll szemben egy emberükkel. A Fidesz is joggal tarthatja sikernek a választási eredményt, hiszen annak ellenére, hogy van mögöttük kilencévnyi erőszakos kormányzás, egy negatív kampány, illetve a Borkai-ügy, továbbra is a legerősebb párt az országban.

A miniszterelnöknek a választás estéjén elmondott szavai kapcsán azt tudom mondani, hogy régóta elemzem a kormányfői beszédeket, és azokból kiderült, Orbán Viktort nem szokta érdekelni, hogy előző nap mit mondott. Amikor szembesültek azzal, hogy sokkal nagyobb vereséget szenvedtek sok helyen, mit gondolták – ez az arcokra volt írva –, akkor éppen békülékenyebb hangnemet ütött meg. Nem lehet tudni, hogy mi lesz két hét vagy egy hónap múlva. Szerintem egy ellentmondásos folyamat lesz: megpróbálják megmutatni, hogy ki az úr a háznál, de nagyon hamar szembesülni fognak azzal, hogy a főváros, a tíz megyei jogú város, illetve a kisebb városok rengeteg embert takarnak. Ha valaki velük áll szemben, számításaim szerint nagyjából a lakosság 35 százalékával áll szemben. Nincs az a kormány a világon, még Orbán Viktor kormánya sem, amely meg merné engedni magának, hogy direkt ellenséges kormányzati politikát folytasson a lakosság ekkora arányával szemben. Ez persze még nem zárja ki, hogy nem fogja megpróbálni.

A 2022-es választásra tekintve: az ellenzék most fantasztikus lehetőséget kapott, láthatják, hogy milyen modell működik. Ebben a stratégiában nem szűnik meg a pártok önállósága, de meg tudják oldani a jelöltállításhoz szükséges együttműködést. Most kicsiben, a kerületekben és a városokban meg fogják ezt tanulni. Ha viszont nem sikerül megérteniük a mostani helyzeten keresztül az üzenetet, akkor nincs történelmi jogosultságuk 2022 után.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án.