Az Alkotmánybíróság elutasította a Momentum panaszát, és megerősítette az ÁSZ jogállását

Az Alkotmánybíróság elutasította a Momentum panaszát, és megerősítette az ÁSZ jogállását

(Fotó: Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Amint arról a Magyar Hang is beszámolt, NAV-osok jelentek meg szerda reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén. A párt lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya arról tájékoztatta őket, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el az irodájukban „költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából”.

A NAV a kutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el, valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi feljelentése miatt. Közleményében ugyanakkor a párt emlékeztetett, hogy az elmúlt több mint fél évben – miután a számvevőszék visszavonta a Momentum állami támogatásának felfüggesztését –, semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV.

Házkutatást tartott a NAV a Momentumnál - ÁSZ: a párt félmilliárd forint felhasználását nem igazolta | Magyar Hang

NAV-osok jelentek meg szerda reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén. A Momentum lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya arról tájékoztatta őket, hogy kutatást, motozást és lefoglalást rendeltek el az irodájukban „költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából".

Az ÁSZ csütörtökön a honlapján arról tájékoztatott, az Alkotmánybíróság határozatában elutasította „az egyik párt” alkotmányjogi panasz indítványát, és megerősítette az Állami Számvevőszék alkotmányos jogállását. Az AB határozatában kimondta: az ÁSZ jelentései, az abban foglalt megállapításai, következtetései bíróság, vagy más hatóság előtt nem támadhatók meg, és emiatt a jogorvoslathoz való jog nem sérül. Az ÁSZ hangsúlyozza: kiemelt közérdek, hogy a pártok gazdálkodása törvényes és átlátható, működésük pedig korrupciótól mentes legyen. Az Állami Számvevőszéket törvényi előírások kötik, és az eszerint végzett ellenőrzései, valamint jogállásának támadása, minden esetben a jogállamiság elleni támadást jelent.

Mint írták, az Alkotmánybíróság érdemi eljárása során rámutatott, hogy Magyarországon a mindenkori Állami Számvevőszék hatósági jogkör nélküli hivatali típusú intézményként működik. Az ÁSZ ugyanakkor szankció-kiszabási hatáskörrel nem rendelkezik, jelentése nem tekinthető sem hatósági jogkörben elfogadott döntésnek, sem pedig bírósági határozatnak. Vagyis az ÁSZ nem hatóság, nem rendelkezik szankcionálási jogkörrel, ezért nem szab ki semmilyen „büntetést”, vagy „bírságot”, az érintett pártok állításával ellentétben.

„Az ÁSZ alkotmányos jogállásából adódóan, valamint a párttörvény alapján – a törvényesség őreként – hívja fel a pártokat a jogkövető magatartásra. Az ÁSZ jogosítványai arra terjednek ki, hogy a párttörvény előírásai alapján amennyiben a pártok tiltott támogatást fogadtak el, akkor a törvény szerint rendelt módon megállapítsa annak az értékét.”

Az ÁSZ hangsúlyozza: amennyiben egy párt tiltott támogatást fogad el, akkor nem biztosított az átlátható gazdálkodása, valamint sérül a demokratikus politikai verseny, ugyanis olyan, elsősorban anyagi előnyökhöz jut, amelyek más pártoknak nem juthat hozzá a törvény tiltása szerint.